Felejthetetlen pillanatok

Milyen emlékek kísérnek el minket egy életen át?

"Az évek elröppenek, akár a pillanat. Ugyanakkor egyes pillanatok évekig tartanak." (Ruth Ryan Langan)

Folyton rohanunk valahova. A munkahelyre, a gyerekért az oviba, az autószerelőhöz, egy fontos ügyfélhez, a sarki boltba. Mindig van valami, és ha nincs, akkor sebesen kerítünk magunknak futni valót. Legyünk bármilyen energikusak, ha nem állunk meg egy-egy pillanatra, elveszítjük az erőnket, és beleveszünk a hétköznapok sűrű dzsungelébe. Álljunk meg egy pici időre. Itt most nem nagy pihenésekre gondolok, csak kicsikre. Egészen kicsikre. Mint mondjuk az alábbiak.

Puszit adni a gyermekünknek. Amikor a nap végén találkozunk vele, leguggolunk hozzá, megöleljük őt? Vagy csak odavetünk egy "szia kicsim"-et, míg a kabátot és a cipőt levetjük? Szülőként sem tehetjük meg, hogy fenekestül felforgatjuk az életünket és mindent sutba dobunk, de azt igen, hogy napi rendszerességgel foglalkozunk a gyermekünkkel. Egy meleg üdvözlés a szeretet igen erőteljes kifejeződése. És ha még arra is számunk egy rövid de meghitt időt, hogy a gyerkőccel legyünk, az mérhetetlen értékes az ő, és a mi számunkra is. Érthető, hogy az tart el minket, ha még az otthonunkban is a főnökünknek hajbókolunk, de az is biztos, hogy leginkább azokra a csodás pillanatokra fogunk emlékezni, amit a szeretteinkkel éltünk meg. Egy-egy nyelvújító kifejezés, - nálunk most ilyen a "tapasztalék" szó, amely értelme nem pontosan behatárolható, - közös játszadozások, tanulások, és hasonlók sokkal többet nyomnak majd a latba. Egy kis játék, rengeteg szép és maradandó emlék. Ráadásul a vele töltött idő, életünk egyik legjobb befektetése. A törődés, az odafigyelés, a jó közérzet, a szeretet és a fontosság érzésének a példája. Mentálisan egészséges gyermekeket nevelünk majd a felnőttek világának.

Megköszönni a vacsorát. A nemek szerepe jóval kiegyenlítettebbé vált mára, mint pár évtizeddel ezelőtt. Úgy általánosságban legalábbis. A szülők mindketten dolgozhatnak a karrierjükön, foglalkozhatnak a csemetékkel és végezhetik a házimunkát is. Nincsenek leosztva a szerepek nemek szerint. A teendő sok 24 órára, miközben lényeges, hogy minden téren megmaradjon az udvarias, kulturált és szeretetteljes emberi hangnem. Olykor épp hazaérve fogyunk ki a türelemből, pedig éppen ott lenne a leginkább a helye. Ezért olyan egyszerű gesztusoknak is óriási értéke van, mint megdicsérni a vacsorát. Egyáltalán élvezni az ízeket és egymás társaságát, egy esti vacsi során, nem a tv-t bámulni vagy az újságot böngészni. Testileg és szellemileg is ott lenni a családdal az asztalnál. Együtt lenni, beszélgetni és elismerni a munkát, ami a finom falatok elkészítéséhez szükségeltetett. Ugyan nem nagy idő, mégis hajlunk megfeledkezni róla, és többször kifejezni megbecsülésünket a szeretteink, a családunk felé. Nagyra értékelni, hogy velünk vannak, tesznek értünk, elfogadnak minket minden hibánkkal és szeretnek bennünket. Apró dicséretek, szóbeli megnyilvánulások egy kiegyensúlyozottabb családi élet ismérvei. Apróságok az igényes kapcsolatunk szolgálatában. Ahogy Eline Snel megfogalmazta; "Az őszinte bókok és a jóindulatú megjegyzések olyanok, akár a drága ékszerek, dédelgeted és őrzöd - a szív kamrájában."

Felhívni egy barátot. Majd holnap. Mindig ez a kifogás. Ma még rengeteg elintéznivalóm van, de majd holnap. Vannak barátaink, akikkel valamikor szorosan összeforrott az életünk. Természetes, hogy a változó körülmények eltávolítják vagy összehozzák újra ezeket a baráti kötelékeket. De az nem természetes, amikor hagyjuk elsorvadni a fontos kapcsolatainkat. Elmaradoznak a mélyebb társalgások, mert túl időigényesek, mi pedig túl elfoglaltak vagyunk. Rajtunk múlik, hogy beszűkülünk-e vagy teszünk valamit a barátságaink megőrzéséért. Már, ha értékes barátról van szó. Névlegesen megmaradunk igazi barátnak lenni, de már nem teszünk erőfeszítéseket, hogy valóban tudjuk, mi is van a másikkal. Korántsem vagyunk annyira elérhetők egymás számára, mit korábban. Mindenkinek megvan a saját élete, és a magunk koreográfiája szerint élünk. A valamikor erős kötődéseink pedig szertefoszlanak. Ez a tézis igaz lehet a szüleink és a rokonaink irányába is. Időigényes a kapcsolataink ápolása. Mégis vannak emberek körülöttünk, akiktől nem sajnálhatjuk az időt. Hiszen amikor a kicsinyes, és halaszthatatlan dolgaink jobban számítanak bárkinél, akkor saját magunkkal szúrunk ki. Mert eljön az idő, hogy valóban szükségünk lesz támogatókra, és akkor vesszük észre, hogy egyedül vagyunk, nincs senki, akiben feltétel nélkül megbízhatunk és akire számíthatunk.

Nem egy részletekbe menő aprólékos felsorolás ez. Sok csekélység van körülöttünk, ami kellemes érzésekkel tölt el. Például megnézhetünk egy naplementét. De közben ne fotózzuk agyon az iPhone-unkkal. Vagy megihatunk egy zamatos kávét. Nem ám csak kutyafuttában a reggeli kiflicsücsök bekebelezése mellett, hanem minden kortynak kiélvezve az ízét. És beszélgethetünk a párunkkal egy meghittet. Csak ne az járjon a fejünkben ezalatt, hogy a meccsig remélem befejezzük. Az időt nem állíthatjuk meg, de a rohanásunkat igen. Nyomhatunk egy "pause"-t és teret engedhetünk emberi, érzékeny lényünknek. Mert a múlandó, anyagias vagy megszerezhető dolgok, csak kipipálható tételek a listánkon. Ideiglenes örömöket hoznak. Az élmények ennél sokkal maradandóbbak. Velünk maradnak addig, amíg befejezzük földi pályafutásunkat. Keressük meg azt, ami számunkra boldogság és éljük meg. Hogy legyen mire emlékeznünk. Ahogy Csitáry-Hock Tamás szavakba öntötte; "A pillanatok nem vesznek el soha. A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk."

Ha eltöltöttél pár pillanatot a cikk elolvasásával és tetszett, oszd meg másokkal is.