Az idő rabszolgái

Hiába kényelmesebb az életünk, mégsem rendelkezünk szabadon az időnkkel

"A történelem egyik vastörvénye, hogy a luxusból előbb-utóbb alapszükséglet lesz, ami új kötelezettségekkel jár. Ha az emberek egyszer hozzászoktak egy bizonyos luxushoz, attól kezdve magától értetődőnek tekintik azt. Elkezdenek számolni vele. Végül elérnek egy pontra, ahol már nem tudnak meglenni nélküle." (Yuval Noah Harari)

A címben szereplő rabszolgák mi vagyunk. Ellentétben Demjén Ferenc mi vagyunk a szabadság vándorai dalának refrénjével, ki vagyunk téve az idő kegyetlen és autokrata önkényuralkodásának. Szabadságról szó nem lehet!

Az idő állandó, mégis viszonylagos. Mostanság egy kis kényszerpihenőt tartok, ami azzal jár, hogy nem a szokványos időbeosztásban élem a napjaimat. Először majd szétfeszített, hogy csináljak valamit, ami a normál kerékvágásaim közé tartozik. Hiányzott a ténykedés. Aztán lenyugodtam és másként néztem az időre. Mintha több lenne belőle. Nincs állandó rohanás, nincsenek végeláthatatlan teendőlisták. Vannak viszont üresjáratok, elmélkedések, akár unatkozások is. Kinézhetek az ablakon és elmerülhetek a látottakban. Figyelhetem a forgalmat, a parkot, az embereket, a köztük lévő interakciókat. Mondhatni a modern ember életében nincs olyan, hogy unatkozzon, és ez talán baj. Sokaknak egy elvileg pihentető nyaralás sem más, mint a szokásostól eltérő szoros időbeosztású, kipipálandó tevékenységlista. Délelőtt múzeum, délután sétahajózás, de le ne késsük a vacsit, majd este jöhet egy kis éjszakai fürdőzés. Minden napra jutnak programok, csak győzze az ember. Jó az aktív pihenés, de ha ugyanaz a rohanó stresszbomba robban bele az arcunkba, mint a hétköznapokon, akkor mi a fenének mentünk el nyaralni?

A jólét hazugsága. Egész életünket meghatározza a küzdelem a jobb életminőségért. Ha elég keményen dolgozom, akkor jobb lesz. Több mindenre jut, több dolgot elérhetünk, több lehetőségünk lesz. Nézzük meg ezt a gyakorlatban részletesebben! Többet dolgozunk, hogy több pénzünk legyen. Már a többet dolgozás is több időt is vesz el tőlünk. De ez fokozható. A több pénzünkből vehetünk jobb, menőbb, drágább cuccokat. Ruhákat, ékszereket, háztartási vagy szórakoztató elektronikai cikkeket, új autót, utazgathatunk és lakás helyett házba is költözhetünk. Ám egy házat fenntartani is több munka, mint egy lakást. A lakásban ritkán kell füvet nyírni egy kertes házban rendszeresen. Tehát vagy a mi időnket rabolják el a házzal kapcsolatos teendők vagy megfizetünk valakit, aki ezeket megcsinálja. Hurrá, az utóbbi esetben az időnk felszabadul. Illetve mégsem, hiszen a házvezetés költségeit ki kell gazdálkodnunk. Egy másik jó példa a telefon. Eredetileg a könnyebb elérhetőségünket szolgálta. Leváltotta a helyhez kötöttséget és általa jóval szabadabban mozoghattunk. Mára azonban nem csupán ezt a célját érte el, hanem teljesen magához láncolt. Szinte fáj, ha nem vagyunk elérhetők. Nekünk is és azoknak is, akik keresnek minket. Nem beszélve a wifi és mobilinternet megjelenéséről. A telefont éjjel-nappal magunk mellett tartjuk, nézegetjük, olvasgatjuk, babráljuk, masszírozzuk. Ami valamikor egyszerű kényelemnek tűnt mára rabigává változott. Minden olyasmi, ami a jobb és kényelmesebb élet reményével kecsegtet, egyben több terhet is ró ránk. Mert olyan változásokat hoz, amelyek vagy időt, és/vagy pénzt követelnek tőlünk.

A modern elvek kalitkái. Közben belekerültünk népszerű trendek bűvkörébe is, amelyek a közösség kiemelt szerepét és az emberközpontúságot hangoztatják. Régen az embereknek munkahelye volt, és a munkaidő lejárta után haza mentek. Legfeljebb a kocsmába ugrottak be délután (egyesek ott ragadtak egész estig) közösségi életet élni. Ma többet kell adni az alkalmazottaknak. Közösségfejlesztésre van szükség. Tréningek, csapatépítők, akár hétvégén is. A többet adás a dolgozókra is vonatkozik, nekik is többet kell adniuk az idejükből. Vagy vegyük a gyereknevelést. Pár évtizede nem kellett a gyerekek minden lépését felügyelni. Ma az a szülő, aki el meri engedni a gyerekét egyedül biciklizni, szembe kell nézzen a többi szülő rosszallásával. Felelőtlen, mihaszna apának és anyának bélyegzik meg, akire legszívesebben rá kellene hívni a gyámügyet. A világunk elvileg biztonságosabb, a játszótereink kipárnázottak és baleset biztosak, mégis illik folyton a gyerek mellett lenni. Ez bizony szintén időráfordítást igényel. Nem is keveset.

Szándékosan nem a hétköznapok zsúfoltságát és rohanását hoztam szóba. Ott már jó ideje elszaladt velünk a szekér. Vagy túltoltuk a szekerünket és túlzsúfoltuk a napjainkat. Inkább az életünk kényelmességének a visszásságaira akartam rámutatni. A lehetőségeink végtelensége azt erősíti, hogy nincs és soha nem is lesz elég időnk. A világon bárhova eljuthatunk, kismillió sportot kipróbálhatunk, űzhetünk, terabájtok tucatjait tölthetjük meg zenével, megnézhetetlenül sok streaming csatornára fizethetünk elő. De ezek mind arra jók, hogy már a létükkel is agyon nyomjanak és a folyamatos fogyasztásra presszionáljanak. A kényelmes élet időrabló. Minél több dologra kell figyelnünk, minél több minden igényli a törődésünket, minél több alternatívánk van az időtöltésre, annál inkább az idő fogságába kerülünk. Leo Buscaglia ezt így fogalmazta meg: "Embernek lenni a legnagyszerűbb dolog a világon, ugyanakkor néha elég lehetetlenül viselkedünk, és nem ártana, ha megtanulnánk nevetni ezen. Végül is tényleg vannak abszurd dolgaink. Megteremtettük például az idő fogalmát, hogy aztán az idő rabjaivá váljunk."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gondold át, milyen sok dolog viszi el az idődet, ami a szüleink életében még nem volt jelen! És nézd meg ezek közül melyek azok, amelyek a jólétünket szolgálják!

Fotó: Drazen Zigic, freepik