Félreértések tárháza

A félreértések nem csupán a kommunikációs képességeken, az akaraton is múlnak

"Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember." (Márai Sándor)

A kommunikáció mindig fontos szerepet töltött be az életünkben, de manapság talán még nyilvánvalóbb a szerepe. Nem csupán a közvetlen környezetünkben beszélgetünk, hanem az egész világhoz kapcsolódunk. És ők is próbálnak hozzánk kapcsolódni. Távoli ismerősök, idegenek, külföldiek, de intézmények és cégek is beszélnek hozzánk. Üzenetük van számunkra. És hogy ez átmegy-e az részben tőlük, részben tőlünk, a fogadó féltől függ. Ha nem akarjuk, akkor nem fog átmenni.

Tolmácstalanul. Az elmúlt év végén egy kommunikációs baki okozott némi megrökönyödést és mulatságot. Bevallom, hirtelen azt hittem, újraéledt a zseniális Office című sorozat, de mégsem. A látottak a meg nem értés iskolapéldája. Az okai szinte másodlagosak, mert egy diplomáciai helyzetben, ilyen fokú félreértés, akár komolyabb konfliktushoz is vezethet. Teljesen hétköznapi szituációkban is bőven adódik hasonló, és ott is fennáll a veszélye, hogy emiatt megromlik a viszonyunk. Ám a személyes kommunikációink során mi magunk vagyunk a tolmácsok is. Ahogy értelmezzük a hallottakat, megélteket, úgy reagálunk, válaszolunk rá.

Önhiba. A félreértések egyik válfaja a saját hibánkból fakad. Lehetünk például figyelmetlenek mikor beszélnek hozzánk. Nagy belemerüléssel dolgozunk, vagy épp egy élő sport közvetítést nézünk árgus szemekkel, amikor valaki fontos beszédet intéz hozzánk. Hogy előbb szabaduljunk hümmögünk ugyan de a mondandónak csupán a töredékét fogjuk fel. A közlendője végén megkérdezi az illető, hogy akkor így rendben van-e, mire azt feleljük, hogy igen, de mi is van rendben? Amíg nem szentelünk neki kizárólagos figyelmet, addig jogosan sértődik be ránk. Megtehetjük, hogy időben jelezzük neki, számunkra fontos, amivel épp foglalkozunk és megkérhetjük, hogy kicsit később térjünk vissza a témára, akkor maradéktalanul tudunk figyelni. Az is megesik, hogy hiányosak az ismereteink a megértéshez. Kapunk egy munkahelyi feladatot, de bizonyos részeinek a megvalósításáról fogalmunk sincs. Sosem csináltuk, nem a mi szakterületünk. Ha szimpla hiúságból nem érdeklődünk a hiányzó láncszemek után, akkor bizony a hézagokat megpróbáljuk a meglévő tudásunkkal kipótolni. A végeredmény tekintetében aztán kiderül, hogy ez sikerült vagy sem. Ha igen, mázlink van. Ha nem, akkor verhetjük a fejünket a falba az ostobaságunk miatt.

Szándékosság. A félreértések másik csoportjába tartozik, amikor azért sem akarunk megérteni, elfogadni valamit. Nem egyeztethető össze a véleményünkkel, világlátásunkkal. Ennek a típusnak manapság bővében vagyunk. Egész szélsőséges esetekre bukkanhatunk, nagyobb erőlködés nélkül, amikor a legnagyobb torzítás vagy félrevezetés, félremagyarázás sem nyitja ki a szemünket. Azért, mert szándékosan csukva tartjuk. Nem akarjuk látni a valóságot, azt akarjuk látni, amilyen szerintünk a valóság. Ezzel megnyílik az út a multiverzumok előtt. Számtalan párhuzamos valóság létezik egymás mellett. És itt még mindig van két opció. Egyrészt, hogy az emberi butaság nem teszi lehetővé a torzítások felismerését. Olyan mélyen ágyazódnak be sztereotípiák, erős gyökereket vernek, hogy lehetetlen azokból kirobbantani. A másik verzió, hogy csak azért se akarjuk. Az nem lehet, hogy újra kéne gondolni alapvetéseket!

Környezeti rásegítés. Az utóbbi megerősítésére kiváló mintát ad a politikai egyszerűsítés és címkézés. Kényelmes és rém hatásos megbélyegezni a dolgokat, embereket, aztán a végletekig sulykolni az üzenetünket. Megy például a folyamatos liberalistázás vagy konzervatívozás. Csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Én magamról szoktam mondani, hogy liberálisnak túl konzervatív vagyok, konzervatívnak meg túl liberális. Teljesen normális, hogy bizonyos kérdésekben az egyik, másokban pedig a másik oldalt képviseljük. De ez ma nem megy át, mert a szélsőségek dominálnak, hogy vagy az egyik, vagy a másik oldal és kész. Ha már valamiben nem értünk egyet, akkor a kézenfekvő megoldás a másik becsmérlése. Holott semmi sem csak fekete és fehér. Mégis igyekszünk mindent beleszuszakolni ebbe a két árnyalatba. Ettől még a világ ezernyi színben pompázik. Lebutíthatjuk a színskálát, ennek a veszélye, hogy fontos dolgokat hagyhatunk figyelmen kívül. És mindig lesz olyan, aki nem áll be a sorba, sorokba. Mert nem tud. A szándék, a megérteni akarás hiánya nagyobb problémákat okoz, mint amikor a kommunikációs különbségek végett nincs megértés.

A meggyőződésbeli rugalmatlanság mindenkire jellemző. Hosszú évek, akár évtizedek munkája van abban, hogy úgy gondolkodunk, ahogy. Nem adhatjuk fel ezt csak mert találkozunk valami új megközelítéssel. Viszont kárát láthatjuk a kapcsolatainkban és a kommunikációban. A félreértés lehet ártalmatlan is, amíg csak minket vagy egy szűk kört érint. Bár, ha belegondolunk, okozhat ijesztő fejleményeket is. Mondjuk szigorú orvosi előírás ellenére nem leszokni a dohányzásról veszélyezteti az egészségünket, talán az életünket is. De még rosszabb, ha akkor is csukva tartjuk a szemünket, amikor mások hátrányos helyzetbe kerülnek. Ha direkt elfordítjuk a tekintetünket, és a saját szemléletünket az emberség fölé helyezzük. Jókai Anna szerint: "A félreértés mindig veszélyesebb, mint a meg nem értés. Amit nem értünk, lassacskán fölvilágolhat - de amit félreértettünk (vagy kényelemből félremagyaráztunk), azonnal rögzül, s keserves munka később ezt a hamis tudást a lélekből kivakarni."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor idézz fel három olyan alkalmat, amikor valakit szándékosan félreértettél! Még mindig ez tűnik jó megoldásnak vagy, ha tehetnéd változtatnál rajta?

Fotó: krakenimages.com, freepik