A család csodája

A gyerek, mint a család legfőbb hajtóereje

"A baj és az aggódás megoszlik, viszont az öröm megsokszorozódik a népes család tagjai között." (Márton Áron)

A családunkba beleszületünk. Sok választásunk nincs. És általában a családok közössége elég változatos. Mindenütt vannak kedvelhető és kevésbé kedvelhető családtagok. Vannak csodabogarak és vannak népszerű figurák. A stand-up-osok kimeríthetetlen tárháza ez a sokszínűség. És a filmesek is örömmel nyúlnak a famíliák eklektikussága nyújtotta történetmeséléshez. (Íme egy kiváló példa.) A különböző személyiségek ütköztetése számtalan izgalmas, érzékeny és humoros helyzetet eredményezhet. Ahogy a gyerekekhez kapcsolódó élmények is, hiszen nekik is központi szerep jut a családok életében.

Csöppnyi szeretet. Gyerekként sokat jelent egy biztonságos és szerető közeg. Ennél nagyobb közhelyet le sem lehet írni a családról. Főleg azért, mert gyakran kilóg a lóláb. Jó esetben csak néha, de sajnos van, ahol egyáltalán nincs sem biztonság, sem szeretet. Azok az emberek, mint én is, akik nem ilyen környezetben nőttek fel, el sem tudjuk képzelni, milyen lehet ez. És olykor belefut az ember olyan sztorikba, ami alapján úgy tűnik, hogy a hivatalos szervezetek sincsenek a helyzet magaslatán. Például kötve hiszem, hogy bárki felelősségre vonta a gyámhivatalnál, azt a kollégát, aki elfelejtett egy papírt aláíratni. Apuka kiteszi a várandós anyuka szűrét a terhesség közepén. A gyereket sem vállalja, így az anya megkezdi az adoptálás intézését. Mire világra jön a csemete, már egy családba kerül, ahol nagy szeretettel várják. Majd cirka egy év múlva apuci meggondolja magát és visszaköveteli a gyermeket a nevelő szülőktől. Könnyű dolga van, mert a kicsiről való lemondó nyilatkozatot nem íratták alá vele. Micsoda apuka! És micsoda rendszer! Szegény kölyök!

Vitán felül. Tehát nem tapasztaltam meg a folyamatos bizonytalanságot, de azt látom, mit jelent a gyermekünk számára egy pillanatnyi botlás. Ha valamin vita keveredik otthon, azt nehezen viseli. Inkább elvonul és magára csukja a szobája ajtaját. Majd egymaga játszik egy békéltető testületet. Mintha ő sosem perlekedne vagy bántódna meg. Nem tudom, ha ez a hangulat mindennapos lenne, akkor az miként csapódna le benne és rajta, de már ezek a szórványos alkalmak is megviselik. A család bármennyire is a béke, a biztonság és a nyugalom szigete, nem nélkülözi a konfliktusokat. És nem is kell. Ahol mindenben egyetértés van, az gyanús. Ott valaki csak bólogat, és feladja valódi önmagát. Nem a konfliktus elkerülése a cél, hanem a megoldása. A lehető legkevesebb sérüléssel. Amikor ezt sikerül megvalósítani, és ennek a gyermek is a tanúja lesz, az az ő fejlődését is segítheti. Láthatja, nincsenek menthetetlen szituációk, a nézeteltérések kezelhetők. Egy szerető közegben is felbukkanhatnak viták. De ott is jelen van a szeretet. Ha közben nem is mindig érezni, bár az a szerencsésebb, a megbékélésnél mindig ott van.

Makettek és kirakati babák. A család az a hely, ahova jó megérkezni. Bárkinek bármit is jelentsen ez. Van, aki végre kinyúlt pólóba és macinaciba vedlik át. Van, aki a kedvenc ételét eheti otthon. Van, aki beszélgethet szakadatlan. Van, akinek mindez együtt. A fontos, hogy nyílt és elfogadó közegben lehetünk. Ez a család. Nem kevesebb és nem több. Keretek közé szoríthatjuk, megmondhatjuk, hogyan kell kinéznie. De a külsőség csak külsőség. Egyes családok tökéletes modell családnak néznek ki, de belül hiányzik az érzelem, az egység, a kohézió. Hiába állít fel steril prototípust a társadalom, attól az még nem fog mindenkinek, mindenhol, mindenkor patentra működni. Ha ismét a gyermekekkel példálózom, akkor a szívem szakad meg, ha a környezetben olyan párokat látok, akiknek megadatott, hogy gyermekük legyen és ezt egyáltalán nem értékelik. Míg más pároknak meg az istennek sem jön össze a gyerek, de érezni rajtuk, hogy mennyi szeretetet és gondoskodást tudnának adni neki. Nesze neked klasszikus családi felépítés! Kell legyen bennünk egy igény, hogy a gyermekünk ne csupán biorobotként tébláboljon mellettünk, hanem közösen megélt élményekkel gazdagodjunk.

Hazatérés. A család ott van, ahol melegség, öröm, törődés van. Ahol jó érzéseink vannak. Ahol otthonra lelünk. A mi családunkban szeretünk sokat nevetni. Egymáson, magunkon, mindegy, a hangulat a lényeg. Végül is, ha humorról van szó, a szeretteink meg a saját vérünket a legjobb szívni. Az a jó a családban, hogy sose kell felnőni. Egyébként is, mindenki örökre anya pici fia és apa kicsi lánya marad. Akkor meg miért ne lehetnénk örök gyerekek? Felnőve a legtöbben elfelejtünk játszani, mert az olyan gyerekes dolog. Pedig nincs jobb a játéknál, a bohóckodásnál, a tréfánál és nincs kellemesebb érzés, amikor a szájak elmosolyodnak majd hangos kacagásban törnek ki. Nem csupán a gyerekek sajátja a felhőtlen jókedv. A nagyobb, idősebb és elvileg komolyabb gyerekeknek is van helyük a viháncolás csarnokában. És hol másutt lenne ez a csarnok, hol másutt lehetünk újra és újra gyerekek, mint a családunkban? Marianne Williamson mondta: "Nincs örömtelibb dolog egy gyerek nevetésénél, és semmi sem csodálatosabb egy gyerek mosolyánál. Márpedig mindannyian ilyen gyerekek voltunk hajdanán. Az örömre való fogékonysággal jöttünk a földre." Semmi akadálya, hogy visszautazzunk az időben és legalább lélekben ismét gyerekek legyünk!

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gondold át, hogy elég időt töltesz-e a családoddal és azon belül is a gyermekeiddel?

Fotó: freepic.diller, freepik