Gondolatkísérlet #1. - Elhagyatott

A szürkeség és magányosság kálváriája

"A kísérlet provokált észlelés azért, hogy egy gondolat megszülessen." 
(Claude Bernard)

Ez a cikk amolyan gondolatkísérlet. James Bridle Az emberi intelligencián túl című könyvében azt írja az ökológiával kapcsolatban, hogy egy olyan rendszer, amiben minden mindennel összefügg. Ha gondolkodunk, gyakran teljesen különálló dolgok közt is meglátjuk a kapcsolódásokat. Gondoltam, ezt ki kellene próbálni. Véletlenszerűen, különböző témákat egymás mellé helyezni és a közös pontokat megkeresni.

Elővettem egy doboz coach kártyát és a Moodcards hangulatkártyákat. Mindkettőből vakon, találomra húztam egy-egy lapot. Íme az eredmény.

Úgy tűnik elsőre nem lett túl változatos a felállás. De nem szerettem volna csalni, így megtartottam a kártyákat. A helyzetet még jobban árnyalja, hogy ezt a nyár azon ritka napján sikerült meglépnem, amikor hűvösebb, borúsabb és szürkébb idő volt. Az időjárás stílusosan asszisztált a húzásaimhoz. Nem tudom, erre az együttállásra mennyi az esély, de talán ez egy jel is lehet. A feladat adott, cikket írni a meglévő alapanyagokból. Hogy könnyű vagy nehéz a helyzetem, jó kérdés. Olyan egyformák, hogy összekapcsolni őket nem nehéz. És valami értelmeset kihozni? Meglátjuk.

Elhagyatott – A szürkeség és magányosság kálváriája

Lehet ez egy korai figyelmeztetés ez az ősz közeledtére. Még javában dúl a forróság, a szárazság, de a kártyák hangulata már a depresszív, ködös és szürke napokat idézi. Ez a kosár pálya nem kell senkinek. Vagy csak nincs itt az ideje, hogy kelljen valakinek. Induljunk ki ebből. Mindennek ideje van. Az, hogy valami vagy valaki elhagyatott, lehet időszakos. A legnépszerűbb helyek is magányosan konganak záróra után. Nézzünk meg egy strandot télen. Vagy egy színházat, egy fesztivál helyszínét az előadások végeztével. Mind lehangoló, csöndes. Esetleg tájkép csata után állapotot mutat. Hol van ennek a helye a saját életünkben? Az elhagyatottság érzése a legtöbbször nem azért alakul ki, mert szándékosan bezártuk, elzártuk magunkat. Inkább egy helyzet következménye. Azonban nem tart örökké, ahogy a strand is újra kinyit nyáron vagy a színház megnyitja kapuit a következő este. A mi életünkből is eltűnik az elhagyatottság. Talán nem ennyire időzítetten és kiszámíthatóan, mint az említett példák, de eltűnik.

Valószínűleg szükségünk is van rá. Valamit adni akar nekünk. Elhagytak vagy elveszítettünk valamit, valakit és ez fáj. De, mint oly sok veszteség érzésből, ebből is tanulhatunk. Egyrészt, az említett körforgásról. Egyszer fent, egyszer lent. Egyszer nyitva, egyszer zárva. Másrészt a személyes tanulságra akkor jövünk rá, ha felteszünk magunknak kérdéseket. Akár a kártya hátoldalán olvashatókat, akár másokat. 

