M i é r t   n e m   m e g y ü n k   c o a c h - h o z ?

Teljesen megértem azokat, akik idegenkednek attól, hogy segítséget kérjenek. Sok előítélet van a fejünkben azzal kapcsolatban, miért nem megyünk coach-hoz, melyek talán nem alaptalanok. Röviden, pontokba szedve átnézhetjük őket, és megfontolhatjuk jogosságukat.

1. indok: "Nem erre neveltek." Valóban nem ezt hozzuk otthonról. Már fiatalon megtanuljuk, hogy legyünk önállóak, oldjuk meg magunk a problémáinkat és ne kérdezzünk. Azaz nőjünk fel. Egy felnőtt nem kér segítséget. Tudja a dolgát és teszi is a dolgát. Dicséretes az önállóság és a felnőttség. De senki sem érthet mindenhez, és ilyenkor jól jön az együttműködés. Bárkinek lehet olyan problémája, amely megoldásának a kulcsával nem rendelkezik. Ilyenkor nem ciki segítséget kérni.

2. indok: "Nincs rá időm." Elég sok mindent kell kézben tartanunk. Együtt kell dolgoznunk másokkal, helyesen kommunikálni, konfliktusokat rendezni, döntéseket meghozni, és közben magunkra is figyelnünk kell. Mindezt gyorsan változó körülmények közt. Megfelelni, tájékozottnak lenni, válaszokkal szolgálni. Nem csoda, hogy a tumultusban mi magunk veszünk el. Magunkra nem jut időnk. Feltöltődni, fejlődni, pihenni. Pedig jót tenne magunkra is időt fordítani, ha hosszú távon szeretnénk jól sikereket és örömet az életünk különböző területein, legyen az karrier, munka, család. Tudatosan teremthetünk egyensúlyt az életvitelünkbe.

3. indok: "Nehezen beszélek magamról." A mai napig furcsa, hogy leüljünk valakivel és elbeszélgessünk magunkról úgy igazán. Persze beszélgetünk mi a barátainkkal, őszintén, mélyrehatóan és együttérzéssel. Ők sokat tudnak rólunk, talán tanácsokat is adnak. De biztos, hogy jó ez? És elég is? Egy coach nem barát, nem közeli ismerős. Nem fog ferde szemmel nézni ránk, nem él vissza az elmondottakkal, nem ítélkezik. Erős támogatást nyújthat azokban a témákban, amelyekről nehezen tudunk beszélni.

4. indok: "Én nem vagyok beteg." Gyakori az a vélekedés, hogy aki mentális segítséget kér, annak valamilyen baja, betegsége van. Modern világunkban oly sok területen kell teljesítenünk, hogy egyáltalán nem ritka, ha néha talajt vesztünk a lábunk alól. Ha ezt valaki úgy ítéli meg, hogy ez betegség, és nem meri "kezelni", akkor sosem fog "kigyógyulni belőle". Az ő olvasatában legalábbis. Ha ezt a helyén értékeljük, és egyfajta elakadásként tekintünk rá, akkor van esélyünk továbblépni rajta. Nem orvosi esetek vagyunk, hanem esendő emberek, akik időnként konzultációra szorulunk.

5. indok: "Nekem nincs rá szükségem." Valóban nem kell azonnal segítségért rohannunk, ha fellép az életünkben egy nehézség. A legtöbb gondunk fejfájást okoz, esetleg álmatlan éjszakákat, de kellő körültekintést követően boldogulunk velük. Akkor van szükségünk külső személy bevonására, ha bizonyos területen, területeken újra és újra szembe találjuk magunkat ugyanazzal a kihívással. Azt hittük megoldottuk, de ezek szerint mégsem. Ilyenkor jól jöhet valaki, aki segít frissebb szemmel tekinteni a helyzetre.

6. indok: "Félek, mit fogok hallani." Leginkább azt hallja az ügyfél, amit ő maga mond. Jellemzően nem hozunk a felszínre mélyen eldugott szörnyű titkokat, kínos gondolatokat. Inkább arra koncentrálunk, ami van. Mondhatjuk, azzal főzünk, ami a kamrában van. Inkább összefüggésekre és felismerésekre jutunk. Igyekszünk a pozitívot megragadni, abból kiindulni, és a múltból annyit meríteni, amennyi szükséges, hogy a megélt sikeres tapasztalatok megtámogassák a jelen helyzet megoldását.


Fotó: Mike Tinnion, Unsplash