Fenntartható a jelen életmódunk?

Úgy élünk, mintha nem lenne holnap (és talán nem is lesz)

"Az összeomlás előtt kellene megnézni mindent, csak azt nem tudom, hogy az összeomlás előtt vagyunk-e még." (Krusovszky Dénes)

A jólét a lételemünk. Az emberiség nagy része a történelem során gyakran és sokat nélkülözött. Kevesek kiváltsága volt jól élni. Kiváltságos kevesek ma is vannak. De az emberiség tetemes részének nem kell manapság nélkülöznie. Számos kényelmi szolgáltatás, technológia szolgál minket a mindennapokban. És elnézve, egyre többet szeretnénk a boldogságunkat, egészségünket, szórakoztatásunkat biztosító elérhető javakból. Ezért hát fogyasztunk, fogyasztunk, fogyasztunk. De valóban a végtelenségig megtehetjük ezt?

Minden nő. Megszoktuk, hogy körülöttünk minden növekszik, akár egy burjánzó kertben. Elvárjuk, hogy a jövedelmünk emelkedjen, mert ugye a termékek és szolgáltatások árai is emelkednek. De elvárjuk, hogy az áruk választéka is bővüljön. Régen könnyebb volt elintézni egy bevásárlást, mert kisebb üzletek és korlátozottabb kínálat volt jellemző. Ma csak tejfölből több, mint tucatnyi van! Hogy lehet így gyorsan választani, mikor a kedvencünket megtalálni sem könnyű köztük. Ünnepek környékén meg különösen belefulladunk a különböző limitált kiadású termékekbe. Szóval választék az van. Talán túl bő is. A növekedési elvárásunk pedig társadalmilag kódolt, hiszen a világ a gazdaság növekedésére épül. Ha serkenteni tudnak a költéseink fokozására, akkor a fogyasztásunkkal a gazdaságot is magasabb fordulatszámra kapcsoljuk. És viszont. Ha több pénzünk van, akkor hajlamosak vagyunk többet felélni belőle. Ilyen, amikor a GDP bűvkörében élünk.

Csalóka Kánaán. Mennyire jellemző a tudatosság a jólétünkre? Csak veszünk, mert van miből és van mit vagy megfontoltan vásárolunk? Az ember bemegy egy plázába és kifolyik a szeme a sok, haszontalan hülyeségtől. A vackok előállítása is hatalmas terhelés a környezetre és erre jön még a szállításuk, aztán rövid idő múlva a szemétbe kerülésük. Ott van például a fast fashion ruházati üzletág, amely az el nem adott cuccokat egyszerűen csak elégeti. Micsoda pazarlás! De meddig mehetünk el ebben? A Föld nem fog nekünk mindig, mindent megbocsátani. Szentül hiszünk benne, hogy a globális felmelegedést megússzuk de már most is sok jele van a változásnak. Arra emlékszem, hogy évtizedekkel ezelőtt a gyerekkoromban, ha túl sok havat nem is láttunk, de azért télen rendszeresen voltak mínusz 8-10 fokok. Ez ma nem megszokott, annyira enyhék a telek. Abban is hiszünk, hogy olyan sok tudós van, aki ezzel foglalkozik, majd csak kitalálnak valamit. Ahogy a tudomány térnyerésével legyőzték a gyermekágyi lázat, a spanyolnáthát és egyre nagyobb sikerrel küzdenek az AIDS ellen, úgy erre a problémára is találnak időben megoldást. Ez a dolguk. Csakhogy együttműködés nélkül ez nehéz ügy. Az összefogás kezdete pedig, hogy változásokat eszközlünk az életmódunkban. Ehhez azonban nagyon nem fűlik a fogunk. Még hogy önként lemondjunk kényelmes életünk bizonyos elemeiről? Soha!

Összefogás és változás. Együttműködés nélkül nem fog menni. Jól mutatja ezt, hogy a pandémia idején, milyen radikálisan csökkent a légszennyezettség szerte a világban. Az otthonaikban dekkoló emberek nem mozdultak ki, nem utazgattak ide-oda. Csak a legszükségesebb esetben hagyták el a biztonságos lakásukat, házukat. Ez akkor kényszerű lépés volt. Miből gondoljuk, hogy nem lesznek még hasonlók a jövőben? Nagyon optimistának kell legyünk, hogy ez tagadjuk. Előbb-utóbb be kell látnunk, hogy az életminőségünk fenntartása és a színvonal további növelése örökké nem fenntartható. Valamikor, valakinek ki kell fizetnie a borsos számlát. Most önző módon az jut az eszünkbe, hogy csak ne mi legyünk azok. Tényleg, sokkal jobb opció, ha az utánunk következő generációnak, mondjuk a mi gyerekeinknek kell ezt megfizetni. Csodás kilátások!

Semmin sem változtatni. Elismerem, hogy nem könnyű a bevált szokásainkon változtatni. Nem könnyű lemondani semmiről, ami az életünk szerves részét képezi. Kávézni fogunk egészen addig, amíg megfizethető lesz ez a kellemes élvezeti cikk. Ha pedig a megváltozott klíma miatt a kávé termesztés problémássá válik és az ára vetekszik az aranyéval, akkor bizonyára lesz egy okos ember, aki kifejleszt egy kávépótló terméket. Nagyon hasonló íz, aroma, hatás. És máris áthidaltuk a bökkenőt. Az egyik oldalról nagyon is megértem ezt a hozzáállást. Ugyanakkor az egész életünk a változásról szól. Gyermekkorunkban a fejlődésről, növekedésről, új készségek elsajátításáról, tanulásról, majd idő előrehaladtával a hanyatlásról. A testünk nem bír már annyit, a rugalmasságunk is veszít a korábbi energikusságából és talán az agyunk is kihagy néha. Öregszünk, elhasználódunk. Egyikünk sem növekszik és fejlődik egész életében. Mindenki számára eljön a lemondások ideje. Ha akarja, ha nem. Ez a személyes életünkben nem választás kérdése. Egyszer a Föld életében sem az lesz. És ha ez bekövetkezik, tudnunk kell, hogy mi is csak egy élőlény vagyunk ezen a planétán, amelyet a természet lerázhat magáról, akár egy kutya a bolhát. Ám elvileg intelligens élőlények vagyunk. Mérlegelhetünk, kooperálhatunk és meghozhatunk nehéz döntéseket a saját fajunk túlélése érdekében. Valószínűleg az időben meghozott döntések egyike sem annyira fájó, mint majd az utolsó utáni pillanatban kényszerből bevezetett intézkedések. Az önmagunkban rejlő veszélyekre figyelmeztet Yuval Noah Harari is: "Egyesek attól félnek, hogy ma megint halálos veszély fenyeget bennünket vulkánkitörések és aszteroidák képében. A hollywoodi producerek milliárdokat kaszálnak ezeken a félelmeken. A valóságban azonban ez a veszély jóval kisebb. Tömeges kihalások sok millió évente következnek be. Igen, valószínű, hogy a következő 100 millió év során becsapódik majd a Földbe egy nagy aszteroida, az viszont nem valószínű, hogy ez jövő kedden történik. Nem aszteroidáktól kellene félnünk, hanem saját magunktól."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor játssz el a gondolattal, hogy melyek lennének azok a lemondások a számodra, amelyek a leginkább nélkülözhetők, és melyek a legfájóbbak?

Fotó: freepik