Belső beszéd

Az önbecsülésünk hangja belülről fakad

"Mindenki csak annyi tiszteletet, szeretetet, megbecsülést kap a másiktól, amennyit önmagának ad." (Csernus Imre)

Van valaki, aki eltűri, ha sértegetik, megbántják, leszólják, hátráltatják? A válasz logikus; nem sokan. A kevésbé logikus és komplexebb válasz azonban az, hogy; igenis sokan vannak, akik ezt hagyják. Csak éppen nem másoknak, hanem saját maguknak.

Victor Hugo szerint; "Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog." Mindannyian beszélünk magunkhoz. Nem a szó klasszikus értelmében tesszük ezt (bár időnként úgy is), inkább átvitt formában, a gondolataink síkján. Az agyunkban soha nincs légüres tér. Nem tudunk semmire gondolni, valami mindig jár a fejünkben. A kérdés az, hogy mi. Pozitív, építő dolgok vagy negatív, rombolók. Mi határozunk felőle, így befolyásolni is tudjuk. Mivel? Hogyan?

A környezet. Naponta milliónyi dologgal találkozunk, ami befolyást gyakorol ránk. Igazából minden, amit látunk, hallunk vagy egyéb módon érzékelünk asszociációkat indít el bennünk. Egy feldobott gondolati labda, tovább pattogtatva, hosszú játszmákat indíthat útjára. Olvasunk egy hírt valahol, ez véleményt kreál bennünk, megítéljük a benne foglaltakat, és az egyik ötletünket fűzzük a másikba. Mintegy spirálba kerülve, lefoglaljuk magunkat. Az esetek többségében a környezetünk erre a rágógumizásra van berendezkedve. Hírek, reklámok, pletykák, mind arra szolgálnak, hogy megragadják a figyelmünket. És általában a figyelmet könnyebb elkapni a negatív tartalommal. "Meghaltak, gyilkolt, elveszett, kigyulladt", csupa szokványos, tekintetvonzó szalagcím. "Akció, most, bomba ár, kihagyhatatlan", ugyanezeknek a marketing verziói. Ha nem is negatívak, de sürgősség érzést keltők. Valójában azonban igen ritkán fordul elő, hogy lemaradunk valami kihagyhatatlanról. A környezetünk folyamatosan ad témát az agyunknak, formálva ezzel a gondolataink csapongását. Csakúgy ahogy az írott, vagy elektronikus sajtó, a rádió, meghatározza min elmélkedjünk.

A kapcsolatok. Az körülöttünk élő emberek, akiket közel engedünk, szintén mélyen hatnak ránk. Nézzük csak meg, hogy egy negatív közeg mennyire le tudja szívni az energiáinkat a nap végére. Fizikailag olyan fáradtnak érezzük magunkat mintha egy hegyet hordtunk volna el. Mert a borúlátó gondolatvilág sokszorosan megterhelőbb lelkileg, mint a derűlátó. Ez testileg is megmutatkozik. Fásultak, lehangoltak, elcsigázottak és kedvtelenek leszünk. Ráadásul ez egy olyan fáradtság, amelyet nem tudunk egy jó alvással kipihenni. Főleg, ha haza is visszük magunkkal a munkahelyi dolgainkat azzal, hogy túl a munkaidőn is rágódunk rajta. Csak mérgezzük vele az életünket.

A belső beszéd. Mit mondunk magunknak? Úgy általánosságban. Reggelente egy kellemes napot jövendölünk vagy egy újabbat, amelyet csak túl kell élni? Ha egy kihívással találkozunk, akkor biztatjuk személyünket, hogy megbirkózunk vele, vagy ellenkezőleg, hisz úgyis legyűr minket? Brian Tracy egyenesen azt tanácsolja, hogy rendszeresen álljunk a tükör elé, nézzünk a szemünkbe és mondjuk azt; "szeretem magam". Ismételgessük újra és újra, egészen addig, amíg a szájunk sarkában megbújó hitetlen mosolyt felváltja egy belső, kellemes érzés. De elmondhatjuk a tükörképünknek reggelente a céljainkat, a bizakodó elvárásainkat, hogy feltöltekezve indítsuk a napot. Mert ezekre a apró napi momentumokra való reagálásunk dönt a lelki beállítódásunkról. Oly sok kívülről jövő hatás terel minket negatív irányba legalább mi legyünk, akik támogatón állunk hozzánk. Ne álljunk be az ellenségek sorába. Semmivel sem nehezebb jót mondani, elvárni, mint a rosszat. Ha már választhatunk, válasszuk a konstruktívat. A körülményeinket nem feltétlen mi határozzuk meg. De a rájuk adott válaszreakció felől dönthetünk. És a helyes döntéssel aztán a körülményekre is hatást tudunk majd gyakorolni. Tari Annamária megfogalmazásában; "A magas önbecsülés sokkal inkább a következménye, semmint oka az élet pozitív eseményeinek.".

Természetesen egyéb módon is segíthetjük a belső beszédünk és a gondolataink irányultságát. Gondoskodhatunk számukra koordinált és ellenőrzött elfoglaltságról. A reggeli utazás közben választhatunk a bulvár helyett egy személyiségünkben is fejlesztő könyvet, vagy a rádió hallgatása ellenében inkább egy oktató hanganyagot. Amikor mi töltjük fel az elménket nekünk tetsző tartalommal, akkor döntünk arról is mennyire becsüljük meg magunkat. Az életünket alakító tudatunkat tartjuk-e érdemesnek arra, hogy mi igazítjuk útba és vezetjük az utazás során. Mert körülöttünk minden befolyással bír ránk, mégpedig a mi szűrőnkön keresztül. A befolyó információkat átengedjük a szellemiségünk rostáján, és közben hozzákeverjük a saját hozzáállásunkat. Ha pesszimisták vagyunk, akkor minden egy kicsit szürkébb, rosszabb, laposabb színezetet kap. Ha optimisták vagyunk, akkor minden kissé színesebbé, jobbá, vidámabbá válik. Így dominál az, amit mi adunk hozzá, és határozza meg a belső beszédünket is. Brian Tracy szemével; "Az önbecsülés, önmagunk tisztelete alapvető jellemzői a valóban egészséges személyiségnek.".

Ha tetszett ez a poszt, és kicsit pozitívabbá formálta a belső beszéded, akkor like-old és oszd meg a Facebook-on.