A menekülő ember

2020.08.24

Miért rohanunk keresztül az életen?

"A menekülés soha nem a végpont, mindig csak a tétovázás elnyújtása."
(Daniel Glattauer)

Az idő kíméletlen, a maga megállíthatatlan tempójában halad. Gyorsnak tűnik, mert néha azon kapjuk magunkat, hogy nem jut idők mindenre, amire szeretnénk. Valójában rohan az idő vagy inkább mi szaladunk folyton valahová? Szaladunk, mintha menekülnénk valami elől.

Megáll az idő. A napokban sikerült összehozni egy beszélgetést egy régi gyermekkori barátommal. Meglátogattuk őket a Börzsöny egy kis községének zsákutcájában található otthonukban. Gyönyörű kilátás, csend, nyugalom és egy finom ebéd fogadott. Valamint egy csodálatos egész délutánt felölelő beszélgetés, amely nélkülözte a felületességet. Megálltunk egy picit, és valós tartalommal töltöttük meg az órákat. Bizonyára más is megélte már, amikor váratlanul létrejön egy intim, mély társalgás, egészen új színekben mutatkozik meg az élet. Érzelmek, gondolatok kavarognak, meggyőződések, kapcsolatok erősödnek. Általában ritkán tapasztalunk meg ilyesmit, pedig nagy értékkel ruházza fel a lelkünket.

Menekülés a győzelembe. Jellemzőbb, hogy egyre másra hajtjuk az eredményeket. Még többet akarunk elérni, ez ma a trendi. Túlhajszoltnak lenni elvárás és menőség egyszerre. S amíg erre az egy oldalra koncentrálunk és a munka oltárán áldozunk, addig rengeteg mást feláldozunk. A családunk, a házasságunk, az egészségünk, azok a területek, amelyek a leginkább megsínylik a sikerre törekvésünket. Nincs idő lassítani, mert akkor megelőznek, mellőznek és elfelejtenek. Pedig karrier terén is ajánlatos időnként számvetést csinálni és nem csak rohanni A-ból B-be. Müller Péter szerint: "A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele."

Rémült rohanás. A menekülés akkor is jól jön, ha kényes terepre tévedünk. Szeretünk inkább elfutni, mint megoldani. Mert nem tudjuk, hogyan oldjunk fel mondjuk egy konfliktust, vagy hogyan készítsük el egy vállalkozás pénzügyi tervét. Ezért halogatunk, magunk mögött hagyjuk a problémát és nem foglalkozunk vele. De belül feszélyez a megoldatlansága. Félünk rágondolni, aggaszt, ami van, és az is, hogy hová fajulhat a jövőben. Valójában toljuk magunk előtt a dilemmát, mint hólapáttal a havat. Az eliszkolás csak látszólag tűnik a legjobb opciónak. Hezitálásunknak időt akarunk nyerni, de helyette idegesség a jussunk.

Szemtől szemben. Amikor hazaérve közli a párunk, hogy elválik vagy nem találjuk a hangot a gyermekükkel vagy elveszítjük egy hozzátartozónkat és rájövünk, nem is tudjuk, mikor beszéltünk vele utoljára, akkor élesben szembesülünk a helyzettel. A szembenézés már nem egy lehetőség, hanem az egyetlen járható út. Ideje van a gondolkodásnak. Ahogy a párkapcsolatból párkapcsolatba ténfergők sem állapodhatnak meg, amíg nem tisztázzák az elvárásaikat egy viszony kapcsán, úgy semmilyen problémára sem létezik megoldás koncepció nélkül. Ehhez gondolkodásra van szükség és a nehézség felvállalására.

A mindenség elmélete. Sok a dolgunk, ez igaz. Mégis azzal tennénk a legjobbat, ha rendszeresen beütemeznénk a leállásokat, amikor megpihen a szervezetünk és teret adunk a gondolatainknak. Legyenek azok akár csapongóak, szárnyalóak vagy épp konkrétan valamire irányulóak. Mindig van min agyalni. Tisztázni az értékeinket, rendezni, javítani a kapcsolatainkat, fejleszteni a hiányosságainkat. A jó ötletek szélesre tárják a megoldások ajtaját. De ez a folyamat bennünk kezdődik. És állandó rohanvást nem lehet kiváló gondolatokat szülni. Ahogy egyik feladatról a másikra ugrálva nem lehet színvonalasan átültetni a gyakorlatba a megoldásokat. Például egy kapcsolat ápolása nem napi 3 perc felszínes diskurzusban gyökerezik. Ennél több kell. Kevesebb menekülés a dolgok elől, több alapos elmélkedés és aztán cselekvés.

Az emberek többsége egész életen át csak fut, rohan valahová. A sürgősnek álcázott teendőik maguk alá gyűrik őket. Akkor érzik fontosnak magukat, ha helytállnak a viharos hétköznapokban. Mindez nagyszerű indok, hogy elmenekülhessenek bizonyos tényleg fontos ügyek elől. Egy nap aztán arra eszmélnek, hogy csak a felszínt kapargatták. Nem váltották valóra az álmaikat, nem figyeltek eléggé a szeretteikre, nem hozták elő magukból a tudásuk legjavát. Elgondolkodtatók Szendi Gábor szavai: "A nyugati életmód lényege, hogy dolgozd le a napi 8-10 órát, és utána kötetlenül üsd agyon az időt valahogy. Az emberek élete nem valahonnan valahová tart, hanem pusztán kitöltik a szabad idejüket. Nincs az életet szervező cél, eszme, "ügy", hanem csak az üresség előli elfoglaltságokba menekülés. Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni. Az életet szerves folyamattá teszi bármi, ami belső elhatározásból születő, az időszigeteket folyamattá összekötő tevékenység, amelyben képességeink kibontakoznak."



Ha tetszett ez a cikk, akkor kövesd te is az új bejegyzéseket itt vagy a Facebook-on.
Fotó: Remi Jacquaint, Unsplash