De ha feltesszük magunknak, akkor válaszoljuk is meg! Semmit nem érnek a pusztába kiáltott kérdések! Bármilyen jó lehet egy kérdés, ha nem jön rá felelet értelmetlen. Egy rossz kérdés is vihet előre, ha elgondolkodunk rajta. A növények az öntözés és gondozás következtében növekedésnek indulnak. A gondolatokat magvakként vetjük el és azok sarjadni kezdenek. A kérdésekre adott válaszok is hasonlóak. Először csak próbálunk felelni. De nem biztos, hogy tudunk. Nem állnak össze egésszé a felvetéseink. Még csak csíráznak. Aztán egyik elképzelés a másikba fordul, formálódik, összetett és értelmes gondolatokká fejlődik. Megkapjuk a magyarázatot a kérdésre. Ez szülhet újabb kérdést majd újabb feleletet. Lassan ébredünk rá, hogy miért hagytak el. Ha ez megvan, akkor elejét vehetjük, hogy máskor, ebben a formában, ez ne történjen meg. Nem garantált, hogy soha többé nem leszünk elhagyatottak. De okulva a történtekből nem úgy, ahogyan most. Saját tapasztalatom mondatja velem, hogy olykor sokáig kell várnunk, míg megérkezik a felismerés. Időre és türelemre van szükség. De aztán segítenek a további utunkon. Mit rontottunk el, mit kell másként csinálni, mit ne tegyünk legközelebb.

Aztán ott vannak a színek. Vagyis azok hiánya. Mondhatjuk, hogy a szürke (meg a barna) ötven árnyalata. De tényleg megvannak az apró árnyalatok. Ahogy az élet minden területén. Beszélgetünk és egy apró arcizom rándulás sokat elárul a kettőnk viszonyáról. A mimika legapróbb rezdülésében benne van a másik emberhez való teljes hozzáállásom. Másként viselkedik az arcom azzal, akit kedvelek és másként azzal, akit nem. Épp ezért érdekesek az egysíkú színvilág árnyalatai. A megjelenő finomságok sokkal inkább egy hangulatot jelenítenek meg. Ahogy közeledünk az ősz és a tél felé, az emberek egy része egyre lehangoltabb lesz. Én kifejezetten szeretem ezt az időszakot is. A hosszú sötét esték és a rövid fakó nappalok adnak egy fanyar nosztalgikus érzést. Én szeretem ezt az érzést. A nyári színkavalkádot és ricsajt felváltja egy csendesebb, magunkba fordulós, elmélkedős ciklus. A körforgás ugyebár. Semmi sem mozdulatlan, minden változik. Ha kellenek a színek, akkor kell a szürkeség is. Nappal és éjszaka, kint és bent, hideg és meleg, jin és jang.

A nem kellek senkinek pontatlan kifejezés. Elhagyatva sem vagyunk igazából elhagyatva. Mert nem vagyunk magunkra hagyva. Van családunk, vannak barátaink és segítő szakemberek, akikhez fordulhatunk. Számíthatunk a támogatásukra. A válaszokat nem fogják helyettünk megadni. Ezt a gesztenyét nekünk kell kikaparni. Csak az a válasz lesz igaz, amelyért megdolgozunk. Nem adhatnak a fejünkbe kész megoldásokat, mert az az ő megoldásuk. Bármennyire szimpatikus is, nem belőlünk fakad. Ahogy sokaknak az is örömteli, hogy megússzák a keserves lelki gürizést és tálcán kapják a megfejtést. Bár felcsillan tőle szemük, de nem fog megnyugvást hozni. Ezt a mentális és lelki vívódást nem lehet megspórolni. Itt nincs beváltható kupon, vagy megoldjuk okosba verzió. A saját igazságunkért meg kell dolgozni. De míg ezt tesszük a környezetünktől kaphatunk figyelmet, türelmet, megértést, érzelmi megerősítést. Ezek a külső támaszok értékesek. Az érintkezések, benyomások, kapcsolódások, megélések, megannyi hétköznapi hozzáadott érték, amelyek segítenek a válaszok megtalálásában. Mindjárt nem is leszünk annyi beszürkülve és annyira elhagyatva.

"Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk." (Teréz anya)

Nos, ez volt az első szárnypróba. Remélem sikerült megmozgatnom a te gondolataidat is. És azt is remélem, hogy legközelebb sikerül egymástól távolabb eső dolgokat összetársítani. Majd ahogy hozza az élet.

Fotó: DC Studio, freepik, saját képek