A hazugság felemelkedése

Abban a korban élünk, amikor a valótlanságokat örömmel üdvözöljük és üdvözítjük

"Mindenesetre az én véleményem az, hogy az egész európai, sőt valószínűleg az egész nyugati, hagyományos értelemben vett "civilizált" társadalom egy hazugságalapú társadalmi struktúra lett." (Moldován András)

Az igazmondás alapvető erkölcsi érték. Nem csupán a társadalmi nyomás, hanem a belső iránytűnk által miatt is. Bűntudatot érzünk, amikor hazudunk vagy olyan valótlanságot fedezünk, amiről tudjuk, hogy hátrányosan érint valakit, valakiket. Az elmúlt években mégis elindult a hazugság egyre szélesebb körű elfogadása.

Hétköznapi hazugság. Általában a szülők arra tanítják, biztatják a gyermekeiket, hogy mondjanak igazat. Nálunk is az a fő elvárás, hogy mondjon igazat a gyerek. Akkor is, ha ennek következménye van. Mert így helyes, így maradhat meg az ember becsülete és így könnyebbszik meg a lélek. Sérülhetünk közben, de csak az igazság által van esély a sebek gyógyulására. Számtalan élményem van, ahol az őszinteség célravezetőbb volt és mindenki számára jobb megoldást nyújtott. Még akkor is, ha az őszinteséghez bátorság és kiállás kell. Azonban a tradicionális tanítás ellenére a felnőttek lubickolnak a megtévesztésekben. Talán nem is ez a nagyon meglepő, hanem az, hogy mára a hazugság nem ciki, nem megvetendő, hanem szinte erénnyé vált. Elvárt és követendő viselkedés. Az emberek jó részét pedig, mintha ez egyáltalán nem zavarná.

Alternatív igazságok. Moldován András könyvében az is egyenértékű a hazugsággal, ha nem mondunk el mindent. Ma nem csupán az elhallgatás divat, de a valóság gyökeres megváltoztatása is. Elképesztő az álhír őrület! Az MI megjelenésével pedig gyakorlatilag bármi megalkotható. Ez eleinte jó poénnak tűnt, hiszen sok humoros mémet lehetett kreálni vele. Persze a helyén kezeltük, láttuk, éreztük, tudtuk, hogy ez csak poén. Ám a technológia fejlődésével ezek is tökéletesebbek lettek. És mindinkább felfedezte magának a közélet, a politika. 20 évvel ezelőtt egy vezető politikus egy kiszivárgott hangfelvételen bevallotta, hogy hazugsággal nyerték meg a választást. Erre felháborodott tömegek vonultak az utcára, tüntettek és randalíroztak. Ma ennél sokkal több hazugságot viselünk el felháborodás nélkül. Sőt, sokat meg is osztunk közülük. A közéleti manipuláció fontos elemévé vált a ferdítés, álhír gyártás, valamint ezek tömeges terjesztése.

Nem baj, ha nem igaz, elég, ha szimpatikus. A technikai tökéletesedés ellenére olyan tartalmak is nagyot tudnak menni, amelyekről lerí, hogy nem valósak. Mégis elfogadjuk őket igaznak, mert azt a narratívát testesítik meg, amely számunkra szimpatikus. Ami a meggyőződésünket szolgálja, az nem számít igaz-e. Csak erősítsen meg. Nem nézünk utána, tényként és megfellebbezhetetlen igazságként elismerjük. Ez tökéletesen megmutatkozik a közösségi felületeken lévő megosztásokban. Elvileg értelmes, tanult, magasan kvalifikált embereknek posztolnak egészen extrém dolgokat. Látva ezeket megkérdőjeleződik a tanulás értelme. Ékes példái ennek a covid idején megjelent különböző konteók, vagy manapság a politikai manipulációk. Lelkesen osztogatják őket az emberek, mint diákmunkás a szórólapot.

Még hogy nincs következmény! Az említettek folyománya a következmény-nélküliség. A kölyköknek azt tanítjuk, hogy mindennek következménye van, közben a világunk nem ezt mutatja. Lehet hazudni és a hazugságot terjeszteni büntetlenül. Mert, ha véletlenül valakinek ez nem tetszik, majd őt is besározzuk valami kamuval. A lényeg, legyen egy agresszív válaszunk. Csak ne higgyük, hogy itt meg fog állni a dolog! Először hazudni nehéz. Ám, aki átesik a tűzkeresztségen, annak másodjára könnyebb dolga lesz. Harmadjára még könnyebb és így tovább. Amint felszívódik bennünk a hazugság mérge, egyre több helyzetben vágjuk ki magunkat valami füllentéssel. Hogy mentsük magunkat, hogy besározzunk másokat. Lehet, hogy ma csak a melóban hazudtunk, de holnap talán otthon is megtesszük. Míg régen, aki lebukott, az elbukott (legtöbbször), ma nem lehet bukni. Ma büszkék vagyunk a hazugságokra és peckesen megyünk tovább. Ez a lepusztult erkölcs sajnálatos példát mutat a fiatalabb nemzedéknek.

Hogyan és miért süllyedtünk ilyen mélyre? Valóban nincs igényünk egy őszinte világra? Nem akarjuk tudni mi történik körülöttünk? Az egyszerűsítést és a címkézést választjuk, a kritikus gondolkozás és véleményalkotás helyett, csak hogy kényelmesebb legyen az életünk? Megannyi kérdés, amelyre a most nem lehet megfelelni. Ezekre az elkövetkező évek, évtizedek adják meg a választ. Ki fog derülni, hogy ez az irány marad-e, esetleg morálisan tovább süllyedünk vagy felfele mozdulunk el. Addig annyit tehetünk, hogy nem állunk be a sorba és nem asszisztálunk a hazugságokhoz. Amint sok más, ez is rajtunk áll. Hagyhatjuk magunkat megtéveszteni és mi magunk is megtéveszthetünk. Vagy dönthetünk az őszinteség mellett. Utóbbi az egyenes és tisztességes út. Minden más csak mellébeszélés. Amint azt Olivier Merle megfogalmazta: "Az igazság egy és oszthatatlan, nincs két különböző arca, míg az igazság fonákja, azaz a hazugság ezer formát is ölthet, ahogy a hamisság is számtalan köntösben jelentkezhet."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gondold végig, hogy az elmúlt két hétben, mikor "kellett" hazudnod valakinek? Megoldható lett volna másképp is? Illetve azon is morfondírozz, hogy a neked tetsző témákban mindent új információt elfogadsz tényként vagy ellenőrzöd azok igazságtartalmát?

Fotó: rawpixel.com, freepik