Bűn és bűnözés

A médiában elérhető negatív tartalmak túlzott fogyasztásának fenyegetése

"Az egész média azért van, hogy életünket ellássa mesterséges észleletekkel és tetszőleges értékekkel." (Marshall McLuhan)

Az életünkben a negatív vagy a pozitív van túlsúlyban? Értem ezt mindenre. A hozzáállásunkra, az eredményeinkre, az érzelmeinkre. Sokat hallunk róla, hogy legyünk optimisták. De ha jobban bele gondolunk, ez nem is olyan könnyű. A környezetünk alapból elég sok negatívumot sugároz. A képernyők különösen, amelyek előtt időnk tetemes részét töltjük. Így nem könnyű az árral szemben úszni.

Bennünk a gonosz? A napokban kezdtem bele Rutger Bregman Emberiség című könyvébe. Az író szembe menve a korunk irányával, arra vállalkozik, hogy megtalálja bennünk a nagybetűs EMBERT. Igazolásként példákat keres a történelemben, a múltunkban, a kultúránkban, hogy láthassuk, messze nem vagyunk olyan embertelenek, mint amilyennek tűnünk. Még az elején tartok a könyvnek, de már most is lenyűgözött a párhuzamba állított Legyek ura és a valóság. A kíméletlenül realista Nobel díjat érő kitalált történetben, az egyébként nem túl nagy emberbarát William Golding író bebizonyítja, hogy egy lakatlan szigeten magára hagyott csapat fiatal, idővel mennyire barbár módon viselkedik egymással. Ezzel szemben a könyv szerzője egy megtörtént esetet hoz fel ugyanerre a szituációra, ahol a magukra maradt fiúk, a körülmények ellenére sem durvultak el. Bizonyára számtalan remek felismerést tartogat még a mű és talán néhány posztot is ihletni fog. De a gondolataimat és a figyelmem máris irányba állította. Jobban figyelek arra, milyen sok negatív dolog ömlik ránk. Ezek egy része valós, másik része fiktív. Mi pedig fogyasztjuk, megéljük ezeket.

Híreket mondunk! A média szemében az a jó hír, ami rossz. A lezuhant, összetört, kiesett, beesett, elveszett, meghalt, ellopták, megölték és hasonló címek és témák vonzzák a tekintetet és figyelmet. Valahogy rá vagyunk gerjedve az ilyen ingerszavakra. Sokkal kevesebb érdeklődést tanúsítunk a megjavult, felépült, előkerül, megszületett szavak iránt. Kivéve, ha az érintettel kapcsolatban korábban már hallottunk valami negatívot. Mondjuk egy híres sztár felépült a rákból. A médiumok jó üzleti érzékének hála, dagonyázhatunk a posványban, amely betölti az elménket és aztán jöhet a hozzáférési heurisztika. Vagyis az a helyzet, hogy az alapján ítéljük meg valaminek a lehetséges bekövetkeztét, hogy milyen gyakorisággal találkozunk vele. Mivel a hírekben kiemelten szerepel, ha lezuhan egy utasszállító gép, sokan ma is veszélyesnek tartják a repülővel való közlekedést. Pedig a közutakon sokkal többen halnak meg, mint légikatasztrófákban. Vagy a betörések és rablások híre elülteti bennünk, hogy mennyire rossz környéken lakunk. Akkor is, ha a mi utcánkban hosszú ideje nem történt ilyen bűneset. Szóval a negatív hír egyeseknek üzlet, a többségnek azonban lassú méreg.

Találjunk még ki valamit! Ez persze nem elég nekünk! Ennél több szenvedésre vágyunk! Itt van nekünk a mozi, a tv, a filmek. Én is szeretem őket, de lássuk be, a mozgóképek is inkább hajlanak a negatív felé. Legutóbb épp az 1923 című sorozatot néztük. Ez a felkapott aranytojást tojó tyúknak (vagy inkább kakasnak?) számító Taylor Sheridan Yellowstone sorozatának az előzménye. Már az anyasorozat sem volt piskóta embertelenségből, hiszen egy olyan nagy hatalmú család tagjaiért izgulhattunk, akik az érdekeikért gyilkolni és képesek voltak. Ráadásul ennek általában nem is volt semmilyen következménye. Ez morálisan kicsit visszás. De a spin-off igazi nyomorpornó lett. A filozófia az, hogy ha valaki elesik és beveri a fejét egy kőbe, közben biztosan megmarja egy mérgeskígyó. Aztán a kórházba vezető úton súlyos balesetet szenved, hogy a kórházba érve még egy undorító fertőzést is összeszedjen. Nagyjából olyan, mint az eredeti Csupasz pisztolyban Nordberg lelövése, csak itt véresen komolyan veszik az egészet. Minden rossz megtörténhet és még annál is rosszabb. És meg is történik. A második évad utolsó epizódjait már kissé szarkasztikus hangulatban néztem, mert kezdett önmaga paródiájává válni egy a nagy komolyság. Az érdemeit ennek ellenére nem akarom elvenni, mert azok is vannak, csupán rámutatok a csúcsra járatott szenvedés kollekcióra.

A jó és a rossz örök harca. A bűnt és bűnözőket szeretjük nézni a képernyőn. Persze, sokkal érdekesebb a rossz, mint a jó. Ahogy Joker eljátszása is mindig több lehetőséget és dicsőséget hoz egy színésznek, mint Batman szerepe. Nem véletlenül ontja magából a legtöbb népszerű filmes tartalom a gaztetteket, az agressziót, a kegyetlenkedést, a nyomort, a szörnyűséget, a negatívot. A jó legyőzi a rosszat, ez alaptézis, de közben túlságosan is alámerülünk a mocsokba. Egyszer elemezték a gyermekműsorokat és számtalanban azt figyelték meg, hogy a rossz tettek sokkal nagyobb teret kapnak bennük. Például, a mese nagy részét a bonyodalom teszi ki, amelynek része akár a szereplők egymással való gonoszkodása is. Ugyanakkor a végén a megoldás könnyen és gyorsan jön. Aránytalanul sok időt tesznek ki a negatív részek, míg a pozitívokkal alig foglalkoznak. A feloldozás, a megbocsátás szinte lábjegyzet mindössze. Ebből egy gyermek tévesen azt is leszűrheti, hogy talán nem is olyan nagy dolog rosszalkodni, gúnyolódni, piszkálni másokat. Hiszen úgyis megbocsátanak a végén.

Nem az a baj, hogy szórakozunk, hanem ha teljesen egyoldalúan választjuk meg a tartalmakat. Kétségtelen, hogy a nagy mennyiségű negatív üzenet, akár képzeletbeli, akár reális rányomhatja a bélyegét a hangulatunkra, a mentalitásunkra. Találjunk ellenpólust is a média fogyasztásunk során, hogy ne süllyedjünk bele a pesszimizmus mocsarába. Mert az élet nem feltétlen olyan, mint amit mások mutatnak róla nekünk. Nem egy hatásvadász forgatókönyv. Legjobb, ha mi magunk választjuk meg milyen tartalmat és mennyit ideig nézünk. Mert fennáll a veszélye annak, amit Jakupcsek Gabriella mondott: "Mindig arra van kereslet, amit mutatnak. Le lehet szoktatni az embereket nagyon sok mindenről, és rá lehet szoktatni az embereket nagyon sok mindenre."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gondold át mennyire vagy tudatos képernyő és média használó? Mit és mennyit nézel és hallgatsz?

Fotó: h9images, freepik