A technológia bűvkörében

Milyen változásokat hozott az életünkbe a technikai fejlődés?

Jó szokásunk szerint kesergünk eleget, hogy milyen rossz nekünk. A panaszkodás és borúlátás a vérünkben. Pedig bizonyos tekintetben nagyon jó helyzetben vagyunk. Sokkal jobb nekünk, mint az elődeinknek. Egy olyan korban élünk, amikor a technikai fejlődésnek köszönhetően, számos dolog elérhetőbbé, kézzelfoghatóbbá vált. A tudás, a műveltség, a kultúra és az emberi kapcsolataink is naprakészen hozzáférhetők. Árnyaljuk kicsit ezt a nézetet néhány konkrétummal.

Ismeretek bővítése és tanulás. Régebben beiratkozhattunk a könyvtárba, ha mindenféle enciklopédiát akartunk böngészni. Ezt ugyan ma is megtehetjük, de akár felcsaphatjuk a laptopunkat is. Az alapvető tárgyi tudás szinte teljes egészében elérhető a világhálón keresztül is. Nem kell kimozdulnunk otthonról, utána nézhetünk a minket érdeklő témáknak a kényelmes karosszékünkből is. Belegondolva, hogy hazánkban bő 150 évvel ezelőtt vezették be a tankötelezettséget, akkor láthatjuk, milyen gyökeres fordulatot vett az oktatás. Soha ilyen egyszerűen nem bővíthettük az ismereteinket. Igaz, iskolába járni ma is kell, nagyon helyesen, hiszen így a megszerzett tudás mellett a fiatalok szociális képességei is kialakulnak, de az internet, mint egy nagykönyvtár non-stop nyitva áll bárki számára. Ráadásul a lexikális tudás mellett, az érdeklődésükhöz passzoló, rengeteg online kurzuson is részt vehetünk. Idő és költséghatékonyan. A veszély talán az lehet, hogy kissé ellustulhat a memóriánk. Még pár éve sincs, hogy a legfontosabb telefonszámokat fejből tudtuk, most meg a sajátunk sem biztos, hogy az eszünkbe jut. Manapság nincs szükség pontos adatok megjegyzésére, sokkal inkább azt kell tudnunk, mit, hol keressünk. Valójában kevesebb konkrét tény van a fejünkben, és sokkal több az általános ismeret, az iránymutató tájékozottság. Felületesebbnek tűnünk, de átfogóbb képpel rendelkezhetünk.

Szórakozás és kultúra. Szintén nem kell sokat utaznunk az időben, hogy meglássuk, mennyire szerencsések vagyunk a zenehallgatás terén. Pár nemzedékkel ezelőtt az emberek számára csak az élőzene volt elérhető. Vagy ők maguk énekeltek, dúdoltak vagy meghallgattak egy hangversenyt. Ez utóbbi inkább az előkelők kiváltsága volt. A szegényebbeknek legfeljebb maradt a kocsmai muzsika. Hatalmas lépés volt a zenét hazavinni bakelit lemezen majd kazettán és akkor hallgathatni, amikor akartuk. Ma pedig a zene jön velünk mp3-on vagy spotify-on. De gondoljunk azokra a megszállottakra, akik nem hagyják elveszni a régi magyar szinkronokat és VHS-ről bedigitalizálva a hangot, ráillesztik azt a film digitális változatára, majd feltöltik valahová. Vitatható a jogi oldal, de közben megmentenek egy műalkotást, amely talán elenyészett volna örökre. Vagy ott vannak a csekély lélekszámú falvak. Korábban nem túl sok informálódási és szórakozási pontjuk volt az ott élőknek. De az internet, a kábeltévés szolgáltatások lehetővé tették temérdek csatorna elérést, ezzel bővítve a tájékozódásukat, illetve a kikapcsolódásukat. A tv és film nézési szokásaink az új kondícióknak megfelelően átalakultak. Már nem mi alkalmazkodunk a műsorokhoz, azok tetszés szerint visszanézhetők, streamelhetők, nekünk megfelelő időpontban.

