Kötelező boldogság

2016.09.22

Baj, ha ma csak kicsit vagyok boldog... vagy kicsit sem?

"Milyen jól érezhetnénk magunkat, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!" (Aldous Huxley)

Hazánkban is egyre terjed az a meglátás, hogy legyünk mindig boldogok. Egész komoly irodalommal rendelkezik ma már, a legyünk boldogok, ha kell, ha nem tézis. Legyünk boldogok, ha nem is vagyunk azok. Mert a pozitív hozzáállás majd azzá tesz. Tényleg azzá tesz minket? És valóban jó, ha mindig boldogok vagyunk? Vagy ez csak amolyan amerikai hurráoptimizmus?

Előre bocsátom, hiszek benne, hogy a boldogság is egy döntés. Nem választhatjuk meg, mi történik velünk, de a hozzáállásunk, reakciónk felől dönthetünk, még a legnehezebb időkben is. Ugyanakkor a feltett kérdésre adandó választ, árnyaltabban közelítem meg. Mert a tettetés működik. A tegyünk úgy, mintha jól éreznénk magunkat a bőrünkben, nem ördögtől való elv. Bár, kicsit olyan ez, mint a tyúk és a tojás esete, nehéz megmondani melyik volt előbb. Ha jó kedéllyel teszem a dolgom, akkor ez a hangulatomat is felfelé fogja mozdítani. És fordítva is igaz, ha jól érzem magam, akkor ez a munkámra is pozitívan hathat. Tudományosan igazolt tény, hogy a tetteinkkel befolyásolhatjuk az érzéseinket.Tehát ha mindig boldognak tettetjük magunkat, akkor előbb-utóbb azok leszünk? Jó ez nekünk? Ebben nem vagyok teljesen biztos. A szélsőségek mindig hordoznak kockázatot. A napokban találkoztam egy érdekes cikkel, amely épp azt fejtegette, a Facebook hogyan gyakorol hatást az emberekre. A legnagyobb közösségi oldal szeretné, ha jól éreznénk magunkat, és sok időt töltenénk az oldalon. Közben pedig sok hirdetésre kattintanánk, ami érthető, hisz azért ez mégis csak egy üzlet. Ezért a Facebook árgus szemekkel figyel. Mindenre. Mit osztunk meg, mihez szólunk hozzá, milyen reklámokat olvasunk el, mennyi időt töltünk egy-egy tartalommal? Aztán a rengeteg adatot elemezve, jól megismerve az adott felhasználót, egy bonyolult algoritmus segítségével válogat a számunkra. Nemcsak a promóciókat szűri az érdeklődésünk szerint, hanem az ismerőseink által megosztott anyagokat is. Zuckerbergék számításai szerint napi 300 hír befogadására vagyunk képesek, ezt a mennyiséget még le tudjuk követni. Azonban az ismerőseink ennél jóval többet osztanak meg naponta. Ez minimum pár ezer, de sok ismerős, követés esetén tízezres mennyiség lehet. Ezért az oldal figyelmesen szortíroz a részünkre, szigorúan azokat a tartalmakat mutatva, amelyek legjobban megfelelnek az ízlésünknek, a világnézetünknek. Arra épít, hogy szeretünk egyetértő, megerősítő közegben lenni. A cikk említést tesz egy illegális kísérletről is, amikor a Facebook 600 ezer embert manipulált azzal, hogy nagyobb teret adott a hírfolyamokban a pozitív tartalmú anyagoknak. Arra voltak kíváncsiak, vajon az érintettek saját kommentjei is derűlátóbbak lesznek-e? Sikerült őket optimistábbá tenniük. Elgondolkodtató, hogy ezen a mérlegelés nélküli alapon, bármilyen eszme népszerűsítése lehetővé válhat.

De térjünk vissza a boldogsághoz. Szükségünk van a megerősítésekre. Elengedhetetlen, hogy pozitív, felemelő közeget teremtsünk magunk számára, ahol a saját tudatos döntésünk és szűrésünk eredményeként, választhatunk, minek engedünk befolyást az életünkre, és minek nem. A jobb közérzet eléréséhez, lényeges kialakítanunk azt az építő környezeti és gondolati világot, ami segítségünkre van az emelkedettségben. Ebben a lelkiállapotban ugyanis jóval kiteljesedettebb és alkotóbb életet élhetünk, nagyobb esélyt adhatunk a terveink, céljaink megvalósulásának.Viszont fogadjuk el, hogy az érzelmi palettánk ennél jóval színesebb, és a természet pontosan tudta, mit is alkotott, amikor a lelkünket ilyen változatosra formálta. Forgács József szociálpszichológus egy interjúban arról beszélt milyen nagy szükség van a negatív közérzetre is. Kísérleteikben kimutatták, az enyhe rossz hangulat fokozza a figyelmet, elősegíti a környezetére pontosabban, jobban odafigyelő magatartást. Negatív érzelmi állapotban erősebben koncentrálunk a külvilágra, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a részleteknek, alaposabban formáljuk a véleményünket, és kevésbé vagyunk hiszékenyek, megvezethetők. A derűsebb életérzés pedig kreatívabbá, felszabadultabbá, lazábbá teszi az egyént.

Ahogy az éremnek is két oldala van, úgy a kedélyállapotunk is. És mindkettőnek megvan a maga ideje. Annak is, hogy nyomottabb napjaink legyenek. Szükségünk van nehézségekre, azok formálnak, növesztenek minket. A teher alatt nő a pálma szállóige jól reprezentálja ezt. Bevallom, életem során, a legtöbbet akkor tanultam, fejlődtem, amikor kihívásokkal kellett szembenéznem. Persze a legtöbbször ezt, akkor és ott, nem így éljük meg, csak utólag tudatosul a felismerés, mekkora leckét is kaptunk. Használva a kapott személyes tapasztalatokat, többek leszünk.

Nem lehet mindig, minden akadályt vidáman legyűrni. Lehetünk letörtek. Sőt, legyünk is azok olykor. Ez mélyről fakadó emberi jogunk. De arra kedvünkszegett időkben is törekednünk kell, hogy ne veszítsük el a hitünket, a bizodalmunkat, az élet szépségeiben, a jobb holnapban, és érdemleges magunkban. A rossz napjaink ellenére sem veszíthetjük el a pozitív elvárásainkat. Egyedül arra ügyeljünk, hogy a rossz napokat soha ne tévesszük össze a hosszan tartó és intenzív melankóliával, amely a depresszió jele lehet. Ez felemészti az embert, súlyos következményeket hozhat magával. Ilyen esetekben ajánlatos szakértői segítséget kérni, mielőtt végzetesen a hatalmába kerítene és lehúzna ez az emóció.

Egy percig se érezzük magunkat kellemetlenül, ha nem tudunk örökké boldogok lenni. Igyekezzünk azok lenni, az öröm jó hatással lesz ránk és másokra is, de ne legyen bűntudatunk, ha épp nélkülöznünk kell a boldogság érzetét. Az ember nem gép, hanem egy érző lény, aki boldog is, boldogtalan is, mert mindkettőnek értelme van számára. Móricz Zsigmond keserédesen de találóan fogalmazta ezt meg; "Engem is mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó Istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül az, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme.".