Fiatalság bolondság?

Korunk fiataljainak bírálatában önmagunk elmarasztalása is benne van

"Utálom a sirámot, hogy a mai gyerekek ilyenek meg olyanok! Mi, felnőttek idéztük elő mindezt!" (V. Kulcsár Ildikó)

A napokban belefutottam a Facebookon egy bejegyzésbe, amely erősen politikai témájú írás volt, de nagyban kitért a fiatalságra is. A lázadó, folyton a telefonját nyomkodó, mindent megkapó fiatalokra. Nem volt túl lelkes a szerző velük kapcsolatban. Pedig, hogy olyanok, amilyenek, az nem csupán rajtuk múlt. A felnőttek, azaz a mi kezünk is jócskán benne van a dologban.

Más valóság. Steigervald Krisztián szokta mondani, hogy minden generációnak más és más a valóságalapja, azaz a kiindulási pontja. Az mi generációnk korai éveiben még nem volt természetes, hogy van a házban telefon a tv pedig fekete-fehér volt. A mai gyerekeknek már természetes, hogy a zsebünkben van a telefon a tv pedig nem csupán színes, de okos is és bazi nagy. Nem lehet csak önmagában hibáztatni senkit a telefonnyomogatásért, mivel ez ma az emberek megszokott lételeme. Aki nem hiszi, menjen ki az utcára, szálljon fel egy buszra, vonatra és nézzen körül. Mindenütt képernyőre görnyedő emberkéket fog látni. Ráadásul arra vagyunk ösztönözve, hogy minél több időt töltsünk a telefonunkkal. Kedves olvasóm, valószínűleg te is épp a készülékeden olvasod ezt a cikket. Tehát én magam is csatlakozom azon cégek, intézmények, közösségek számához, akik miatt túl sok a képernyőidő. Az alapokat, a technológiát felnőttek teremtették meg. (Olykor fiatalok is hozzájárultak.) És ha már megvan, pénzéhes techóriások zakatoltatják tovább a gépezetet. A cél odakötni az embereket a képernyőhöz. A fiatalokat is. És már a gyerekeket is. Szóval a beleszületésért és a manipulációért nem a fiatalok a felelősek.

Szülői felelősség. A gondviselő viszont sokat tehet a gyermeke digitális egészségéért. Bizonyos szempontból jobban kontrolláljuk ma a gyermekeink életét, mint pár évtizeddel korábban. De ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ténylegesen foglalkozunk is velük. Már korán elkezdjük a digitális médiumokra szoktatni őket. Az én gyermekkoromban nehéz volt leültetni egy kisgyereket a tv elé, mert volt két csatorna, és esténként 15 perc esti mese. Ma a nap 24 órájában bármikor találunk mesecsatornákat és akkor nem is beszéltünk a streaming platformokról, vagy a youtube-ról. Ne értsük félre! Ezek alapból nem rosszak, a mi felhasználásunk következtében válhatnak ártalmassá. Anyuci elfáradt, iszik egy kávét és addig leteszi a képernyő elé a kicsit, hagy legyen lekötve a figyelme. Vagy éppenséggel szeretne nyugodtan kiteregetni. Esetleg apucinak dolgoznia kell a laptopon, addig a gyerek el lesz a tv előtt. Aztán kényelmi okból ott felejtjük a kanapén. A keretek, mint oly sok területen, itt is fontosak. A szülőnek kell határokat szabnia, mikor, mennyit és mire használhatja a gyerek korunk digitális eszközeit. Persze, ez nem mindig esik egybe a kölyök igényeivel, de ez lényegtelen. A szülő feladata az irány meghatározása, ő tudja, mi a jó a gyereknek. A gyerek meg úgysem ért velünk egyet mindenben.

