Ember a gépben

A mesterséges intelligencia valóban feleslegessé teszi az embert?

"A mesterséges intelligencia a legemberibb technológia. Az egész azzal az ötlettel kezdődött, hogy mi lenne, ha léteznének embereket utánzó gépek. Aztán jött az emberi gondolkodás folyamatainak másolása, majd az agy tanulmányozása és elemzése. Mára sokan attól félnek, hogy az MI intelligensebbé válhat, mint az ember." (Shelly Fan)

Emberek! Mindenki dobja el, ami a kezében van! Itt van az MI! Lehet csomagolni és hazamenni! Holnap már be sem kell jönni! Talán nem ennyire hirtelen és drasztikusan, de a mesterséges intelligencia kopogtat az ajtón. Ha ajtóstól nem is fog berontani a házba, finoman beszivárog az életünkbe. Hányadán állunk vele most és mire számítsunk?

Amit ma megtehetsz. Már elindult egy folyamat, amely egyre hétköznapibbá válik. A nagy vállalatok már jó ideje használják a működésükhöz az MI-t. Gyakran velünk, az ügyfeleikkel is használtatták, csak épp a háttérben futó műveletekhez, így kevéssé volt erről tudomásunk. A chatGPT megjelenésével emberek milliói szembesültek ezzel a technikai vívmánnyal. Ismerkedünk vele, kipróbáljuk, beszélgetünk, információkat vagy véleményt kérünk tőle. Esetleg melót is adunk neki, mondjuk, hogy írja meg az önéletrajzunkat vagy segítsen megtalálni anyánknak a megfelelő karácsonyi születésnapi ajándékot. Ő pedig (minden) készséggel (felvértezve) áll a rendelkezésünkre. Bizonyos tudományos vélekedések szerint a technológia kényelmessé tesz, agyunk használaton kívüli területeit elcsökevényesítheti. Ám ez a tendencia már évekkel ezelőtt, a számítástechnikai forradalommal elkezdődött és az okosodó telefonok kézbevételével fokozódott.

Gép és nem ember. A jelen határok még jól érzékelhetőek. A minap orvosi papírokat értelmeztettünk vele. A számunkra kínai latin kifejezésekkel tökéletesen elboldogult és teljesen közérthetően írta körbe a problémát, a tüneteket és kérésre adott iránymutatást a kezeléshez. Aztán kérdeztünk mást. Hogy egy bizonyos településen milyen élni? Erre már sokkal általánosabb választ adott. Csakúgy, mint a helyiség közbiztonságát feszegető újabb kérdésre. Nem tudtunk meg sok konkrétumot ebben a témában. Talán azért, mert soha nem élt ott. Hiányzott belőle a személyes, az emberi tapasztalat. Az érzés, amit az adott közegben való tartózkodás, tartós életvitel okoz. Ez még a miénk. A gép oszt, szoroz, adatok és tények tömegét vizsgálja meg egy pillanat alatt. Mi (és nem a MI) emberek azonban számtalan döntésünket nem a számok alapján, hanem az érzéseink, a megérzéseink támogatásával hozzuk meg. Gyakran akkor is, ha ennek nem is vagyunk tudatában. Ez az ösztönösség, a zsigeri intuíció. Ezt a program nem tudja.

Eredetiség híján utánzat. Az embereket frusztrálja, hogy van egy eszköz, ami felér hozzájuk, sőt, meghaladja őket. Egyes dolgokban valóban jobb nálunk. És kiválóan másol. Ha megadunk neki pontos paramétereket, akkor ő ezek alapján alkot. Verset, dalt, novellát, festményt, dizájnt (íme a 2025-ös Debreceni Virágkarnevál MI tervezte kocsija). Ezek nagyszerű utánérzései lesznek a megjelölt műveknek, alkotóknak, de lelkük nem lesz. A művészi ihletettség nem lesz része a produktumnak. Kérdés az, hiányzik-e az nekünk. Mert megfordíthatjuk a képletet és szétcincálhatjuk a művészetet. Talán a nagy művész sem belső késztetésből alkot, hogy kiadjon magából valamit, hanem csak úgy, polgárpukkasztásból, megélhetésből, unalomból. Korántsem biztos, hogy egy alkotás mögött áll spiritualitás. Csak belemagyarázzuk, hogy művészibb legyen. Némely területen, némely embereknek bővel elég az utánérzés, nincs szükség eredetire. És ez rendben van. De biztosak lehetünk benne, hogy továbbra is lesznek nívós művészek, különleges személyiségek, akik értékkel bírnak. Tehát, ha egy eredeti Rembrandt lóg a szobánk falán, az továbbra is jelent és ér valamit.

Kéz a kézben. Az emberek nem vonhatók ki a képletből. Legalábbis jó ideig még. De vannak, akik máris farkast kiáltanak és az ember feleslegessé válásáról beszélnek. Megszűnő munkahelyek, lecserélt munkatársak, nélkülözhető emberi munkaerő. Ma ott tartunk, hogy egyre több helyen kiegészíti és segíti az MI a munkavégzést. Miért ne könnyíthetné meg és spórolhatna időt a feladatok elvégzésében? Akik nem idegenkednek a helyzettől, nem akarják máglyán elégetni a technológiát, hanem barátkoznak vele, előnybe kerülnek az embertársaik közt. Mert mint minden változás, ez is folyamatában megy végbe. Nem egyik napról a másikra rúgnak ki mindenkit a világon. Először kisebb léptékben kezdik használni a cégek az MI-t. És akik eközben megismerik, beépítik a munkavégzésükbe, a haszonélvezői lesznek az átalakult körülményeknek. Rájuk szükség lesz az átállás, az átalakítás során. És ki tudja, talán azt követően is. Nem volt ráhatásunk a mobiltelefon, a személyi számítógép vagy az internet elterjedésére. Erre sem lesz. Nem élhetünk nélküle, de tudatosan élhetünk vele.

A helyzet egyszerre izgalmas és félelmetes. Talán mert túl sok disztópikus sci-fi-t olvastunk és néztünk vagy mert a történelemre gondolva ismerjük az ember gyarló és mohó természetét. Előbb készítünk fegyvert, mint gyógyszert. Ez végül is jogos, mert a fegyverekkel megsebzett társainkat aztán el kell látni, meg kell gyógyítani. Hogy mire próbáljuk majd rávenni az MI-t és, hogy az valaha képes lesz-e öntudatra ébredni és ellenünk fordulni, ma még a sok ismeretlenes egyenlet iskolapéldája. Bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is. Amint azt Yuval Noah Harari megfogalmazta: "Olyan hatékony új technológiákat fejleszt az emberiség, amelyek elpusztíthatják az emberiséget, de akár tökéletesíthetik is azt. Az a kérdés, mihez kezdünk az olyan technológiákkal, mint a mesterséges intelligencia és a biotechnológia."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor ajánlom figyelmedbe ezt az érdekfeszítő beszélgetést Tilesch György szakértővel.

És egy fontos megjegyzés, ennek a cikknek a megírásához nem vettem igénybe a mesterséges intelligencia segítségét. (Ezt a lábjegyzetet azt hiszem lassan ajánlott rendszeresítenem a cikkeim végén.)

Fotó: freepik