Észlények
Az intelligencia kizárólag emberi privilégium?
"A minden egyéb életformától való különbözőségünk és a fajok közötti felsőbbrendűségünk erős tudata csupán nagyságunkból eredő önámítás." (Lynn Margulis)
Okosak vagyunk. Intelligensek. Az értelem hús-vér megtestesülése vagyunk. A teremtés koronáiként büszkeség tölt el minket az eszünk végett. De talán az okosság nem csak a mi egyedüli kiváltságunk.
Agyatlan észszerűségek. Olvasok egy könyvet, amely eléggé tágan foglalkozik a természetben fellelhető intelligenciával. Egyben az ember ez irányú korlátaival. Hajlamosak vagyunk rá, hogy mindent a saját szemüvegünkön keresztül nézzünk. És ami nem látható ezen a lencsén keresztül, az nem felel meg az értelem emberi értelmezésének. Kiváló példákkal festi alá a könyv ezt az állítást. Röviden említek párat. A gibbonokat a kutatók nem tartották túl intelligensnek, mert a vizsgálatok során a közelükbe lehelyezett ételt, amelyre zsinórt erősítettek, nem húzták be a ketrecükbe. Ám ha az ételt a magasból lógatták alá, akkor azonnal megragadták őket. A magyarázat fiziológiai eredetű. Mivel életük nagy részét a fán töltik, így az ujjaik hosszúak és kapaszkodásra alkalmasak. Ezekkel az ujjak a földről felvenni bármit nehézkes. Ellenben a fán termő, lógó gyümölcsök megszerzésére tökéletesek. Azt is nehezen képzeljük el, hogy okos lehet olyasvalami, aminek nincs agya. Mert az észt a komplex agyműködés meglétéhez társítjuk. A puhatestű, csontváz nélküli lábasfejűek nem is különbözhetnének jobban tőlünk. Mégis rendkívül intelligens élőlények. Egyes példányok a legfaramucibb módon képesek újra és újra megszökni a fogságból. Egy polipokkal végzett kísérlet során kiderült, meg tudják különböztetni az embereket. Két azonos ruhába öltözött kutató hetekig játszotta velük a jó és rossz gondozó színjátékot. Az egyikük etette, a másik bottal böködte őket. Rövidesen másként reagáltak a megjelenésükre, az egyikükhöz közelebb húzódtak, a másiktól távolabb. De más helyzetben akadt olyan polip is, amelyik rendszeresen rövidzárlatot okozott azzal, hogy éjjelente a tartálya tetejére mászva vizet fröcskölt a villanykörtékre. Zavarta a fény és leoltotta a lámpát. Ez mind nem a butaságot hivatott példázni, hanem az intelligenciát. És akkor még a növényekről nem is beszéltünk. Pedig kommunikálnak egymással. Információt vagy tápanyagot adnak át társaiknak. Képesek hallani, és akár tapasztalati úton tanulni is. Ezek a képességeik biztosítják a hosszú távú fennmaradásukat. Ebben rejlik a túlélésük záloga, a védekezési mechanizmusuk. Szóval, ki itt az okos? A maga módján mindenki.
Most jövünk mi! Beszélünk, számolunk, olvasunk, tanulunk, mérnökösködünk, építünk, szerkesztünk, feltalálunk, kreatívkodunk, eszközöket használunk. Csupa olyasmi, ami intelligenciáról árulkodik. Mégis számtalan esetben ennek az ellenkezője igazolódik be. Korlátoltságunk nem enged tovább fejlődni. Beragadunk egy dobozba és annak keretei között éljük a szellemi életünket. Ha nem így van, miért ítélkezünk mások felett? Mert a meggyőződéseink nem engedik a másként gondolkodást, viselkedést, nem engedik a toleranciát. Gúzsba köt minket az aktuális tudásunk, a jelen szemléletünk. A végletekig ragaszkodunk nézeteinkhez, akkor is, ha nem visznek előrébb. Gondoljunk a politikai rugalmatlanságra vagy a tudomány nehézfejűsége. Sokan a politikában szűk látókörűen csak a saját igazságukat ismerik el, még ha ezek teljes abszurditások is. A tudomány is mereven ragaszkodik a már ismert és elismert dogmákhoz. Pedig a legtöbb felismerés onnan származik, ha kilépünk az általunk ismert világból. Ha a meglévő szabályrendszeren túlra tekintünk, ha kitágítjuk a határokat és feltételezünk, kipróbálunk új teóriákat. Durván begyepesedettek vagyunk, intelligencia ide vagy oda. Azt például miért nem látjuk be, hogy mostani életvitelünkkel hazavágjuk ezt a bolygót, ami az életterünk? Mert az emberi gyarlóságunk, kényelmünk, profitéhségünk nem enged a jómódú életszínvonalunkból jottányit sem. Két indok mindössze, és találhatunk másokat is, amelyek tanúsítják, hogy túlbecsüljük az eszünket.
A korlátjainkat jóval dominánsabbak. Jól szemléltetik, hogy csak az az intelligens, amit mi annak tartunk, és csak az általunk meghatározott korlátok között. Az említett élőlényekre vonatkozó intelligenciát épp azért nem vesszük észre, vagy csak nehezen, mert nem illik bele az intelligenciáról alkotott képünkbe. Legközelebb, amikor a hétköznapokban le idiótázunk valakit, jusson eszünkbe, hogy valószínűleg csak a mi mércénk szerint az, a saját meglátása szerint nem. Az intelligencia fontos ismérve a nyitottság, a befogadóképesség, a képzelőerő. Emlékeztessen erre Gottfried Benn gondolata: "Az ember csak akkor a teremtés koronája, ha tudja, hogy nem az."
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor készíts pár pontból álló listát azokról a dolgokról, amelyek a te korlátozó tényezőid!
Fotó: kues1, magnific
És még néhány OKOS cikk, ha kedved van olvasd el ezeket is!
Az önreflexió jelentősége - Miért van szükségünk a rendszeres önvizsgálatra?
Fenntartható a jelen életmódunk? - Úgy élünk, mintha nem lenne holnap (és talán nem is lesz)
Okos világ, okos élet - Lehet egy applikációval több? És ettől jobb lesz nekünk?