Amikor a túlélés a cél

2017.04.24

5 tipp, amely segít túljutni a fájdalmon

"Könnyeinken keresztül messzebbre látunk, mint a teleszkópon át."
(George Byron)

Az élet megszelídíthetetlen hullámvasútként bánik az érzelmeinkkel. Egyszer a boldogság kábulatában leledzünk, másszor a végtelen gyötrelem bugyraiba merülünk alá. Ahogy haladunk előre az utunkon, valószínűleg egyre több minden érint meg minket negatívan. Vannak időszakok, amikor csak a túlélés a célunk. Vajon segíthetünk-e magunknak bármivel is abban az időszakban, amikor nagyon mélyen vagyunk?

Og Mandino egy könyvéből származik az alábbi ír mese. Egy tengerparti kis faluban élő fiatalasszonyról szól, akinek egy sziklaomlásban meghal az egyetlen fia. Az asszony a temetés után teljesen összetörik, magába fordul, és folyamatosan csak sír. A gyász szinte teljesen felemészti. Egy nehéz év telik el, és a fia halálának első évfordulóján úgy dönt, hogy ezt az egész napot sírja mellett fogja tölteni. Útban a temető felé megáll egy virágárus öregembernél, egy csokor vásárlása végett. A fizetést követően éppen továbbállna, amikor figyelmes lesz rá, ahogy az öreg aprólékosan szedegeti le egy látszólag élettelen cserepes virágról a száraz leveleket, hajtásokat. "Miért vesződik egy halott növénnyel?" - kérdi az asszony. Az öreg erre azt válaszolja: "Nem halott ez. Bár a levelei jó része már leélte az életét, de itt fönt a szárán van még egy kis zöldes szín. Remélem a szeretet és a gondozás megmenti, és még hosszú éveken át zöldellni és virágozni fog majd." A asszony sarkon fordulna, de az öreg folytatja: "Tudja, sok ember is olyan, mint a növények. Ha valami szörnyű veszteség éri őket, mondjuk meghal egy közeli hozzátartozójuk, reményüket vesztik és elszáll belőlük az élet. Elfonnyadnak, akár a virágok. Ám vannak olyanok is bőven, akik elszenvedik, hogy az élettelen részek lepotyogjanak róluk, ők pedig élnek tovább, lélegeznek, mosolyognak, énekelnek, és virágoznak évről évre, míg az Isten hasznukat tudja venni." - azzal visszafordul a virágjához, és óvatos mozdulatokkal, gondos kezekkel, tovább tisztogatja. Az asszony pedig a hallottakon elgondolkozva folytatja útját a sírkert felé.

Az élet nem könnyű, de nem is ígérte senki, hogy az lesz. Szeretem ezt a mondatot az Indiana Jones negyedik részében; "Elértünk abba a korba, amikor az élet már nem ad, hanem elvesz." Egy másik kedvenc gondolatom az elmúlásról; "onnan veszi észre az ember, hogy halad előre a korban, hogy már nem esküvőkre, hanem temetésekre jár." Persze nem csak egy haláleset viseli meg az embert. Munkahely elvesztés, párkapcsolati szakítás, egészségügyi kihívás és még rengeteg egyéb különféle nehézséggel küzdhetünk meg. Bárcsak minden szenvedésre be lehetne kapni egy csodapirulát. Benyomok valamilyen fájdalomcsillapítót és mindjárt jobban vagyok. Instant világunk erre van beállva. Ám vannak olyan fájdalmak, amelyekkel nem bírunk el ilyen egyszerűen. Ezeknél az idő, a türelem és a kitartás a legfőbb orvosság. Nézzük mivel tompíthatjuk a nehéz időknek az élét. Mi segíthet átvergődni, túljutni és talpra állni.

Munkaterápia. A munkába való temetkezés sok esetben a kapcsolataink rovására mehet. Ám akkor, amikor állandóan a minket ért veszteségen rágódunk, kifejezetten jól jön. Eltereli a figyelmünket, és teljesen más irányú fókuszt követel tőlünk. Mondhatjuk nincs időnk szenvedni, amíg a gondolataink le vannak foglalva. Ilyenkor nyugodtan vállaljunk többet. Meglátjuk, a hasznosság érzete, a napi aktivitás, amely gyorsan pergeti az idő kerekét, és az azt követő esti fáradtság sokat lendít állapotunkon.

Fókuszáljunk másokra. Bármilyen kemény dió, de menjünk emberek közé. Nem azért, hogy boldog, boldogtalant traktáljunk a szerencsétlenségünkkel, arra legyen ott egy-két jó barátunk, kiknek a vállán kisírhatjuk bánatunkat. Legyünk társaságban. Hallgassunk meg másokat, töltsünk időt velük, hogy feltöltődjünk. Ez a megfogalmazás erős túlzásnak tűnik elsőre, de amíg nem egyedül vagyunk és figyelünk valamire vagy valakire, addig sem otthon ülünk a négy fal között és a mi belső panaszkodó monológunkat hajtogatjuk magunknak. Ha módunk van támogathatunk és segíthetünk nálunk elesettebbeket. Bizonyára találunk köztük olyanokat, akik még nálunk is rosszabb élethelyzetben vannak. Ez reményt nyújt a részünkre, van kiút, van megoldás, van gyógyír a gyötrelmünkre.

