b e m u t a t k o z á s

Az oldalt először azért hoztam létre, hogy a kreatív munkáimból ízelítőt adhassak. Aztán ráébredtem, hogy évek alatt, olyan egyéb tapasztalatokra is szert tettem, amelyeket érdemes továbbadni, továbbvinni, és mások szolgálatába állítani.

A munkám jó része nyomdai területhez kötött az elmúlt időszakban. Egy személyben voltam felelős a munkák beérkezésétől kezdve, azok átadásig, azaz a teljes folyamatért. Meg kellett tanulnom néhány alapvető nyomdai ismeretet, közben pedig kezelnem kellett a felmerült igényeket, esetleges problémákat, azaz gondoznom az ügyfelekkel való kapcsolatot is. Ez jó iskola volt bizonyos készségek elsajátítására. Ráadásul ezen a téren volt mit fejlődnöm, ezért igyekeztem bővíteni a tudásomat. Könyveket forgattam, audio anyagokat hallgattam, rendezvényekre látogattam, ahol kommunikációs, üzleti, marketing, vezetői, kapcsolati ismereteimet gyarapíthattam. Arra figyeltem fel, hogy a legkülönbözőbb szakmákban is elengedhetetlen kelléke a sikernek a megfelelő emberi bánásmód.

Az így birtokomba került ismereteket örömmel megosztom, hogy mások is hasznát láthassák. Sokat számít az első benyomás, a kellemes megjelenés, ezért szívesen nyújtok segítő kezet induló vállalkozásoknak nyomdai szolgáltatásokban, arculati javaslatokban, kivitelezésben, figyelemfelkeltő kreatív ötletekben. Ha pedig már működő vállalkozása fejlesztésére fókuszál, például, hogy hosszútávon megtartsa a nagyszerű munkatársait, illetve az új vevőkön kívül egyre többen legyenek, akik visszatérő ügyfelei a cégének, akkor örömmel állok rendelkezésére ilyen típusú kérdésekben is.

Hiszek benne, hogy életünk formálása a mi kezünkben van. Ahogy abban is, hogy a legtöbb esetben a jobb eredmények, csak apróbb dolgokon múlnak. Apró, de lényeges dolgokon. Bízom benne, hogy ezek az apróságok, Önnek is "nagyságot" hoznak majd.