Együtt vagy külön?

Olykor a legnagyobb jóakarat ellenére sem menthető meg a párkapcsolat

"Egy párkapcsolatban minden közös döntés kérdése, a szakítást kivéve." (Eithne Shortall)

A párkapcsolatok sem maradnak ki a napi taposómalomból. Folyamatosan jelentős terhelést kapnak. És olykor minden igyekezet ellenében sem lehet életben tartani őket.

Mindenben benne. Lerágott csont, hogy túlterheltek vagyunk. Annyi a meló és a tennivaló, hogy ki sem látszunk belőle. De ez igaz a szabadidő eltöltésére is igaz. Oly sok program van, hogy kihívás kiválasztani belőle a megfelelőt. Mit csináljunk? Hova menjünk? Kettesben vagy a barátokkal? Melyikünk barátaival? Megannyi eldöntendő kérdés. És ha ezekben döntést is tudunk hozni, szembesülünk egy újabb nehézséggel. Miként halljuk meg a csendet? Észre kell venni, hogy a zaj eltereli a figyelmünket a társunkról. A közös élmények nagyszerűek és szükségesek. De egymásra a legjobban nyugalomban hangolódhatunk. Olyankor, amikor csak ketten vagyunk, amikor figyelhetünk a párunkra, amikor elmélyedünk a gondolatainkban és az ő gondolataiban. Ezt ritkán és kevesen csináljuk. Mert megszoktuk, hogy állandóan jövünk, megyünk valahova. Ráadásul a szórakozás kényelmes, élvezetes és nem kifejezetten megerőltető. Meg ott van a FOMO jelenség is, hogy félünk kimaradunk valamiből. Mindenben benne vagyunk, csak a kapcsolatunkból lógunk ki kissé.

A felületesség álcája. A felszínesség sokáig képes elvonni a figyelmünket. Nem jó a kapcsolatunk? Sebaj, egy rakás pótcselekvést találhatunk, amely ezt nem igazán tudatosítja bennünk. Egy ilyen a munka. Abba bele lehet temetkezni. Hosszan és sokáig a cégünk nagy örömére. Egy másik lehetőség a sport vagy egyéb hobbi, ami szintén leköti az időnket és az energiánkat. Ráadásul sport címén hivatkozhatunk az egészségünk megőrzésére. Egy harmadik tényező az online platformok sokasága. Játékok, filmek, sorozatok tömkelege, amelyek függővé tesznek és elvonnak minket a valós emberi kapcsolatainkból. Ez csupán pár példa, hogy a munkán túl, mennyire lefoglalnak minket a hétköznapok és fel sem tűnik, ha a párkapcsolatunk a háttérbe szorul. Mindenben benne vagyunk, mindennel foglalkozunk, mindenre figyelünk, csupán a párunkkal nem. Talán fel sem tűnik, hogy valami nincs rendben. Talán nem akarjuk, hogy feltűnjön.

Akik figyelnek egymásra. Ők teremtenek időt a kapcsolatra. (Szándékosan nem azt írtam, hogy szánnak időt. Amikor valamire időt kell szánni, az olyan kényszeredett, erőltetett dolog. Ellenben valamit teremteni pozitív hangulatú.) Fontos a köztük lévő kémia megőrzése, ápolása. Beszélgetések, randik, intim időtöltések. És az is feltűnik nekik, ha gond van. Megbeszélik, tervezgetnek, kitalálják, mit tegyenek és bevetnek valami praktikát. Ma már elég sok ismeret áll a rendelkezésünkre, mivel pezsdíthetjük fel a viszonyunkat. Szeretetnyelvek, gyakorlatok, párterápiák, megannyi hasznos ötlet. És be is vethetjük, amit csak tudunk, hiszen a tét a párkapcsolatunk. Mentsük meg!

Megelőzni és megmenteni. Hogy megelőzhető-e a válság? Fogalmam sincs. A varázs minden kapcsolatból elmúlik egyszer és akkor marad két jóravaló de esendő ember, akik remélhetőleg szeretik egymást. És megmenthető-e az elkopott viszony? Azt sem tudhatjuk biztosan. Jó lenne azt mondani, hogy igen vagy hogy mindig van visszaút. De ha így lenne, akkor a párok útjai nem válnának el. Nincs az a trükk, technika, fogás, eljárás, ami biztos megoldást kínálna a kihűlt kapcsolatok megmentésére. Nincs az a csodaszer, ami garantálná ezt. Itt is a sztereotípiák uralkodnak, amelyek alapján azt feltételezzük, hogy ha valakinél jónak bizonyult egy eszköz, akkor az másnál is működni fog. De hogy kinél, az lutri. Mert az emberek különböznek. Más a habitusuk, a tűréshatáruk. Amit az egyik még elvisel, elnéz vagy megbocsát, azt a másik már nem. Ahogy nincs két egyforma kapcsolat, úgy nincs két egyforma módszer sem, ami biztosan beválik. Csak a próbálkozás van és az esély. És olykor tényleg jobb, ha különválnak, mert együtt maradni még több szenvedést jelent.

Közös akarat. Bármit is alkalmazzunk mentőövként, egy fontos kritériumnak teljesülnie kell. Ez felülírja a technikákat, és felelős az eredményességért. Mindkét félnek 100%-ig oda kell tennie magát. Mindkettejüknek akarnia kell a közös életet, a kapcsolat fennmaradását, a boldog végkifejletet. Ha az egyikük már lemondott róla nem fog összejönni. Hiába küzd a páros egyik tagja, ha a másik már elengedte az egészet. Akkor inkább vergődés lesz, mint küzdelem. A legrosszabb, amikor ez a helyzet még nem tudatosul bennük. Mintha megtennék, amit tőlük telik, de valójában csak alibiznek. Nem ismerik fel, hogy ennyi volt. Pedig már nem fontosak egymásnak, már kiábrándultak a románcból. Még nem mondják ki, nem tudják vagy nem vállalják fel ezt, de nem is erőltetik meg magukat. Csak hagyják folyni a dolgokat, a napokat. Míg egyszer csak valamelyikük meghozza a döntést és kimondja: ennyi volt, vége. Amíg azonban él bennük az akarat a kapcsolat helyrehozására, addig él a remény is. Egy párkapcsolat tönkremenetele mindig két emberen múlik, ugyanúgy, amint a megjavítása is.

Számtalan tényező dolgozik a kiegyensúlyozott párkapcsolatunk ellen. Gyakran nem valamire van szükség a megtartásához, hanem felismerni az elhagyható dolgokat. Nem hagyni eltéríteni magunkat, nem részt venni mindenben, tudni, mi az, ami elég, és mi az, ami már rombol. És ha elromlanak a dolgok, a közös személet a legnagyobb segítségünk. Hogy együtt akarunk maradni, szeretni akarjuk a másikat, közös céljaink vannak, egymás mellett képzeljük el az életünk további részét. Minden segítő módszer ezeket hivatott támogatni. Balogh Boglárka szerint: "Én ma is azt mondom, mind közül a szerelem a legigazibb művészet: szeretni anélkül, hogy birtokolnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elválnánk, és mindvégig együtt maradni."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor teremts alkalmat a párkapcsolatodban az elcsendesedésre. És figyeld meg, mit hallasz ilyenkor!

Fotó: rawpixel.com; freepik