Gondok, bajok, indulatok

A problémák okozta feszültségek

Problémák, problémák, problémák. Életünk nagy részét beárnyékolják a problémák. Olyanok, mint fákon a levelek. Árnyékot vetnek ránk, hogy időnként lehulljanak, majd heverjenek a kertben, amíg össze nem gereblyézzük őket. Járhatunk bokáig az elszáradt levelekben vagy hagyhatjuk, hogy a szél kavargassa őket, de fel is takaríthatunk. A gondok is ott vannak körülöttünk, olykor fölénk magasodnak, olykor fenyegetnek, máskor meg az utunkba állnak és gátolnak a haladásban. Már a jelenlétük is képes feszültséget okozni.

Megoldható és megoldhatatlan. Alapból szeretjük megoldani a problémákat. Legalábbis azokat, amelyek a komfortzónánk környékén helyezkednek el. Amelyek azon belül vannak, azokat nem is tekintjük igazi nehézségnek, egyszerűen és gyorsan lerendezzük őket. Amelyek kicsivel kintebb találhatók, azokat a meglévő kereteink kis tágításával tesszük rendbe. Nyújtózkodunk ugyan, mint a gyerekek a friss gyümölcsért, de aztán leszakítjuk a problémafáról. Ám amelyek jócskán kívül esnek a kényelmi körünkön, azokkal meg vagyunk áldva. Ott már kevés a tudásunk és szükségünk van motivációra, hogy érdemben tegyünk ellenük. A siker még így sem garantált, de legalább már piszkálgatjuk egy bottal a dolgot.

Menekülő útvonal. Amit nem tudunk megoldani, azt nem szeretjük. Zavar. Nagyon. Ezért igyekszünk kihátrálni belőle. Alkalmazhatunk tanult tehetetlenséget, kerülhetünk minden olyan helyzetet, amelyben veszélyt sejtünk és lehetünk végtelen lemondók a jövőnket illetően. De választhatjuk a nem cselekvést is. Halogatjuk, húzzuk, halasszuk, hátha magától elmúlik. De általában nem. Hiába a struccpolitika, attól mert nem látjuk, még ott a baj. Háríthatjuk a felelősséget másra, hangsúlyozhatjuk a hozzá nem értésünket, de ezek csupán elmenekülések. Aki halálosan fél a nyilvános beszédtől, az mindent megtesz, hogy ne kelljen egy prezentációt megtartania a munkatársainak. De, ha a munkája ezt megköveteli, akkor nem fogja tudni örökre levakarni magáról. Valamikor szembe kell néznie vele. A szorongást csupán ideiglenesen tolja félre, valójában ott marad, mélyen benne. És ha marad, akkor ismét elő fog lépni a sötétből.

Feszültségforrás. Amit nem oldunk meg, az szorongást idéz elő. Ez a feszültség belőlünk indul, de a kihívás jellegétől függően áttevődhet a kapcsolatainkra is. Például lényeges, hogy nem tudjuk megoldani, mert nem vagyunk kompetensek vagy nem akarjuk, mert nem érdekel. A férj, aki többszöri unszolásra sem nyírja le a füvet, valószínűleg nem azért nem teszi, mert nem boldogul el a fűnyíróval, hanem mert érdektelen a számára. Ez aztán fokozódó nyomást okoz. A nyomás erősödhet külső hatásra, mondjuk a feleség irányából, de egyben belülről is feszít. Idővel már akkor is érzi az ember a hátában a rosszalló tekintetet, ha ott sincs a párja. A megoldatlan ügyek stressz okoznak.

Problémamegoldó vagy kibeszélő. A férfiak jobban szeretik megoldani, a nők pedig kibeszélni a gondokat. Ez is okozhat feszkót kapcsolati szinten. Amint a nő elkezdi ecsetelni a gondját, a férfiban felkapcsolódik a lámpa, és rögvest megmondja a megoldást. Ezt kell, azt kell, így kell és kész. De a nőnek nem biztos, hogy kioktatás kell vagy kiselőadást esetleg továbbképző tanfolyam. Csak némi megértés, együttérzés. Talán ő nem akarja megoldást? Dehogynem. De számára az érzései is fontosak. Hogy elmondhassa és meghallgassák. A férfi azonnal a kalapácsért nyúl, a nő még elmélázik a fényviszonyok harmóniáján, ha egy képet kell a falra feltenni. Ne felejtsük, az ősidőkben ez is volt az elvárás a férfitől, hogy szó nélkül, de határozottan oldja meg a felmerülő problémákat. Míg a nők a családért, az összetartozásért feleltek, melynek járulékos eleme volt a kommunikáció. A beszéd által épült az egység. A férfiak meg jobb, ha feleslegesen nem locsogtak vadászat közbe, még elriasztották a zsákmányt. Ma is ezeknek az ősi szerepeknek a kivetüléseit tapasztaljuk.

Azé a gond, akit feszélyez. Mondhatjuk, hogy nem a miénk, nincs közünk hozzá, de ha fő a fejünk miatta, akkor igenis a mi gondunk is. Közvetetten is érinthetnek minket problémák. Ha nő bennünk az ingerültség, akkor mérlegelnünk kell, hogy mennyi stresszt ér ez meg nekünk. Mit viselünk el, mit vagyunk kötelesek elviselni és hogyan csökkenthetjük a ránk nehezedő mentális nyomást? Akár a legapróbb kellemetlenség is okozhat feszültséget. Ügyeljünk rá, hogy legyen egy idegeskedési határ, amelyet nem lépünk túl. Inkább helyezzük a figyelmünket a sikeres megoldására. Sokkal jobban használjuk ki az energiánkat, az időnket és a képességeinket, ha nem feleslegesen stresszeljük magunkat, hanem igyekszünk pozitív irányba tekinteni, és átverekedni magunkat az akadályokon. Legyenek ezek a gátak akár bennünk, akár rajtunk kívül. Emlékeztessen Randall Munroe arra, hogy helyén kezeljük a problémáinkat: "Amikor a Nap nagyon nagyra nő, a széle eléri a Főidet, az beleesik a Napba, és elég. De emiatt most nem kell aggódnod. Ha az emberek a Nap halála után is életben akarnak maradni, addig sokkal több problémát kell megoldaniuk. A Nap növése miatt aggódni most olyan lenne, mintha attól félnél, hogy egyszer kinő egy fa ott, ahol éppen állsz."

Ha tetszett ez a poszt, akkor engedd el a gondok okozta feszültség egy részét és inkább a megoldás keresésre összpontosíts.
Fotók: creativeart, yanalya, freepik