Gyerekszáj

Mit jelent, amikor a gyerek azt mondja: nem szeretlek

Ahogy cseperednek a gyermekeink, úgy csúsznak ki a szájukból egyre meredekebb mondatok. Például ilyenek, mint "apa utállak", vagy "anya nem szeretlek". Szülőként olykor megálljt parancsolunk nekik és erre ők is reagálnak. Vajon mi áll az ilyen megnyilvánulások hátterében?

A szülői szigor hatása. Valamit megtiltunk, valamit nem veszünk meg és kész a katasztrófa. A fejünkhöz vágja, hogy nem szeretsz és én se téged. Mielőtt ezt komolyan vennénk, gondoljuk végig a következőket. Egy tilalom nem ér fel a folytonos törődéssel. Minden nap reggelivel várjuk, elkísérjük az iskolába, gondoskodunk róla, hogy ápolt és felkészült legyen. Ha kell leülünk vele tanulni, ha szeretné játsszunk vele. Akkor is kosarazunk vagy focizunk esténként, ha fáradtak vagyunk. Vacsorára a kedvencé ételét főzzük, és meghallgatjuk mi történt aznap a suliban. Tesszük ezt heteken, hónapokon, éveken át. Ha nem szeretjük, miért csináljuk? Az egyik oldalon a friss elutasítás, a másikon az összes többi cselekedetünk. Kétlem, hogy reális lenne magunkra vennünk gyermekünk megjegyzését.

Kifakadt indulatok. Persze mindenkinek joga van kiadni a mérgét. A gyereknek is. És mivel mi vagyunk a gátlók, mi vagyunk ott kéznél, logikusan rajtunk vesz elégtételt. Ha ettől neki könnyebb, tegye. Kellemetlenség érte, fellángoltak benne az indulatok, mondja ki magából az érzéseit. Utólag azért tudatosíthatjuk benne, hogy a kimondott szavainak súlya van. Amikor úgy dönt kitombolja magát, akkor ennek lehetnek szenvedő alanyai. Nekik ugyanolyan rosszul esik, ha a fejükhöz vágnak dolgokat, mint neki, akit a sérelem érte. Jelen esetben minket igyekszik megbántani, azért, mert valami nem teljesült. Ám hiába erőlködik ezen, nem tudjuk ténylegesen elfogadni a vitriolos véleményét, mert a hét többi napján meg minden rendben van köztünk. Szóval elfogadjuk, hogy most dühös, és le akarja vezetni az indulatait, de azért legközelebb gondolja meg jobban, mit mond.

Egy kis érzelmi zsarolás. Mi mennyire vagyunk megfontoltak, amikor feldühítenek? ilyenkor legtöbbször nem körültekintően fogalmazunk, hanem csak jönnek ki a szánkon a szavak. Hirtelen felindultságunkban azt sem bánjuk, ha bántunk is velük. Így vannak ezzel a gyerekek is, akik csalódásuknak azonnal hangot adnak. Más eszközük nem lévén elkeseredett ellentámadásba lendülnek és megpróbálnak az érzelmeinkre hatással lenni. Akár még arra is vetemednek, hogy berohanva a szobájukba, bepakoljanak egy táskába majd szigorú tekintettel közlik, hogy elköltöznek, nem maradnak itt egy percig sem tovább. Nálunk is volt ilyen. Mit tehettem volna? Kinyitottam az ajtót, aztán a kaput és minden jót kívántam. Mintha egy kicsit váratlanul érte volna ez a reakció, de azért nem akart eltántorodni a tervétől. Néztem a bizonytalanul távolodó lépéseit, majd utána szóltam: Abba a pici táskába sikerült valami melegebb ruhát is tenned, este szükséged lehet rá? Ez visszafordulásra késztette. De olyannak hatott, mintha maga is arra várt volna, hogy visszajöhessen. Persze továbbra is összevont szemöldökkel nézett rám, de nem kellett sok az enyhüléshez és az öleléshez. A feszült helyzetekre feloldást kell találnunk.

Zaklatott légkör. Ha az otthoni atmoszféra eleve nehézségekkel terhelt, sok a vita, veszekedés, és a gyermekünkkel sem zökkenőmentes a viszonyunk, akkor egy ilyen szituációt sem lehet egyszerűen megoldani. Mert ez még mindennek a tetejére terhelődik rá. Szeretjük egymást, de a hétköznapi mókuskerékben ez valahogy nem jut kifejezésre igazán. Nem mondjuk és nem mutatjuk. Vagy esetleg mondjuk, ahogy azt is, hogy "kész a vacsora", és vagy meghallja a másik, vagy nem. Hiányzanak gesztusok, szeretetteljes rutinok, amelyek elvennék a fel-felbukkanó konfliktusok élét. Ebben a közegben még lehet is alapja a "nem szeretlek" kifejezésnek. Bár ez is csak egy megszokásból felcsattanó frázis. Ha túl sokszor hangzik el mélységek nélkülinek hat. A valós jelentése pedig inkább segélykérő, "bárcsak tudnám, hogyan szeresselek". A szeretetet tanulni és gyakorolni kell.

Valamiért szeretni. Nem mellékes az sem, hogy mit tanítunk a szeretetről. Ha a szeretetet ki kell érdemelni, nem jár alanyi jogon, akkor minden tiltás egyben a szeretet megvonását is jelenti. Jó érdemjegyek, szófogadás, megfelelő viselkedés, mint szeretetet érő tulajdonságok, cselekedetek. Ahogy bizonyos szülőknél természetes a pénzen vásárolt szeretet is. Egy kis csoki a boltból, egy kis apróság a hétvégi nagybevásárlás során, és szinte nap, mint nap kap valamit. Nagyrészt olyasmit, ami pénzen megvehető. A szülő így mutatja ki a szeretetét, sokszor ezzel ki váltva ki a törődésre szánt hiányzó időt. Nem tölt elég időt a gyermekkel, és mérsékelve a saját bűntudatát, igyekszik megvenni a szeretetét. Nem nehéz megjósolni, mit érez ezek után egy ilyen csemete, ha nem kapja, amire éppen vágyik. Úgy véli, nem szeretik a szülei és erre a kézenfekvő válasza, hogy ő sem szereti őket. A valódi szeretet azonban nem vehető meg.

Amikor a gyerekkel való kapcsolatunk többnyire szeretetteljes, őszinte és kiegyensúlyozott, akkor ezek a "nem szeretlek" fázisok ideiglenesek és rövid ideig tartanak. Valójában a gyermek sem veszi igazán komolyan, csak próbára tesz minket. A megoldásuk a türelemben, az elfogadásban és a nyílt kommunikációban rejlik. Engedjük meg számára, hogy kifejezze a neheztelését, de hívjuk fel a figyelmét rá, hogy nem feltétlenül ez jelenti a helyes választ a történtekre. És nem lesz mindenki ennyire elnéző és megbocsátó az irányába, mint mi vagyunk, ha így viselkedik. Magunkra nézve pedig tartsuk szem előtt, mennyire fontos, mi mit tanítunk neki a szeretetről. Amint azt Ross Campbell megjegyezte: "A gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezi, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükröznie."

Ha tetszett ez a poszt, akkor olvass még el még párat az oldalon, hátha azok is elnyerik a tetszésed.
Fotó: karlyukav, freepik