A személyiségtípusok szépségei

2018.12.08

Hogyan élhetünk és működhetünk együtt a különböző személyiségtípusokkal?

"Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok." (Feldmár András)

Eltérő habitusunkból fakadóan naponta rengeteg nézeteltéréssel és vitás helyzettel küzdenünk meg. Lehetünk otthon a négy fal között, ahol a párunkkal teljesen különböző személyiségtípusok vagyunk, de lehetünk akár egy munkahelyen, ahol más és más típusokkal kell együttműködnünk. Ha tisztában vagyunk vele kinek milyen feladat áll jól a természetéből fakadóan, akkor könnyítünk a helyzetünkön.

Most nem megyünk bele a négy típus alapjellemzőibe, valamint a személyiségjegyek megítélésnek históriájába, azt megtettük korábban. Inkább csak kiemelek néhány tulajdonságot, amelyek útmutatóként eligazítanak úgy a munkában, mint otthon.

A kolerikus. Lényéből adódóan úgy tűnik ő a leginkább alkalmas főnöknek. Kemény, határozott, erős kezű és tántoríthatatlan. Ezek klasszikus vezetői ismérvek. Ám elég megfigyelnünk, hogy az utóbbi években gyarapszik a száma a csendesebb, mértéktartóbb vállalatvezetőknek. Ez jogos, mert az irányításhoz nem árt érzékenynek és fogékonynak lenni az emberekre. Ez a kolerikustól igen távol áll. Ettől függetlenül biztosak lehetünk benne, ha le kell vezényelnie egy projektet, mindent megtesz a sikeréért. Csak valaki győzze eltakarítani az akadályokat gördítő személyek leszakadt testrészeit és feltörölni a vért. Vitát nem nyerhetünk ellene és meggyőzni sem lehet izomból. Mellette nem lehet igazunk. Bizonyíthatunk neki, de akkor sem fogja elismerni, hogy igazunk volt, legfeljebb kivívjuk a belső, kimondatlan elismerését. Otthon sem lép ki irányítói szerepéből. Szereti, ha helyén vannak a dolgok, szereti leosztani a feladatokat és amikor valaki nem teljesít, akkor szankcionál. Ha az élet nem kegyes hozzá, akkor kap egy égedelem csínytevő kölyköt ajándékba, aki szófogadatlanságával az idegein táncol.

A szangvinikus. Maga a megtestesült buli. Ne is várjunk tőle precizitást, excel táblákat, pontosságot. Ha van valaki, aki megtalálja a karácsonyi partihoz a legideálisabb helyet, az ő lesz. Bárhol van, neki egy a lényeg, jól érezhesse magát. Nagyszerűen képes kapcsolatokat teremteni. Bárkivel szóba elegyedik, aki fél méternél közelebb kerül hozzá. Aki pedig nem, ahhoz ő megy fél méternél közelebb, hogy megszólíthassa. Abszolút a társaság lelke. Hagyjuk, hagy foglalkozzon az emberekkel, kiválóan tudja lelkesíteni és motiválni őket. Vigyázzunk, mert végtelen könnyedén belelkesedik valami iránt, felvállal egy feladatot, aztán elfelejtkezik róla. Nem árt emlékeztetni vagy egy segítőt adni mellé. Ha a családban van szangvinikus, akkor a jó hangulat biztosított, de a házimunkák elvégzése vagy a rendrakás már szenvedhetnek hiányosságot. Szórakoztató vele élni, nem hagyja leülni a mulatságot, bármikor számíthatunk rá, hogy van a tarsolyában egy színes, szellemes sztori. Ha belépünk egy lakásba, ahol szól a zene, megy a tv, miközben emberünk vidáman cseveg a telefonon és a földön heverő zoknik között lavíroz, tudhatjuk szangvinikussal van dolgunk.

