Egy életen át együtt

Mit ad számunkra, ha kitartunk egymás mellett?

"Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges." (Karel Capek)

Kapcsolatok, házasságok jönnek és mennek. A világ egy nagy párkapcsolati átjáróház. Manapság lassan nem arra kapjuk fel a fejünket, hogy valakik elváltak, hanem arra, ha még együtt vannak. Még mindig? És hogy bírják? Megvan annak is a szépsége, ha kitartunk egymás mellett.

Egyszer használatos párkapcsolatok. Együtt leszünk jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ. Ezek az egymásnak tett eskü NAGY szavai. Aztán ezeknél kisebb dolgok is szétválásszák a feleket. Mert mindent egyszerűbb sutba dobni, mint megjavítani. Most erről szól az élet. Vegyünk, vegyünk, vegyünk. Ha kell ne csak grillsütőt vagy kanapét, hanem másik társat is. Hiszen minden eldobható, ami elromlott. Egyesek legszívesebben az embereket is úgy kezelnék, mint a PET palackokat. Jutányos összegért visszaváltanák őket, hogy aztán újat vegyenek helyettük. Bármennyire igyekszünk leegyszerűsíteni a kapcsolatainkat, ennél mindig bonyolultabbak lesznek. Nincs szakítás sérülés és fájdalom nélkül. Ez nem csak a párkapcsolatokra vonatkozik, lehetnek ezek családi vagy baráti kötelékek is. Valaki mindig rosszul jár, valaki mindig veszít. De talán tanul is belőle. Ha így van, akkor volt értelme a történteknek. Ha nem, akkor ez csak egy szokványos fogyasztói társadalmi szintre redukált kapcsolat volt. De miben más a helyzet, ha nem tágítunk egymás mellől? Vajon akkor is tanulunk valamit?

Mindig változóban. Az állandóság furcsa dolog. Nagyon nyugisnak, nagyon stabilnak és persze nagyon állandónak tűnik. Mintha megkövültek volna a szerepek, a személyek, a kialakult helyzet. Csakhogy emberek vagyunk. Érzünk, vágyunk, változunk. Az érzelmek, az álmok, a vágyak, az aktuális akarat, nem állandó. Mindig formálódik. Mindig egyéni és személyre szabott. Egy kapcsolat akkor is változóban van, ha ez a külsőségekben nem mutatkozik meg. Tűnhet úgy, hogy jól megvagyunk évek óta egymás mellett nagy nyugalomban. De belül mindketten forronghatunk. A kielégületlenségtől, az elhagyatottságtól, a figyelmetlenségtől. Az áhított vágyaink be nem teljesülésétől. Ott vagyunk egymás mellett, de lelkileg nagyon távol állunk. Egyetlen kapcsolatban sincs állandóság. És ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor (lelki)szem elől tévesztjük egymást. Egy hosszú távú párkapcsolat, házasság egyik gyöngyszeme a benne élők változásainak ismerete. Utazás a magunk és a másik lelkében. Egy nagy kaland a mindig új és ismeretlen területek feltérképezésére.

Ismerkedés újra és újra. Gyakran hallunk róla mostanság mennyire fontos önmagunk jobb megismerése. A jelenünk és a jövőnk egy fontos velejárójaként beszélnek az önmegismerésről. Mert úgy lehetünk boldogabbak, elégedettebbek, ha tisztában vagyunk magunkkal. A képességeinkkel és korlátainkkal, a félelmeinkkel és a szenvedélyünkkel. Ez egy életre szóló folyamat. Sosem zárul le. Mindig fedezünk fel olyan tulajdonságokat magunkban, amelyekről korábban fogalmunk sem volt. Mindig lesznek új felismeréseink. Miért lenne ez más a párunkkal kapcsolatban? Ha önmagunkat sem ismerjük igazán, akkor, hogyan mondhatjuk, hogy őt igen? Nagyképű és önelégült hozzáállás. Én rendszeresen megkapom otthon a feleségemtől azt a kérdést, hogy: "még mindig nem ismersz eléggé?" A folyamatos ismerkedés az egyik legerősebb összekötőkapocs, amely a közös formálódás jogán frissen tartja a viszonyunkat.

Tudás a kapcsolatunk szolgálatában. Ha új dolgokat tudunk meg egymás múltjáról, jelenéről, jövőbeni elképzeléseiről, akkor ez lehetőséget ad ezeknek az újdonságoknak a felhasználására. A kibővült ismereteink emelik a kapcsolatunk minőségét. Felfedezünk egy addig nem ismert tényezőt, amit nem szeret kedvesünk, ha mondunk vagy csinálunk. És a kedvére tehetünk, ha nem mondjuk vagy nem tesszük. Új életciklusba kerülünk, például már kirepülnek a gyerekek, és ez időt és lehetőséget teremt kipróbálni magunkat más területen. Egy hobbi, egy tanfolyam, bármi, amire addig csak vágyakoztunk, mostantól az életünk részét képezheti. Ami állandó lesz, az a változás. De ebben együtt veszünk részt, így rendszeresen közösen újulhatunk meg.

A szilárd kötelék. Valami azonban mégis lehet állandó. Hogy ott vagyunk egymásnak. Számíthatunk a másikra. Osztozunk az életünk lényegi pillanataiban és a puritán hétköznapokban is. Megosztjuk az örömünket, bánatunkat, emelkedettségünket, szenvedésünket. Van, akinek fogjuk a kezét, és van, aki fogja a miénket. Erre olykor csak a napi melegségért és gyengédségért van szükség, olykor pedig egy baljós időszak átvészeléséért. Erős és kikezdhetetlen egység kovácsolódik kettőnkből. Ez nem akármilyen ütőkártya az élet játékában. Igazi társsal a boldogságot jobban élvezzük, a nehézséget könnyebben legyűrjük.

Kitartani és együtt maradni. Az elkötelezettség olyasmiket tanít és mutat nekünk, amelyet a kapcsolatból kapcsolatba ugrálók soha nem fognak megtapasztalni. Hogy túlélhetünk egy krízist és az ebből fakadó erő és ismeret a közös élményeinket gazdagítja és új szintre emeli a viszonyunkat. Hogy különböző életszakaszokban másnak lássuk és érezzük a másikat. Hogy legyen valaki végigkísér minket az életutunkon. Ehhez Enrique Rojas meglátását érdemes megfogadni: "Az igazi szerelem elkötelezettség, ami erőfeszítést igényel. Nem igazi az a szerelem, amiből hiányzik az önkéntes elkötelezettség, amellyel szerelmünk mellett állunk, és róla gondoskodunk, mert a szerelem odaadás, együtt tervezgetés, mindannak átnyújtása, amik vagyunk, és amink van."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor írj egy listát azokról a gyakorlati teendőkről, amelyek szorosabbá fűzhetik a kapcsolatod a pároddal. Ha nincs ötleted a témában, akkor máris van miről beszélgetnetek.

Sok egyéb téma mellett az életre szóló párkapcsolatról is gondolatébresztő véleményt formál Lackfi János ebben a Kadarkai Endrével folytatott kiváló beszélgetésben. Ha érdekel esetleg érdemes meghallgatni.

Fotó: freepik