Amiről a sikerelvek nem beszélnek

A sikernek még sincsenek mindenkire egyaránt érvényes szabályai?

"Sem a vagyon, sem a győzelem nem örökké tartó állapot, amely úgy kijár az embernek, mint a takarmány az állatnak." (Antoine de Saint-Exupéry)

Egyre másra jelennek meg a különböző sikeremberek tanácsait tartalmazó könyvek. Mindenki tökéletesen biztos benne, hogy tudja mitől döglik a légy, mitől ömlenek a milliók és mitől lesz sikeres egy ötlet. Vannak alapvetően nélkülözhetetlen összetevők ez igaz, azonban a túltolt sikerre fókuszálás még korántsem biztosítja a megfelelő eredményt.

Pro és kontra. Például vegyünk egy rámenős fickót, aki mélyről jött, és a szegénységből emelte fel magát egy jó ötlettel és azzal a hozzáállással, hogy nem adta fel, akkor sem, amikor már kismilliomodszorra utasították el. Eltökélt volt, a végletekig kitartó, mondhatni tépte, mint Blöki a lábtörlőt. Aztán a csúcsra érve megosztja a tapasztalatait másokkal, amiből kiderül, hogy a rámenősség, az erőszakos nyomulás, a hajtás, akkor is, amikor nincs remény volt a beteljesedése titka. Ő ezt így látja, így érzi. De mi van, ha ennek pont az ellenkezője igaz? Mi van, ha valóban volt egy korszakalkotó elképzelése, csak épp idő kellett megtalálni a befektetőt, aki fantáziát látott benne, és az agresszív magatartása ellenére is sikeressé vált? Ami szerinte a kulcs volt, az valójában akadályozta, de ő ezt másként ítéli meg. Emberek tömegei kezdik másolni az eltökéltségét és még sem válnak eredményessé.

Egyénre szabva. Ez rengeteg más tulajdonságra is igaz lehet. Nézzük meg, milyen sokan hajszolják a sikert, azon iránymutatásokkal, amelyet valahol, valaki tanácsolt nekik, és még sem válnak sikeressé. Talán mégsem annyira egyszerű ez a tézis, mint belebújni egy egyenruhába. Kit hibáztassanak ezért? A trénerek egyből rávágnák, hogy saját magukat, ez egyértelmű. És ennek van is igazság tartalma, mert a felelősség mindig a miénk, csak tán jelen esetben azért, mert vakon hittünk és bíztunk valamiben, ami igazából nem is mi voltunk. Számtalan sikersztorit találunk, ahol az illető addig nem lett sikeres, amíg meg nem találta a személyes hangját. Azt a területet, azt a stílust, azt a munkát, amire valóban született. Szóval hiába ültetünk át az életünkbe sikergondolatokat, gyakorlatokat, ha az nincs egyensúlyban a képességeinkkel, érdeklődésünkkel, egyéniségünkkel, belső indíttatásunkkal. Figyelmeztessen Robert Orben gondolata; "A diplomaosztó ünnepség egy olyan ceremónia, amikor arról mondanak beszédet több ezer egyforma fejfedőbe és talárba öltözött hallgatónak, hogy az egyéniség a siker kulcsa."

Csak a végeredmény. John C. Maxwell beszél róla, hogy a sikernek gyakran csak a végeredményére tekintünk. Megnézzük mit ért el valaki, milyen kocsija, háza, mennyi pénze van, és kitűzzük mi is ezeket a célul. Ha a mások által elérteket látjuk, a végterméket érzékeljük, ergo a gyors sikert célozzuk meg. A háttér, ami odáig juttat valakit, ennél sokkal fontosabb, mint kitenni a frigó ajtajára egy luxusautót. Majd elkezdjük másolni, mert ami neki sikerült, az nekünk is. De ez csupán lélektelen utánzás semmi más. Egyediek vagyunk, a mi helyzetünk eltér az ő helyzetétől. Más kapcsolatokkal rendelkezünk, más készségekkel, adottságokkal. Nincs létjogosultsága a standard siker recepteknek, mert le kell fordítani a saját nyelvünkre. Mindenkinek a sajátjára. Maxwell szerint a győztest nem a céljai teszik győztessé, hanem a hozzáállása. Vallja, hogy a győzelem filozófia. Ez nem azt jelenti, hogy mindig nyer, de azt igen, hogy a beállítódása sikerorientált. Ebben benne van az is, hogy kudarcot vall, de ez utóbbi nem viseli meg, továbblép rajta.

