A sport erénye: fegyelmezettség

Mit meríthetünk a céljaink eléréséhez a sportból?

Elkezdődtek a riói nyári olimpiai játékok, az egész világ sportlázban ég. Csodáljuk a végső határaikat feszegető olimpikonokat, az emberfeletti erőfeszítéseket és a kiemelkedő teljesítményeket. Kitartó munka éveken át, amelynek a végén századmásodpercek döntenek a csillogó érmek sorsáról. Mit tanulhatunk az atlétáktól és az ő elszánt hozzáállásukból? Hasznosíthatjuk-e hétköznapjainkban a tudásukat?

Az önfegyelem az igazi erősségük, és természetesen ezt mi is a javunkra fordíthatjuk. Egyes fejekben az önfegyelem szónak pejoratív értelme van. Valami büntetés félével azonosítják. Ahogy a rossz magaviseletű fiatalokat javítóba küldik, hogy megfegyelmezzék őket. Ne keverjük össze a fegyelmezést a fegyelemmel. Az előbbi korrigál, helyreigazít, az utóbbi haladó, építő magatartás.

Az önfegyelem a céljaink elérésének elengedhetetlen kelléke. Nem elég csak az eredményre, a viselkedésünkre is figyelnünk kell. A korábban már említett napi lépések megtételéhez áldozatos és rendszeres munkára van szükség. Rávenni magunkat erre a rendszerességre kemény koncentrációt igényel. Tudni, hogy a ma elvégzett munka hosszútávon fog eredményt szülni, és akkor is dolgozni, amikor ennek semmi látszata sincs, nem könnyű. Ez nagy gátló tényező. A siker felé vezető út ugyanis gyakran monotonitással van kikövezve. Unalmas napról napra ugyanazt tenni, ismételni. Ez igaz a sportban, a munkában és az élet más területein is. Nem látván az apró fejlődést, nem érezvén a kis sikereket, nem tapasztalva a pozitív visszajelzéseket, hogy jó irányba haladunk, erőt vehet rajtunk az értelmetlenség érzése. Mindegy fogyni szeretnénk-e pár kilót vagy egy ötletünket szeretnénk győzelemre vinni, a kedvünket szegheti az egyhangúság. Van értelme annak, amit csinálok? Érdekel bárkit is? Elérem valaha a célom? Kételyek sokasága támad ránk elménk sötétebb zugaiból.

A legfontosabb, hogy ne adjuk fel az elhatározásunkat. Erősítsük magunkat motiváló idézetekkel, élettörténetekkel, zenékkel. Merítsünk mások sorsából erőt. Olyanokéból, akik már keresztül mentek azon, amin mi most. Mindig találhatunk hasonlóságot mások és a mi életünkben. Ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, mert az a lekicsinylést vagy a nagyképűsködést hozhat a felszínre. Az élethelyzetekben keressünk azonosulási lehetőséget. Sosem a személy, inkább a szituáció azonosság segít. Ő ezt így oldotta meg, ő így kezelte ezt az állapotot.

A legjobb, ha rendelkezünk egy példaképpel, mentorral. Valakivel, akinek a gondolataihoz hozzányúlhatunk, amikor nem vagyunk a toppon. Vagy akivel személyesen beszélgethetünk, meghallgathatjuk a véleményét, és tiszteljük is annyira, hogy megfogadjuk azt. Kellő rálátással az életünkre, kívülállóként hasznos tanácsokkal szolgálhat. De körültekintően válasszunk, hogy kire hallgatunk. Bízzunk benne, legyen egyenes, becsületes, erényes és az eredményei igazolják a javaslatait. A sportolóknál ezt a szerepet az edző tölti be.

A kemény munka kimerít, ha nem vagyunk mentálisan edzettek. Ha jól emlékszem valamikor Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó beszélt erről egy interjúban. A napi fizikai tréningeken túl, kiemelt szerepet szán annak, hogy fejben is leússza a távot. Számtalanszor újra és újra lejátssza agyban a legapróbb részleteket is elképzelve, hogyan teljesíti a távot, hogyan nyeri meg a versenyt. Szerencsére elménk nem tesz különbséget a valójában megélt, és a mindössze vizualizált benyomásaink között. Növelhetjük sikerélményeink számát ezzel a módszerrel, acélozhatjuk az önbizalmunkat és feltöltődhetünk. Így trenírozva agyunkat felkészítjük magunkat a sikerre, és annak az el illetve befogadására.

Mást is profitálhatunk ebből a technikából. Mert tudatunk egyszerre egy gondolatra képes fókuszálni. Amikor elhatalmasodnak rajtunk a borúlátó képzelgések, akkor cseréljük le őket valami pozitívra. Akár erőszakkal is, de gondoljunk kellemes dolgokra, a leendő eredményeinkre. Aprólékosan képzeljünk el mindent, és hagyjuk, hogy a nagyszerű érzések. A nyomasztó közérzet átadja a stafétabotot egy felemelő emóciónak.

Találó hasonlatot olvastam a napokban, amely a kóbor állatokhoz hasonlította a negatív gondolatokat. Ha megetetjük, befogadjuk őket, többé nem mennek el. Ha tápláljuk a kishitűségünket, örökre beköltözik hozzánk. Legyünk tudatos gondolkodók, fegyelmezett cselekvők. Tápláljuk azt, ami hitet épít magunkban, a munkánkban, az elképzeléseinkben. Akár olimpiai bajnokok akarunk lenni, akár párkapcsolatunkat szeretnénk jobbá tenni, bizakodjunk akkor is, ha még utunk elején járunk, kevés diadallal. Ahogy Arnold Schwarzenegger mondta; "A haladás apró sikerek sorozata, amelyeket állhatatos és reményteli várakozással kell fogadnunk.".