Lázadás. Az egyet nem értés folyományaként csúcsosodik ki a lázadás. Eljön ennek az ideje is, amikor lázadni kell a szülő, a felnőttek, a világ ellen. Ez a felnövési folyamat és az útkeresés természetes része, a szülőről való leválásnak a folyamata. Ezt tetézi, ha amit lát maga körül nem tetszik neki. Hangot ad a véleményének, ellenszegül, lázong. Ez nem feltétlenül a tisztelet hiányát jelenti. Ha az otthoni alapok erősek, akkor előbb-utóbb visszatalál a gyökereihez. A kérdés az vannak-e gyökerek. Van-e stabil alap. Vagy a szülő inkább megvásárolta a kölyök szeretetét, így spórolva meg az időt és a munkát, amit a gyermeknevelés megkövetel. Nem véletlenül nincs értéke a tárgyaknak a fiatalok szemében. Hiszem mindent megkaptak. Elkényeztettük őket, aztán meg nézünk, hogy semminek sincs értéke. Ezek szerint mégsem kaptak meg mindent csak, amit pénzen meg lehet venni. Ha nem tanulták meg mi a becsület, a tisztesség, a tisztelet, akkor ezeket hiába kérjük rajtuk számon. Nekünk kellett volna ezeket a fogalmakat megtanítanunk. A hiányos morális iránytű, a számukra nem szimpatikus szülői életvitel példája, valamint az őket mardosó bizonytalanság érzete miatt valóban elszabadulhatnak.

Társadalmi felelősség. És ebben a jelen kor társadalmának is van felelőssége. Például, ott kritikán aluli közbeszéd. Látjuk a tiszteletet a világban, a megbecsülést? Általánosságban nem. Tiszteletlenség van, karaktergyilkosság van, anyázás van, ellehetetlenítés van, ködösítés van. Mindez magas szinten ömlik ránk a sajtóból, a közösségi médiából. Mire lehet fogékony egy fiatal, aki ebben a közegben nőtt fel? Ahol egymás torkának esnek elvileg köztiszteletben álló emberek? Ahol, ha mindezt megkérdőjelezi egy gyerek, az a válasz, hogy felnőtteknek lehet. Ja, akkor, ha én is felnövök nekem is lehet, szűri le a tanulságot. Mire legyen érzékeny egy fiatal, ha a tűréshatárt a médiumok a végletekig tolják ki? Elvárjuk tőle, hogy bárkit is tiszteljen, miközben a környezetében maximális fokozaton pörög az emberek alázása? Kissé skizofrénen a helyzet. Mutatunk egy példát közösségként, országként, és amikor a gyerek hazaviszi ezt, az meg nem tetszik. Nekem folyton eszembe jut, látva a jelenlegi viselkedési normatívákat, hogy mennyire szégyenletes. Egyben örülök, hogy nem vagyok közeli hozzátartozója egyetlen fröcsögő figurának sem. Így nem kell szégyenkeznem miattuk.

A fentiekkel egyáltalán nem mentem fel a fiatalokat a felelősség alól. De amikor leszóljuk őket, gondoljunk rá, hogy a mi nevelésünk. Hogy nekünk is nagy szerepünk van a milyenségükben. Ennek ismeretében formáljunk róluk véleményt! Ha nem tetszik, akkor ne kizárólag a médiára bízzuk a kikupálásukat, hanem magyarázzunk el fogalmakat és járjunk elő igényes példával. A gyerekünkről van szó. Dönthetünk róla, mit adunk át neki. Mit tartunk fontosnak? Milyen viselkedésére, cselekedetére lennénk büszkék? Nosza, adjuk meg az alap hozzávalókat. Feltéve, ha mi magunk a birtokában vagyunk. És engedjük felnőni. Amint az Kepes András mondta: "Egy kamasz legyen lázadó, mert ha nincs benne lázadás, akkor valahogy még nem tudott önállóvá válni."

Ha tetszett ez a bejegyzés, és van gyermeked, írd le a három legfontosabb dolgot, amit szeretnél megtanítani neki. Megtetted már? Ha még nem, miért nem és mikor jön el az ideje?

Fotók: drobotdean, freepik