A melankolikus. Bátran rábízhatunk olyan teendőt, amely alaposságot igényel. Tuti meg fogja csinálni. Kétszer olyan körültekintően, de szinte biztos, hogy az ideje nem lesz elegendő rá. Valójában nincs az az idő, amely az akkurátusságát kielégítené. Úgysem elégedett az eredménnyel soha. Magasak az elvárásai magával és másokkal szemben is. Nagyon kocka gondolkodású vezető, de képes erősen irányítani. Bár be kell látni, az emberek kiszámíthatatlan tényezők, ezért szívesebben mélyed el inkább magányos projektekben, ahol csak saját magától függ a jó végkifejlet. Akármit kell megtervezni, a nyaralástól, egy útvonalig, a költözéstől, a bevásárlásig vagy a fű leghatékonyabb lenyírási módszeréig, számíthatunk rá. Tipikusan a bevásárlási listáján olyan sorrendben vannak felírva a megvásárolandók, amilyen sorrendben a megszokott áruházában az útjába kerülnek, hogy ne kelljen felesleges köröket futnia. Az a fajta ember, aki akkor indul el, ha ellát a végcélig. Nem elég számára mindig a soron következő jelzőlámpáig ellátnia, mindet látnia kell előre. Néha jól jön egy kis noszogatás, de csak kedvesen, mert érzékeny lelkivilággal rendelkezik. Könnyen a sértettségéhez vezet, hogy ő maga ugye nem elégedett a kezéből kiadottakkal, ennek akár hangot is ad, de belül elvárja, hogy a többiek magasztalják a munkáját. Végül is bárhogyan sikerült, nála jobban senki sem tudta volna megcsinálni.

A flegmatikus. Nála is a földön hevernek a zoknik, de ez benne nem tudatosodik, ő azokat a szőnyeg szerves részének tekinti és inkább a tv-t bámulja. Egy klasszikus segítségével mondhatnánk, hogy csendesen kérődzik, igen jámbor fajta. A legnagyobb partin is képes úgy elvegyülni, hogy nem veszik észre, és nem is emlékszenek majd rá, hogy ott volt. Kivételes képessége van ilyen helyen is megtalálni a legeldugottabb, a legcsendesebb, akár a legmagányosabb zugot. Nem kifejezetten ismerkedős típus, azaz ő nem kezdeményez beszélgetést. Ám ha valaki megszólítja, örömmel hallgatja. Ezért is tartják kiváló társalkodónak. Kellemes személyiség és barát, aki nem kioktató, inkább bólogató, helyeslő. A világért sem csinálja meg más munkáját, elég neki a sajátja, igaz legszívesebben azt sem csinálná meg. Szüksége van a rendszeres kontrollra, nógatásra. Mivel nem egy vitázós figura, feleslegesen nem keveredik konfliktusba, így nyugodtsággal, jól kezeli az emberek problémáit. Ahogy nem emeli fel a fenekét sem könnyen, úgy nem emeli fel a hangját sem, tehát nehéz kihozni a sodrából. Minden mindegy alapú apatikus békesség járja át. Egyébként lassú, lusta, de ha valami érdekli, akkor kitartóan foglalkozik a dologgal és elkötelezetten végig csinálja.

Az eltérő vérmérsékleteket kihasználva igazán erős csapatokat vagy szoros párkapcsolatot alakíthatunk ki. Mert bármilyenek legyünk is, vannak erősségeink. És ha ezek az erősségek kiegészítik egymást, akkor nagyszerű párost, remek teamet alkotunk. Ja, hogy nem egyszerű a másikat elviselnünk? Ne feledjük, neki sem egyszerű velünk élnie, együttműködnie. De ebben rejlik a személyiségtípusok szépsége. No, meg a toleranciában és az elfogadásban. D. Tóth Kriszta megfogalmazásában; "Annyi színű a világ, ahányan élünk benne, annyiféle a világ, ahányan lakjuk, és attól, hogy én úgy nőttem föl, hogy nagyjából ugyanolyan embereket láttam magam körül, mint én, attól még a világ nem csak olyan, mint amilyen én vagyok."


Ha tetszett ez a cikk, fedezd fel a körülötted élők erősségeit és gyere vissza máskor is egy kis olvasnivalóért.
Fotó: Pixabay