Nincs határ. Sokkolt, amikor az alábbi történetet olvastam. Bizonyára sokan ismerik a népszerű Harvard Egyetem általi kutatást, amelyben diákokat kérdeztek meg van-e leírt céljuk, és mindössze 3%-uknak volt. Majd évtizedekkel később újra beszéltek velük és kiderült annak a 3%-nak a vagyona nagyobb, mint a fennmaradó 97%-nak együttvéve. Magam is hivatkoztam korábban erre a sokak által példaként emlegetett kutatásra. Azonban Oliver Burkeman A túladagolt boldogság című könyv szerzője mélyebbre ásott a témában. Mivel a Brian Tracy, Zig Ziglar, Tony Robbins féle guruk egymásra mutogatva nem tudtak konkrétummal szolgálni a számára, magát az egyetemet kereste fel a vizsgálat anyagának megismerése végett. Meglepő fordulat, hogy az intézményben nem találta ennek nyomát, azaz hivatalosan soha nem készült ilyen tanulmány. Ez érdekes kérdéseket vet fel; Meddig megyünk el a sikerért? Mi mindent találunk ki a feltételezésünket igazolására?

Célmánia. Ha kételyeink támadnak is a leírt célok erejében, azért nyugodtan élhetünk velük. Csak a célok bűvkörétől óvakodjunk. Néha ugyanis bebizonyosodik, hogy a célok megvalósításának erőltetése nélkül is eredményesen lehet teljesíteni. Na nem akkor, ha fogalmunk sincs hová tartunk. Inkább akkor, amikor egy célkitűzés agyonnyomja a munkamorált, mert minden vezető csak a számokat, a táblázatokat és az elérendő rátákat sulykolja. Ekkor tűnik el az ember, veszik el a lélek és maradnak a csupasz száraz tények. Hagyni az embereket végezni a dolgukat, szolgáltatni, mindezt a tőlük elvárható legjobb formában, ez kell legyen a kiindulás. Erre kell aztán ráépíteni az kivitelezendő terveket. Kizárólag a célok árnyékában tenni-venni nyomasztó érzés, mert állandó feszültség alatt tartja a szervezetünket.

A siker az agyunkra mehet, meg az egészségünkre, a magánéletünkre. A fókuszunkat egyedül a siker hajszolására vetjük és nem törődünk mással, nem foglalkozunk azzal, vajon megfelelő elveket követünk-e, jó irányba haladunk-e. Amikor a modern idők szavára hallgatva sikeressé szeretnénk válni, mint a környezetünkben mindenki más, ne kapjon el minket a gépszíj. Ne kerüljünk ellentmondásba önmagunkkal. Lássunk tisztán és maradjanak összhangban a céljaink az életszemléletünkkel. Amint az Raphaëlle Giordano; "Mindenkiben megvan a siker esélye, ha tiszteletben tartja a személyiségét és a legbelsőbb értékeit. Mindössze olyan élettervet kell követni, amely összhangban van azzal, akik valójában vagyunk."

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy elsőként értesülj a további bejegyzésekről.

A cikkhez inspirációt adott Oliver Burkeman A túladagolt boldogság című könyve, amelyt jószívvel ajánlok mindenki figyelmébe.

Fotó: Razvan Chisu, Unsplash