Érzelmi biztonságban lenni

2018.01.13

6 pontban a párkapcsolatunk érzelmi jólétéről

"Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad." (Deepak Chopra)

Minden kapcsolatunknak szüksége van a megfelelő stabil és kiegyensúlyozott háttérre. Ez rendszerint a másik iránti bizalomból fakad. Az intim szféránkban, társként, szülőként, ezt az érzelmi biztonság képes megadni. Óriási belső igényünk van erre érzületre. Ez határozza meg mennyire telnek nyugalomban és harmóniában a napjaink. Mikor mondhatjuk el, hogy érzelmileg biztonságban vagyunk? Az alább felsoroltak megléte eljuttathat minket ebbe a helyzetbe.

Elérhetőség. Nem kell, hogy szerettünk mindig ott legyen mellettünk, de ha szükségünk van rá akkor elérhessük, ez létszükséglet. Az érzés, miszerint karnyújtásnyira van tőlünk, lélekben velünk van, megnyugtató támasz nehézségek idején. Biztosnak kell lennem abban, hogy számíthatok rá, és kiáll mellettem. Ha baj van felhívhatom, beszélhetek vele, és ha úgy adódik, akkor rohan hozzám, amint tud. Ez nem a fékevesztett, elvakult függőség, hanem egészséges kötődés és vágyakozás a társunk segítő közelsége iránt.

Elfogadás. Jók vagyunk úgy, amilyenek vagyunk. Nem akar a másik radikálisan megváltoztatni, átalakítani a saját szája íze szerint. Ha nem lehetünk önmagunk, az végtelen teherként nehezedik ránk és idővel agyonnyom. A folyamatos stressz, hogy most éppen mit rontunk el, miben nem felelünk meg a másiknak felőrli az idegeinket. Soha senki sem lesz, aki tökéletesen megfelel a mi elképzelésünknek, de elég jó lehet ahhoz, hogy egy életre nagyszerű társunk legyen. Nekünk kell felnőni a feladathoz és teljes mértékben elfogadni őt. Mindig több a kritizálhatnék, mint a dicsérhetnék, de kötelességünk az utóbbit megtalálni és hangoztatni. Inkább dicsérni, mint kritizálni.

Megértés. Tudjunk hallgatni és meghallgatni. Tudjunk ötletet adni, ha kell, és tudjunk csendben maradni, amikor csupán néma együttérzésre van igény. És tudjuk felismerni mikor melyikre van szükség. Az igazi megértés figyelmes hallgatóság, bátorító pillantás és biztató szavak elegyéből tevődik össze. Meg kell tanulnunk, hogy ne csak úgy tegyünk, mintha empatikusak lennék, mert gyakran a mi véleményünkkel ellentétes nézetet képvisel a párunk. Fogadjuk el, hogy ő másként vélekedik ebben a kérdésben, és igyekezzünk értelmezni az álláspontját, ne pedig elvetni és csupán üresen bólogatni, ráhagyni az egyszerűség kedvéért. Ha így teszünk, mentálisan közelebb kerülünk egymáshoz.

Szeretet. Csak egyféle szeretet érhet célba, a feltétel nélküli. Nem létezik olyan, hogy most nem szeretlek mert. Ez nem alku tárgya, nem függhet semmitől. Önmagáért szeressük a kedvesünket és kész. Adjuk meg neki ezt a tiszteletet. Akkor is, ha fasírtban vagyunk, akkor is szeressük a másikat. Nem félhet a partnerünk vagy a gyermekünk, hogy most tett valamit és ezért nem fogjuk szeretni. Lehetünk dühösek, mérgesek, büntethetünk, de mindig szeretettel. Ha kialakítjuk azt az elvárást a másikban, hogy valamihez kötjük a szeretetét, akkor egy életre elültetjük benne az állandó megfelelési kényszert. Nem tapasztalja meg a tiszta szeretetet, csak újabb frusztrációt okozó érzést ültetünk el benne. Csak szeressünk, és ezt rendszeresen mondjuk is ki.

Érintés. Az intimitás fő eszköze. Virginia Satir szerint; "Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten maradáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz." Milyen jól megfigyelhető ez a kisbabáknál. Egy újszülött számára, az alapvető létszükségletek ellátásán túl, a legfontosabb a szülő testi közelsége. Az anyával eleve bensőséges kapcsolatot ápol, de az apa ölelésére, babusgatására is legalább akkora kívánalma van. Később sem hanyagolhatjuk el az érintés fontosságát. Megérinteni a másikat, annyit jelent kifejezzük iránta a vonzódásunkat, szeretetünket. Talán csak megsimogatjuk egy pillanatra a vállát, ahogy elhaladunk mellette, de ez is nagyon sokat jelent. Az érintés számtalan módon van hatással ránk: megnyugtat, pihentet, vágyakat kelt.

Bizalom. Hit a kedvesünkben. Makulátlan a kapcsolatunk, őszinték a megnyilvánulásaink, nyitottak a gondolataink egymás felé. Bízunk benne, hogy mindketten azt tesszük, amit mondunk és ami a legjobb a közös életünknek. Abban az esetben is, ha egymástól távol, külön tesszük a dolgainkat. Nem adunk okot a félreértésekre, nem titkolózunk. Helyén van az integritásunk. Nora Roberts mondta; "A szeretet bizalom nélkül már nem is szeretet." Kényes téma a bizalom, mert a tettek formálják, nem a szavak, és míg sokáig tart felépíteni, egy másodperc alatt lépes elillanni. Ezért állandó ápolást és megerősítést kér, ugyanakkor nem tűr el megingást. De a jutalma is hatalmas, egy elnyűhetetlenül erős érzelmi kötelék megteremtése.

Néhány fontos alappillér a közérzetünk harmóniájáért. Ennyit megtehetünk magunkért és a párunkért vagy a családunkért. Nem nagy ár, hogy úgy érezzük biztonságban vagyunk, jó társaságban és szerető közegben. Ám tartsuk szem előtt, ez nem olyan, mint egy diploma, amelyért egyszer megdolgozunk. Életünk végéig gyakorolnunk és alkalmaznunk kell az alapokat, hogy szinten tartsuk és megújítsuk a hatást. Minden kiegyensúlyozott és örömteli élet gyökere egy idilli családból eredeztethető. És minden boldog család alapja egy érett érzelemvilágú és kölcsönösen szeretetteljes párkapcsolat. Ennek megteremtése adja meg az érzelmi biztonságot számunkra. Csitáry-Hock Tamás gondolatával illusztrálva; "Ha szereted, ha fontos neked, akkor egyet adhatsz. Nem szavakat, nem ígéreteket, nem próbálkozásokat. Hanem a jelenlétedet. A biztonságodat. Azt az érzést, hogy számíthat rád, itt vagy vele, meghallgatod, ha beszélni szeretne. Ezt kell tenned. Ha szereted. Ha őszinte vagy. Ezt adod. Önmagad."


Ha tetszett ez a poszt, és szívesen olvasol hasonló témákban, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy értesülj a legújabb írásokról.