Digitális elvonókúra

Modern függőségeink rabságában

Alkohol, dohányzás, gyógyszer, szex. Csak néhány azokból a függőségekből, amelyekből választhatunk. A klasszikus lista ráadásul ma már jócskán bővíthető. Rácuppanhatunk a digitális függőségre, a munkamániára, a kényszeres vásárlásra, vagy akár a sorozatfüggőségre. Kössünk ki bármelyiknél, biztosan sokat vesz majd el az életünkből.

Átesni a ló túloldalára. Mindent túlzásba lehet vinni. Úgy a koffeint fogyasztást, mint az édesség vagy a nasi habzsolást. Vannak, akik olvasás függők. Képtelenek letenni a könyvet, és a napjaik nagy részében olvasnak. Állandóan olvasnak. Van, aki a fitness életmód rabja. Az edzés a mindene, és soha, még véletlenül sem engedélyez magának egyetlen falat bűnös süteményt sem. Akármit tolunk túl, az a legjobb szándékunk ellenére sem a kellő hatást éri el. Inkább karikatúrák leszünk, mint hiteles képviselők. Sőt, nem beszélhetünk legjobb szándékról, mert a fejlődés helyett, csupán maga az addikciót okozó szokás a lényeg. Öncélúan, értelmes eredmény nélkül. Mondjuk az egészséges életmód hajszolása közben épp az egészség veszik el. Vagy a másik említett példánál a könyvolvasás élménye, az, hogy tudom is mit olvasok, értelmezem és befogadom az olvasottakat, és nem csupán kipipálok egy újabb kötetet.

Környezeti ártalmak. Minden függőség kárt okoz. Részben közvetlenül annak, aki az adott szenvedélybetegségben szenved, részben pedig a körülötte élőknek. Az addikció felzabálja az időnket, próbára teszi a kapcsolatainkat. Ha a munka és a karrierünk megszállottjai vagyunk, és szinte csak aludni járunk haza, a szeretteinket meg alig látjuk, akkor valójában mennyit számítanak nekünk? Vagy ha éjszakába nyúlóan faljuk a sorozatokat, ahelyett, hogy a kedvesünk mellé bújnánk, akkor kit vagy mit tekintünk igazán fontosnak? Akik nem osztoznak velünk a szenvedélyünkben, azok megsínylik a viselkedésünket.

A hálózat csapdájában. A cégek kifejezetten ráfeküdtek a digitális vagy online tér okozta függőségre. Elég arra gondolni, hogy ha ráguglizunk valamire, akkor orrba-szájba jelennek meg az ilyen tartalmú hirdetések más oldalak böngészése közben is. Az algoritmusok felügyelete és irányítása alatt állunk. Vagy talán az HBO egyik vezetője volt, aki azt mondta, nekik függőkre van szükségük. Olyanokra, akik rákattannak egy-egy sorozatra. A pandémia és a streaming szolgáltatók által dézsából ontott és az otthonunkban játszi könnyedséggel elérhető tartalmak ezt csak még inkább felerősítették. A digitális média az egyik legnagyobb és leginkább új keletű veszélyforrása a függőségeinknek.

Valóság helyett virtuális valóság. A képernyő csalóka dolog. Oly egyszerűnek tűnik a kapcsolatfelvétel és a kommunikáció. Olyan vonzónak tűnnek az online térben felbukkanó tartalmak. Annyira jól esik, hogy itt értékelnek, like-olnak. De ez csak a látszat. A képernyő mindössze egy közvetítő. Nem fog emojik, ikonok és like-ok által fejlődni a kommunikációs képességünk vagy a társas, szociális készségünk. A monitoron megjelenő mosoly, vagy egy mosolygós smile nem helyettesíthet egy bátorító vállveregetést, egy baráti kézfogást. Ahogy egy feltöltött fotó alatt megjelenő tetszési index sem árulkodik a valós baráti kapcsolataink számáról. A virtualitásban, ha akarunk el tudunk tűnni, kevésbé visel meg minket az elutasítás, a kudarc. De az életünk nagy részét még mindig hús-vér valónkban éljük, ezért szükségünk van személyességre.

Digitális elvonókúra. Kína már 2008-ban a függőségek listájára tette az internetaddikciót. A fiatalokat leszoktató centrumokba utalják be, ahol katonás fegyelmet és akár szélsőséges módszereket alkalmaznak. Ezen kívül is, állami szinten szigorúan korlátozzák a fiatalok interneten eltöltött idejét. Ez bizonyára hatékony, de talán túl drasztikus és kevésbé humánus módszer. Ám mi is dönthetünk úgy, hogy digitális elvonókúrának vetjük alá magunkat. Meghatározhatjuk mikor és mennyi időre engedélyezzük a telefonunk használatát. Naponta mennyi időt tölthetünk a neten, a közösségi oldalakon? Korlátozhatjuk a látogatott oldalakat. És az így fennmaradó időt eltölthetjük más tevékenységekkel, mondjuk sporttal, sétával, személyes találkozásokkal. Nem kényszerből, hanem saját elhatározásból, az egészségesebb lelkületünk, életmódunk, és jobb kapcsolataink reményében.

Minden függőség mind az egyént, mind a társadalmat is fenyegeti. Sosem könnyű megbirkózni velük. Ha módunkban áll, érdemes elejét venni, még mielőtt kialakulna a függés. Kordában tartani, határokat húzni, a prioritásokat tisztázni, segíthet a megelőzésben. Ha mégis elkap a gépszíj, akkor jön az, amit Lángh Júlia a következőképp fogalmazott meg: "A függőség rabság, lefogja az ember karját, láncra veri a lábát, beköti a szemét. Akkor jön a harc a szabadságért: és a szabadság ezúttal a megszabadulás a függés kötelékeitől."

Köszönöm, hogy velem tartottál! Ha tetszett ez a cikk, akkor csatlakozz az oldalt követőkhöz a Facebook-on!
Fotó: cottonbro, Pexels