Harc a figyelmünkért

Minden nekünk és értünk van… főleg, ha anyagilag megéri

"Nem te fizetsz a Facebookért. A hirdetők fizetnek érte. Azért használhatod ingyen, mert a szemgolyóddal kereskednek." (Ramsay Brown)

A világ ránk figyel. Minden és mindenki. Nem kell túlmisztifikálni, nem mi lettünk a legfontosabb emberek a Földön. Vagyis nem úgy, ahogy gondolnánk, nem kapunk kőrül rajongást vagy ingyen kávét, mert valahol felismernek. De az biztos, hogy a különböző rendszerek igazán jól ismernek és ezt igyekeznek ki is használni.

A figyelem hatalmas érték. Kapcsolataink lényeges eleme, a megértés alapja, a másik ember osztatlan figyelemmel való meghallgatása. A gépek ezt is jobban csinálják nálunk. Nem szólnak közbe, nem kezdenek el okoskodni, nem oktatnak ki, megvárják, amíg befejezzük a mondandónkat. És nagyon figyelnek arra, amit mondunk. A pontosabb megfogalmazás az, hogy adatokat gyűjtenek rólunk, majd ezek felhasználásával formálnak véleményt, adnak tanácsot, kérdeznek vissza. Minden egyes keresésünk a neten vagy kérdésünk az MI-nak további információkkal szolgál a személyünkkel kapcsolatban. Építgetjük a virtuális személyiségünket, amelyet kiismerve, személyre szabott ajánlásokkal lehet bombázni. A napokban találkoztam egy cikkel a témában. A szerző rávilágít, hogy a keresőmotorokban, vagy a közösségi médiában már megtapasztalhattuk, milyen az, amikor az érdeklődésünkre számot tartó direkt tartalmat vagy reklámot látunk. A jövőben várható, hogy mindez üzleti érdekből megjelenik az MI-ban is. Csakhogy ennek számos veszélye van. Többek közt az, hogy szabályozás hiányában teljesen rejtve maradhat, hogy egy beszélgetésen belül mi volt reklám és mi nem.

Tartalomgyártás és fogyasztás. Fogyasztási szokásaink is átalakultak és formálódnak ma is. Az oldalak érdeke az, hogy minél több időt töltsünk el náluk, hiszen annál több hirdetéssel találkozhatunk közben. Ezért újabban felértékelődnek a hosszú tartalmak. Erről szemléletes beszélgetés folytatott Schultz Nóra és Plankó Gergő (a műsor legvégén található blokkban). Van igény a hosszabb, tartalmasabb beszélgetésekre, ez látható a nézettségi adatokból. De olykor a gyártók átesnek a ló túloldalára és véget nem érő adásokat készítenek. A sorozatmánia sem a véletlen műve. Egy mozifilm leköt minket úgy két órát, egy jó sorozat évadokon keresztül birtokolja a figyelmünket. Persze meg kell érte dolgozni, igényes munkát kell feltenni a streamingre. De aztán a megkedvelt szereplők sorsára kíváncsiak vagyunk. Meg bejáratott is a dolog. Nem kell keresgélni, hogy mit érdemes mostanság megnézni, egy ismert sorozattól, alkotótól tudjuk mit várhatunk és egy időre meg is van oldva a "mit nézzünk" probléma. A hatalmas mennyiségű tartalom miatt ritkább is lett, hogy valamely alkotást többször is megnézünk. Fiatalkoromban voltak filmek, amelyeket rongyosra néztünk és ma is kívülről fújom a párbeszédeit. A mai filmeknél ez ritka. Állandóan keressük az új, aktuális tartalmakat. Fogadok vagyunk néhányan, akiknek van egy folyamatosan bővülő listája a meghallgatásra vagy megnézésre szánt műsorokkal.

Az időnk véges. Ez egyben megmutatja ennek a versengésnek a hátulütőit is. Soha nem lesz elég időnk. Nem tudunk mindent elfogyasztani, amit szeretnénk. Trükközhetünk, hogy gyorsítunk a lejátszáson de ezzel csak habzsolunk. Nem tudjuk megemészteni rendesen a tartalmakat, csupán daráljuk őket egymás után. Az idő es a figyelem felelősségével könnyű visszaélni. A tartalomgyártók, a média tulajdonosok terjedelmes anyagokat tesznek elénk, végtelen görgetéseket biztosítanak. Mi pedig gondolkodás nélkül ott ragadunk. Megéri? Vagy csak az időnket vesztegetjük? Az algoritmusok a figyelmünket megragadják. Rajtunk áll, hogy aztán tényleg nekik adjuk-e? Ezen a téren ugyanúgy megcsömörlünk, akár a munkában. A túl sok munka nyomasztó terhet hordoz. Amikor egyre gyűlnek a feladatok és nem látjuk a végét, az hatalmas stressz. A médiavilág dettó. Halmozódnak a filmek, sorozatok, podcastek, mi meg nem érünk a végére. Mire egyet meghallgatunk, kettő új lesz helyette. A maga alá temető nyomás érzése a szabadidőnket is belengi.

A figyelemért folytatott harcban vesztésre állunk. Azt már sikerült elérnie az online médiumoknak, hogy a figyelmünk huzamosabb ideig tartó fókuszát elveszítsük. Türelmetlenebbek vagyunk, nem koncentrálunk folyamatosan, szüntelenül kizökkenünk. Egy könyv olvasásában elmélyedünk (ha még képesek vagyunk rá), egy internetes cikket inkább átfutunk. A következő szint, hogy a figyelmünket bekebelezzék, az időnk nagy részét velük töltsük el. De vajon ez jó nekünk? Az elmúlt időt soha nem kapjuk vissza. Egyszer azon kapjuk magunkat, hogy eltelt az életünk, csak úgy átpörgettük, mint a reels videókat. Nem gondolkodtunk csak befogadtunk. Nem alkottunk csak fogyasztottunk. Nem éltünk csak úgy voltunk. Kétlem, hogy ez jó nekünk. Muszáj kereteket szabnunk! Emlékeztessen erre Catherine Price gondolata: "A figyelmünk a legértékesebb vagyonunk. Csak azt éljük át, amire odafigyelünk. Csak arra emlékszünk, amire odafigyelünk. Amikor eldöntjük, hogy az adott pillanatban mire koncentrálunk, sokrétűbb döntést hozunk arról, hogy hogyan akarjuk eltölteni az életünket."

Ha tetszett ez a bejegyzés nézd át a napi és heti beosztásod. Mennyi időt töltesz el a különböző online felületeken? Miket nézel? Miket hallgatsz? Nem túl sok?

Fotó: freepik