Foglaljuk el magunkat. Tegyük hasznossá a bennünk forrongó indulatokat. Magunkba maradva csak őrlődünk, merengünk a múlton, és "bárcsak" kezdetű sóhajokon ötletelünk. Az elvetélt tehetetlenség helyett csináljunk valamit. Van, akit kikosarazott a szerelme, és ő hirtelen felindulásból jól kigyúrta magát. Szabadítsuk fel a fájdalom okozta energiákat. Éljünk vele, hogy minden koncentrációt igénylő feladat jót tesz a lelkivilágunknak. Másra összpontosítja a figyelmünket, és nekünk most erre van szükségünk. Erős fókusszal pedig bármibe is vágunk, legyen az nyelvtanulás, új vállalkozás, nagyobb eséllyel leszünk sikeresek. Fájdalomból sokan, sokféle módon építették már fel eredményes életüket. Például a Kentuckyban az Appalache hegység egy isten háta mögötti helységében élő Eula Hall, aki a gyermekeit vesztette el az ottani katasztrofális és elmaradott egészségügyi viszonyok miatt. Saját és a környezetében felmerülő hasonló fájdalmakból merített erőt, mikor éveken keresztül a heti béréből spórolgatott és adományokat gyűjtött, hogy egészségházat létesítsen és orvosokat toborozzon. Önfeláldozása meghozta a gyümölcsét, és megvalósította elképzelését. Majd 3 év eredményes működést követően a tűz martalékává vált a központ. Keserves időszak volt ez az életében, de az emberek egészsége iránti elkötelezettsége nagyobb volt minden kínjánál. Így újra felépítette az egészségügyi intézményt. Modernebbet, jobban felszereltet és hatékonyabbat, mint korábban.

Ne akarjunk bosszút állni. Sem a sorson, sem más embereken. Néha az egész világra dühösek vagyunk, mindent és mindenkit hibáztatunk, és legszívesebben porig rombolnánk a közegünket. De ez nem visz sehova. Az emberi nézetletérésből fakadó problémák kapcsán is fontos, hogy ne legyünk bosszúállók. Arra ott vannak a Marvel képregényhősei. Emlékszem, amikor padlón voltam egy párkapcsolati krízis végett, egy kedves barátom a következő tanácsot adta; "idővel elmúlik ez a felfokozott érzelmi állapot. Bármit is teszek, bárhogy is viselkedem az exemmel, a lényeg, hogy akkor is bele tudjak nézni a tükörbe, ha ez a mostani viharos időszak lecsengett." Nagyszerű javaslat volt, soha nem felejtem el. Sok hasznát vettem, hogy ne a revans gondolata vezérelje a tetteimet.

Az elengedés szükségszerű. Szokták mondani, hogy mindenki akkora terhet kap, amellyel meg tud birkózni. Azonban nagy súlyt vesz le a vállunkról, ha elengedjük a problémát. Elfogadni azt, hogy nem tehetünk mást, nem változtathatunk a helyzeten, bárki vagy bármi is az, amit elvesztettünk nem hozhatjuk, szerezhetjük vissza, lélekmegváltó felismerés. Felesleges feldúlni és harcolni magunkban, ha azzal csak tovább mérgezzük a pszichénket. A belenyugvás azt jelenti szeretjük és tiszteljük annyira a másikat, hogy útjára engedjük. Ez az egyetlen helyes cselekedet, amelyet ha komolyan gondolunk és átérzünk, számunkra is megbékélést hoz. Lena Horne szerint; "Nem a tehertől roskadunk össze, hanem attól, ahogyan visszük." Le kell tennünk.

Amikor mélyponton vagyunk, nem éppen ezek az elképzelések jutnak eszünkbe. Mégis, ha vesszük a fáradtságot és elkezdjük tudatosan a megfelelő irányba állítani magunkat, előbb keresztüljutunk a vergődésen. Minden végzet egyben kezdet is. Valaminek a vége, egyben valami új kezdete. Ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Azonban, amikor belecsöppenünk egy nehéz helyzetbe, ezt nem mindig vesszük észre. Gyakran nem értjük miért kell megélnünk és megszenvednünk az adott szituációt. Sören Kierkegaard mondta; "Az életet előre éljük, de csak utólag értjük meg." Sokszor évek telnek el, mikor ráébredünk a kedvezőtlen események hoztak működésbe egy láncolatot, amelynek eredményeképp jutottunk el oda, ahol most vagyunk. A fájdalom rengeteg esetben nem hiábavaló, fejlődésünk velejárója. Ha csak ezt megértjük, akkor közelebb kerülünk, hogy értelmet keressünk és idővel találjunk, a jelenben értelmetlennek tűnő megpróbáltatásunkban.


Ha a fájdalmas téma ellenére hasznosnak találtad ezt a posztot, akkor oszd meg másokkal is.