Exek és szeretők

Korábbi párkapcsolataink hatása

Kevés embernek adatott meg, hogy elsőre megtalálja élete szerelmét. Vagy lehet, hogy megtalálta, még sem vele éli le az életét. A legtöbben elfogyasztunk néhány párkapcsolatot, mire végleg lehorgonyzunk. Az elmúlt kapcsolatok árnyai azonban még sokáig lebeghetnek a fejünk felett. Mit kezdjünk ezzel és hogyan viszonyuljunk ahhoz, ami elmúlt?

Ne szólj száj. Általában nem beszéljük ki a korábbi partnereinket az aktuális kedvesünkkel. Nem véletlenül, kényes témáról van szó. Persze gyakran él bennünk a kíváncsiság, hogy mi volt előttünk, de nem igazán hozakodunk elő vele. Nem szeretnénk olyasmivel szembesülni, amely ránk nézve kellemetlen. Nem szeretnénk összehasonlítás tárgya lenni. Az érzékeny, bántó és tapintatlan részleteket inkább nem bolygatjuk. Pedig bármennyire kényelmetlen, a múltunk, a régi kapcsolataink is elidegeníthetetlenül a részünkké váltak.

Máskor, másért. Talán nem szerettünk úgy senkit, mint most. Talán igen. Talán másként szerettünk korábban. Hiszen különböző személyiségekkel volt dolgunk, kicsit más húrokat pendíthettek meg bennünk. Másért voltak fontosak. És nekünk is más volt fontos 20, mint 30 évesen. Mindez természetes. Azt tartják, ha szükségünk van valakire, az megjelenik az életünkben. És addig marad velünk, amíg velünk kell, hogy legyen. Se több, se kevesebb ideig. Bárki is legyen az illető, amíg velünk van, addig hozzájárul a gyarapodásunkhoz. Azaz az exeink kellettek nekünk.

Az érés folyamata. Attól vagyunk azok, akik, amin keresztül mentünk. Egymásra rakodó, lineáris rétegek, amelyek lehetnek jó és rossz dolgok egyaránt. Minden kellett ahhoz, ahol most tartunk. Időnként felvetem a feleségemnek, hogy ha korábban találkozunk, nem biztos, hogy ma együtt vagyunk. Mert anno nem tudtam azt, amit ma igen. Megérhetünk a tartós és boldog párkapcsolatra, ha felhasználjuk a tapasztalatainkat. Minden kapcsolatunknak oka van. És ez az ok, abban az adott időpontban fontos, értékes, örömteli számunkra. Ezért értelmetlen hasonlítgatni. Ahogy az évtizedekkel korábbi önmagunkat sem tudjuk a jelenlegi arcunkhoz hasonlítgatni. Legfeljebb visszakövetni a fejlődésünk menetét.

Kifakult emlékek. Visszanézve a számos dolog megszépül. Eltompulnak a konkrétumok, elfelejtődnek az erős érzések. Ami marad, az emlék egy átszínezett, sajátságos képe. Vélhetően átitattuk a szemléletünkkel, és úgy gondolunk rá, mint az egyetlen és igaz valóságra. Olykor egészen triviális élmények is elkísérnek egy életen keresztül. Miért éppen a meghatározóbb emberekre ne emlékeznénk? Központi szerepük van a formálásunkban. A megéltek figyelmeztetnek, tanítanak, érlelnek, felnövesztenek. Nem feltétlen kell ezeket megbeszélnünk, de hagynunk kell a jótékony hatásukat kifejteni. Például veszíthettünk el nagyszerű kapcsolatot is a mi hibánkból. Ha okulunk ebből, akkor legközelebb már nem követjük el ugyanazt a hibát. Vagy magunk mögött tudhatunk rémes viszonyt, de abból is meríthetünk. És ott is lehettek szép időszakok, élmények.

A visszasírás értelmetlensége. Ha túljutottunk a korábbi kapcsolatunkon, lezártuk, akkor nem merül fel bennünk, hogy visszakívánjuk magunkat. Nincs létjogosultsága ennek a vágyakozásnak. Mert mai fejjel tudjuk, hogy mit rontottunk el, de amiatt tanultuk meg, hogy akkor és ott elrontottuk. Veszítettünk vele? Ez igaz. De hatalmasat nyertünk is. A tapasztalatot. Hálásak lehetünk a tanulópénznek, az exünknek, mert valami olyat adott nekünk, amitől ma jobban működhetünk, magasabb szintű kapcsolatban élhetünk. És arra sem vehetünk mérget, ha újra akkor és ott lennénk, a mai tudással a fejünkben, nem szúrnánk-e el újra. Ugyanaz a hiba vagy egy másik, vagy csak rájönnénk az új ismereteink birtokában, hogy nem vagyunk abba a kapcsolatba valók. Mindennek megvan a maga ideje. A múlt ideje is.

Burkolt féltékenység. Mégis felmerülhet valamelyikünkben, hogy féltékenyek legyünk egy régebbi párkapcsolatra. Jusson eszünkbe, hogy itt vagyunk együtt. Nem ragadtunk le a múltban, a jelenben élünk és a közös jövőt tervezgetjük. Valami haszna csak volt a személyes megéléseknek. Egészséges lelkülettel mindenkinek joga van ápolni magában a régi idők emlékeit. Amíg egymás mellettünk ébredünk, amíg egymás kedvünkben járunk és kimondjuk, kimutatjuk, hogy szeretjük a másikat, addig ezek a valamikori kapcsolatok szolgálják a mi jelenlegi harmonikus viszonyunkat. Lehetünk magunkban féltékenyek, de inkább próbáljuk meg ezt tisztázni. Megnézni, van-e jogos alapja és átbeszélni, ha úgy érezzük igen, van. Nézzük abból a perspektívából, hogy nekünk egymáshoz el kellett jutni. Mindketten átvágtunk szúrós tövises bokrokon és gyönyörködtető tájakon egyaránt. És most itt vagyunk, egy csodás párkapcsolatban és ez a lényeg.

Elővehetünk egy tiszta lapot a fiókból, azzal vágva neki a párkapcsolatunknak. Azonban a fiók mélyén mindig lesznek olyan lapok, amelyekre már firkáltunk előző kapcsolatainkban. Ezeket a papírokat nem lehet csak egyszerűen elégetni, ezek valahol meglesznek. Néha előkerülnek, néha emlékeztetnek, de megfelelő távlatból szemlélve, magabiztosan feldolgozva, elengedve és lezárva, nem sebeket tépnek, hanem pusztán a múltunk részei lesznek. Fontos alkotóelemek, mert segítettek eljutni oda, ahol vagyunk. De érzelmileg nincs már kibillentő hatásuk. Ez utóbbi a lényeges az aktuális románcunk szempontjából. Főleg akkor, ha tartós kapcsolatot tervezünk. Oravecz Nóra megragadóan foglalta mindezt szavakba: "Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most."

Mint minden blogbejegyzés, ez is teljesen szubjektív, nem egyedüli követendő elképzelés, hanem egy a lehetséges vélekedések közül, hogy miként szolgálnak minket a korábbi kapcsolataink. Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg másokkal is. Köszönöm, hogy velem tartottál.
Fotó: wayhomestudio, freepik