Hétköznapi örömök

Tudjuk, mit szeretünk magunkban, az életünkben, a párunkban?

Szeretem ezt, szeretem azt, hangoztatjuk. De mit is? Amerikai könnyedséggel vagyunk képesek rávágni valamire, hogy szeretem, de ezek a megnyilvánulások a legtöbbször nem hordoznak mélységeket, csupán sekélyességet. Mikor fogalmaztuk meg utoljára, hogy mit szeretünk az életünkben, vagy a kedvesünkben? Egyáltalán tudjuk, hogy milyen dolgokat szeretünk igazán csinálni, vagy csak elvagyunk és sodródunk? Nem tesszük fel elégszer magunknak ezt a kérdést.

Utálni könnyebb. Úgy utálom, ha... Gyűlölöm a főnököm, mert... Szinte önkéntelenül soroljuk, amit nem csipázunk. Kritizálásban sokkal profibbak és választékosabbak vagyunk. Elég megnézni a kommenteket a közösségi oldalakon, mennyire sok köztük az indulatos, a rosszindulatú vagy egyenesen gyűlölködő. Itt aztán szabadon engedjük a bennünk élő vadállatot, egy troll formájában. Ez is szemlélteti, hogy valahogy könnyebben jön belőlünk a negatív.

Kedvelni nehezebb. A jót mindig nehezebb megfogalmazni, megragadni, mint a rosszat. Próbáljuk meg. Fogadjunk kapásból tudunk mondani olyat, ami idegesít a párunkban. Talán többet is. De ha arról kéne nyilatkoznunk mit szeretünk benne, már hosszabban elgondolkodnánk. Nem mindenki persze, de a legtöbben. Hiába, agyunk rágódik olyasmiken, amelyek bántanak, irritálnak minket, és frissen tartja a témát. Sétálgatnak ezek a gondolataink a fejünkben, így felkészültek vagyunk, mint az eminens diák, és szinte gombnyomásra ontjuk magunkból a bírálatot. Számtalan előnnyel járna, ha ellenkezőleg járnánk el, és inkább a "szeretem" dolgokra fókuszálnánk.

Javul a kapcsolatunk magunkkal és másokkal. Kevesebbet hibáztatunk, inkább elfogadunk. A szeretet elfogadó. Megengedi a tévedést. Nem elnéző, mert az olyan, mintha csak félrefordítanánk a fejünket. Esetenként lehet kemény, de nem vállal fölös csatákat. Kiáll azért, ha egy kapcsolatban megbántják, ugyanakkor nem köt bele a másikba csak azért, mert különböznek egymásól. Amikor tudom, mit szeretek magamban, vagy a másikban, akkor azt is tudom, mit kell tolerálnom, meddig mehetek el, hol van a határ. És meg tudok bocsátani, mert arról az oldalról szemlélődöm, ahonnan pozitívok az elvárásaim. Nem azt várom, mikor kapom rajta, akár magam, akár a másik személyt egy botláson, és azonnal előhozakodok vele.

Jobban megismerjük önmagunkat. A pozitív dolgok visznek előre, hajtanak, motiválnak, mozgatnak, töltenek fel. De ha nem kérdezünk rá, akkor csak az marad, amiről a környezetünk azt állítja, hogy nekünk az kell, vagy amiről mi azt gondoljuk, hogy jó lesz. Van a klasszikus éttermi sztori, amikor beül egy társaság ebédelni, és megkérdezik az egyiküket, hogy mit rendel. Mire az csak annyit válaszol: "Nem tudom. Te mit eszel? Jó lesz az nekem is." Önmagunk ismeretének fontos része, a kedvenc ételeinken kívül, hogy tisztában legyünk azzal, mire van igényünk, mit tesz boldoggá.

Megnyitja az elménket. Ötleteket szül, kreatívvá tesz. Amíg gyűlölködünk az blokkol. Amíg ítélkezünk, véleményezünk, nem túl sok jó elképzelésünk születik. Jellemzően egyhelyben forgunk, mint egy fején pörgő breaktáncos. Bizonyára többen megélték már, amikor egy probléma megakasztotta őket. Érzelmileg felborzolta a kedélyüket, dühítette a dolog és annyira belelovalták magukat az adott helyzetbe, hogy nem láttak tovább. Amikor nem engedünk a sötét oldal csábításának és távolabbról nézünk a gondra, tudva azt, hogy birtokunkban van a megoldás megtalálásának a kulcsa, akkor felszabadítjuk a kreativitásunkat. Ismerjük, becsüljük és szeressük a jó tulajdonságainkat.

Megnőnek az elvárásaink. Segíti a pozitív hozzáállást. Ha nincs egy letisztult képünk magunkkal kapcsolatban, akkor elvárásaink sem lehetnek. Ha a várakozásaink negatívak, mert mi nem értünk hozzá, nem vagyunk olyanok, meg a világ is tré, akkor valószínűleg az élet igazol majd minket. Egészséges célokkal rendelkezve, optimista szemlélettel, a képességeinkben bízva, azokat szeretve, nagyobb esélyünk van a remek eredményre. Nyugodtan magasabbra tehetjük elvárásaink lécét.

Fogalmazzuk meg mit szeretünk szerény személyünkben. Miért imádjuk a párunkat. Mivel foglalkozunk a legszívesebben. Meglátjuk, amint tudatosan teret adunk azoknak a gondolatoknak, melyek melegséggel töltenek el, a világlátásunk is derűsebb lesz. A közérzetünk is kellemesebbé válik. Mert tudjuk miért vagyunk szerethetők. Tudjuk, hogy kit, kiket, és miért szeretünk. És azt is, hogy mi a legjobb az életünkben. Ezzel a tudással és érzelmi töltettel sokkal inspiráltabbak leszünk, többet és nagyobb örömmel cselekszünk magunkért, a szeretteinkért, és a számunkra fontos ügyekért. Amint az Erich Fromm mondta: "A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor találd meg te is azokat a dolgokat, embereket, magadban és körülötted, amelyek szeretetet ébresztenek. És add tovább ezt a cikket, a benne foglaltakat, másoknak is.
Fotó: Oleg Magni, Pexels