Hogyan változtathatom meg a környezetem?

2019.09.28

7 gondolat az emberek változásával kapcsolatban

"Nem tudunk megváltoztatni másokat, de hatással lehetünk rájuk. Soha nem szabad elválasztani ennek a kijelentésnek az első felét a másodiktól."
(Gary Chapman)

Mindenki tud legalább egy embert mondani, akinek még kéne változnia. De lehet, hogy többet is. A főnökünknek, mert egy dúvad, a megrendelőnknek, mert türelmetlen és különben is, és persze a feleségünknek, hát neki aztán meg pláne. Valóban meg kellene változniuk? Lehetséges ez? Egyáltalán hogyan és miért változunk?

A kulcs a magatartás. Amikor valaki másként viselkedik, mint addig, azzal beindítja a tartós változás gépezetét. A fogaskerekek egymásba kapaszkodnak, és amennyiben ez nem egyszeri magatartásbeli kilengés, akkor folyamatosan forognak, és segítenek új szokást létrehozni. Kezdetnek valamit másként kell csinálnunk, ki kell lépnünk az addigi mederből, a változás kialakításához.

Értékekért. Az előbbihez ki kell mozdulni jelen helyzetünkből. Ehhez értéket kell felfedeznünk abban, hogy mi lesz, ha változtatunk magunkon. Ha örömtelinek véljük, hogy jobban fogunk mutatni a strandon, ha sportolunk, egészségesen táplálkozunk, akkor megtesszük ezeket a kényelmetlen dolgokat. Legalábbis eleinte kényelmetlenek. Amint megszokjuk őket, már nem lesznek rendhagyók, hanem az új szokásaink, amelyeket teljesen természetesnek érzékelünk.

A miénk. Ugyanakkor a magatartás nem elég. Az sem elég, ha érték van benne, a számunkra kell fontosnak és ami legalább ennyire lényeges, élvezetesnek lennie. Mondjuk édes kevés, hogy a szülő virtuóz hegedűművészt akar faragni a csemetéjéből, ha ezt a gyermek nem szeretné. Például Lorin Hollander zongorista ujjai fiatalkorában kaptak görcsöt, és évekig nem tudta használni a kezeit. Pszichéje így tiltakozott a magas nyomás ellen, melyet felnőtt tanárai és szintén zenész apja tett rá, és amelytől ő minden alkalommal tiszta ideg volt. Holott amikor egyedül zongorázhatott mindig a fellegekben járt és végtelenül élvezte. A csinálás ugyan jó kiindulás, ám nem mellékes mennyire leljük örömünket benne.

Mindenki maga dönt. Ebből is látszik, hogy a változás nem gombnyomásra működik, pláne nem másokra vetítve. Az a vágyunk, hogy változtassunk a környezetünkön sosem a körülöttünk élőkkel kezdődik. Nem határozhatunk meg senki részére célokat, tennivalókat és azt, milyen emberré váljon. A változás velünk kezdődik. Szemléltetve, a párkapcsolatok terén Gary Chapman sokat beszél arról, hogy aki javítani szeretne a viszonyán, az ne a társára várjon, hanem ő maga kezdjen el úgy viselkedni, mintha már most is egy nagyszerű kapcsolatban élne, és ne vonja le túl korán a konzekvenciákat. Mi ugyanúgy dönthetünk, ahogy ők, de kizárólag a magunk sorsáról. Az övék, az ő kezükben van.

Könnyű vádolni. A legkönnyebb helyzetben vagyunk, ha hibást keresünk. Az leggyakrabban biztosan a másik ember lesz. Miért? Mert ez az egyszerűbb út. Könnyebb másra kenni. Ha ő a felelős, akkor részünkre nincs sok teendő. Maradhatunk a kényelmes fotelünkben, mutogathatunk rá, és nem kell nekünk változnunk. És bár ezzel leveszünk egy terhet a vállunkról, egyben levetjük az illetékesség gúnyáját is. Vagyis feladjuk az adott kapcsolathoz tartozó felelősségünket. Az áthárítással azt a döntést hozzuk meg, hogy számunkra ez a kapcsolat nem fontos annyira, hogy lépéseket tegyünk érte. Amikor legközelebb hibáztatunk valakit, kérdezzük meg magunktól, valóban csak ennyire számít nekem ez az illető vagy érdemes tennem érte?

Dönthetünk a reakciónkról. Gerald G. Jampolsky szerint; "Sem a körülöttünk lévő világot, sem pedig a benne élő embereket nem tudjuk megváltoztatni. Azt viszont igen, hogyan látjuk a világot, a többi embert és magunkat." Ez az első és legnagyobb szabadságunk, hogy dönthetünk arról, milyen feleletet adunk a másik ember személyére, viselkedésére. Dönthetünk, hogy dühöngünk miatta vagy elfogadjuk. Nem lesz jobb felspanolni magunkat, mert úgysem történik semmi érdemleges, hacsak az nem, hogy mi idegeskedünk tehetetlenül. Soha nem pakol össze a párunk, mindent szanaszét hagy? ha ráripakodunk, attól megváltozik? Talán más megoldásban kellene gondolkodni. De addig is a vitalitásunkat és közérzetünket romboljuk a felesleges felindultsággal. A pozitív változás ott kezdődik, hogy mi változtatunk az egyébként szokásos hozzáállásunkon.

A példánk. Mint oly sok téren, vezetőként, szülőként, itt is igaz a példaadás tézise. Semmi sem nyújt nagyobb ösztönzést az emberekben való változásra, mint, ha nem szeretnék őket megváltoztatni. A nyomás, amikor mi akarjuk változásra bírni őket, ellenérzésekkel, majd gyakorlati ellenállással találkozik. De ha mi elöl járunk a cselekedeteinkkel, a példánkkal, megőrizve a higgadtságunkat, akkor el tudjuk gondolkodtatni a környezetünket és elérhetjük, hogy saját akaratukból erőfeszítéseket tegyenek a változtatásra. Mondjuk a már említett párkapcsolati példánál maradva, nem követelhetjük ki a szeretetet és a törődést, de megmutathatjuk, hogyan képzeljük el mi, és kellő türelemmel felébredhet a vágy a partnerünkben, hogy ő is tegyen bele valamit a kapcsolatunkba. Nem lesz ez mindig sikeres, de sokkal nagyobb esélyünk van a példánkkal eredményt elérni a környezetünk megváltoztatására.

A változás egy kielégítetlen igénnyel indul, egy magatartásban fejeződik ki, értéket teremt és örömet okoz, hogy aztán egy példamutatással tudatossá váljon a közegünkben is. Minden időben velünk kezdődik és az elköteleződésünkön múlik mennyire válik ragadóssá mások számára. Ahogy ezt Tendzin Gjaco is megfogalmazta; "Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon. Ez segít megváltoztatni a családodat, a barátaidat, aztán így kell folytatni egyre nagyobb és nagyobb körben. Minden, amit teszünk, hatással lesz valamire és valakire."




Ha tetszett ez a poszt, akkor viseltess kicsit több türelemmel mások iránt, és csatlakozz az oldal követőihez, hogy elsők közt értesülj az új bejegyzésekről.

Fotó: Campaign Creators, Unsplash