Emlékeink megőrzése. Épp a kislányunkon keresztül tapasztalom, hogy kicsi korából is milyen sok mindenre emlékszik nagy pontossággal. Persze, hiszen többször is végignézte a róla készült akkori videókat és fotókat. Hol van már az az időszak, amikor még 24 meg 36 kockás filmeket kellett befűzni a fényképezőgépekbe, és hogy sikerült-e a felvétel, az csak jóval később, az előhívást követően derült ki. Szerintem a legtöbb családban találhatók olyan régi fotók, ahol a fotós keze a kép egy részét kitakarta. Ma, azonnal ellenőrizhetjük a végeredményt, és a rosszul beállított képeket azonnal töröljük, és újat készítünk helyette. A fényképezés élménye, a pillanat megörökítése, teljesen hétköznapi vált. Más kérdés, hogy a megosztása is, erre mindjárt vissza is térek. De a mindennapossá válással meg is szoktuk a fotózást. Míg régebben sokan jöttek azzal, hogy "nekem nincs jó fényképarcom" és elutasították, hogy lefotózzák őket, ma ezt egyre kevésbé hallani. Boldogan fotózkodunk, fotózzuk magunkat úton-útfélen. De bármennyire is olcsóbbá és hozzáférhetővé vált az életünk dokumentálása, ne feledjük, hogy minden egyes elkészített és megőrzött fénykép digitális lábnyom. Terhelést jelent a környezetünk számára is. Amit feltöltünk a közösségi oldalakra, azt a működtető cég szerveren, szervereken tárolja, amelyeknek nyersanyagigénye van és energiát emésztenek fel. Nem biztos, hogy a születésnapi bulinkról vagy a nyaralásunkról az összes 83 képet meg kell osztanunk. És az sem mindegy, mi kerül fel rólunk vagy akár a gyermekeinkről a hálóra, mert ami egyszer felkerült, az ott is marad. Nagyon kínos helyzetet teremthet egy-két nemkívánatos nyilvános fotó.

Kapcsolatok gondozása. Nagyszüleink idején a távoli kapcsolattartás egyetlen eszköze a levelezés volt. Ha valaki az ország másik felére költözött, esetleg más országba, akkor kevés volt az esély a személyes találkozásra. Nem láthatták, hallhatták, érinthették egymást. És ha a levél késedelmet szenvedett vagy eltűnt útközben, akkor maradt a kétely és a bizonytalanság a másikkal kapcsolatban. Nekünk már elképzelhetetlen, hogy ne legyünk napi kapcsolatban azokkal a barátainkkal, ismerőseinkkel, akik tőlünk messze élnek. A világ túl felét sem probléma elérni modern korunk vívmányainak a használatával. Ugyan a testi érintkezést ezzel nem pipálhatjuk ki, de minden egyebet igen. Nem kell várnunk, azonnal választ kaphatunk a kérdéseinkre e-mail-ben, üzenetben vagy telefonon és videó beszélgetés során. A technológia a kommunikáció frissen tartásában, a kapcsolatok megőrzésében és építésében is óriási segítséget nyújt. A távolságok, legalábbis digitális szempontból megszűntek. A kiküldetésben dolgozó katona láthatja felnőni a gyermekét és hallhatja, amint azt mondja "apa". A külföldön tanuló egyetemista gyermekünkkel is naponta beszélhetünk. Rajtunk múlik, hogy megelégszünk-e sekélyes kapcsolatokkal és like-okkal, vagy komolyan ápoljuk a kapcsolatainkat, azokkal, akik számítanak nekünk.

A sort még folytathatjuk olyanokkal, mint az utazás, amely az elmúlt évszázad során egyre olcsóbbá, gyorsabbá és tömegesebbé vált vagy az orvostechnikai műszerek fejlődésével, amelyek mára egy rakás bonyolult műtétet rutin beavatkozássá tettek. Ezek mind a javunkat szolgálják, a jólétünk lényeges elemei lettek. De legyünk óvatosak. Ha áldozatául esünk a konzumidiótizmusnak és eszeveszetten habzsolunk és fogyasztunk, csak azért mert megtehetjük, meg mert menő, akkor azzal csak tékozlunk. Erőforrásokat, nyersanyagokat, energiát. Nem a boldogságunkat és a közérzetünket javítjuk, csupán pazarlunk. Használjuk a technikai innovációkat okosan és mértékkel. Ebben áll a mi felelősségünk. Ahogy azt Ian Douglas megfogalmazta: "Csak rajtunk múlik, képesek leszünk-e annyira megbecsülni a mentális egészségünket, ahogyan a kommunikációt, a kényelmet, a sebességet. Csak ekkor mondhatjuk, hogy a technológia valóban értünk van, nem pedig fordítva."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor arra biztatlak, beszélgess róla a környezetedben. Bizonyára nem mindenki ért egyet ezekkel a gondolatokkal, és ez jó. Egy érdekes téma, egy tartalmas beszélgetéshez.

Fotók: rawpixel.com, freepik