Javíts, ha bírsz!

Ha nem elveszteni, hanem megmenteni szeretnénk a párkapcsolatunkat

Ami elromlik, azt kidobjuk és veszünk helyette egy másikat. Ez a fogyasztói társadalom alapelve. Ugyan néha bizonyos dolgok a szívünkhöz nőnek, ezért nehezebb megszabadulni tőlük, de nincs sok választásunk, mert a javítás vagy lehetetlen vagy sokkal többé kerül, mint egy új. Nem csoda, ha ez a mentalitás a párkapcsolatunk menedzselésébe is beszivárog. Mi történne, ha inkább megszerelni próbálnánk és nem leszerelni? Hogyan kezdhetnénk hozzá?

Állapotfelmérés. Ahogy egy jó szerelő, úgy nekünk is először tudnunk kell, mi a helyzet. Hogy állunk most? Miként jutottunk ide? Felismerni az okokat és az okozatokat. Célunk, megtalálni a negatívumokat, amelyet el kell távolítani, hogy tovább ne romboljanak, és felfedezni pozitívumokat, melyekre viszont szükség van, hogy változást érhessünk el. Ha arra gondolunk, hogy amit ki kellene dobnunk, az a jelenlegi párunk, akkor a bevezetőben említetten, végtelen egyszerűre vesszük a képletet. Persze lehet ez a megoldás, de előtte azért rágjuk meg jól eme felvetést. Mondjuk, ha állandó jelleggel csak kidobáljuk a partnereinket az első nagyobb nehézségnél, akkor bennünk is lehet valamilyen együttélésre képtelen beidegződés.

Frusztráló fejtörő. Biztosan mély és őszinte magunkba tekintésre van szükség, hogy rájöjjünk, mi ment félre. Nem könnyű még magunk előtt sem bevallani, ha elszúrtunk dolgokat. Van egy kedvező és optimális képünk magunkról, ennek ellentmond minden hibázásunk. Szeretnénk azt hinni, hogy mindent jól csináltunk, de ez valószínűleg nem igaz. Elképzelhető, hogy egyedül nem is találunk rá a megfejtésre. Ekkor megkísérelhetjük kikérni a legautentikusabb személy véleményét, a párunkét. Attól függően éppen hol tart a kapcsolatunk vagy kapunk tőle érdemi választ vagy egyáltalán nem vesz minket komolyan, mert jó ideje nem adtunk indokot rá, hogy érdekel minket, mi van vele, velünk.

Velünk kezdődik. Ha úgy véljük, érdemes megmenteni a kapcsolatunkat, a legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk, hogy kizárólag magunkról határozhatunk. Soha nem a másikat kell megjavítani, hanem a kapcsolatunkat. Lehet, hogy van benne hiba, de ennek a korrigálása nem a mi feladatunk. Az az ő területe. Mi a saját változásunkról dönthetünk. Ez hatással lesz a kapcsolatra és reméljük a párunkra is. Folyományként ő is választhatja a változást. De ezt nem tudhatjuk biztosan. És kár is úgy nekiveselkedni, hogy ha én is, akkor majd ő is. Ennek a hátterében inkább a manipuláció áll, és nem a kedvesünk iránti feltétel nélküli szeretet. Magunk fölött van hatalmunk, senki más fölött nincs.

Eltökéltség és kitartás. A döntésünk másik legfontosabb elemei az elszántság és az elkötelezettség. Nem feladni az elején. Nem fog ugyanis egyik napról a másikra, mintegy varázsütésként megváltozni minden. Sőt, talán először nem is történik semmi érdemleges. Ha az előbb említett módon manipulálni szeretnénk a változásunkkal, akkor a kezdeti eredménytelenség gyorsan lelohasztja a lelkesedésünket és a türelmünket, aztán egy újabb vitatkozás, sértődés kellős közepén találjuk magunkat. Rosszabb lesz, mint előtte volt. De ha a szeretet a mozgatórugónk, akkor önuralommal viseltetünk még úgy is, ha nem látunk előrehaladást. Egy lelakott kapcsolatban idő kell, míg a másik hajlandó elhinni, hogy nem csupán egy hirtelen érdekből támadt átalakulást lát. Nem elég elhitetni, tényleg el kell hinnie, és ehhez hitelesség szükséges. Az pedig olyan, mint az elültetett mag. A föld alatt van, de mi hiszünk benne és gondozzuk, gondozzuk, nap, nap után, míg ki nem sarjad.

Elfogadás és figyelem. A cselekvésben pedig a szereteten kívül e két tényező lesz a segítségünkre. Elfogadjuk a helyzetet, hogy dolgoznunk kell a viszonyunk fejlődéséért. És tudomásul vesszük a párunk tulajdonságait is. Nem akarjuk őt megváltoztatni, csupán feltétel nélkül szeretni. Megadjuk neki a lehetőséget, hogy úgy reagáljon a mi átalakulásunkra, ahogy szeretne. Nem kritizáljuk őt, nem türelmetlenkedünk, adunk elég időt és teret. És odafigyelünk rá. Figyelünk a visszajelzéseire, törődünk az igényeivel, a kívánságaival, foglalkozunk a szükségleteivel. Kicsit ébresszük fel magunkba a kapcsolatunk elején lángoló szenvedélyes tettvágyat. Emlékszünk még rá, hogy akkoriban bármit megtettünk, csak a kedvében járhassunk a kedvesünknek. És nem vártunk érte viszonzást (csak reméltünk), ám egy röpke ragyogó pillantást látva már úgy éreztük megérte. Most hasonló a helyzet, ám a ragyogó pillantásért jobban meg kell dolgoznunk. Azonban legalább annyira megéri.

Hosszú időbe telt, amíg eltávolodtunk egymástól, kiábrándultunk a kapcsolatunkból. Nem várhatjuk el, hogy ezt az időszakot, a megtörténteket vagy épp meg nem történteket semmisnek tekintsük. Ha meg akarjuk tartani a párunkat, akkor erőfeszítéseket kell tennünk. És bármilyen kilátástalannak tűnik is a jelen, ha mindkettőnkben megvan még a szeretet szikrája, akkor van remény a lángra lobbantására is. Hinnünk kell benne, cselekedni érte, és akkor megjavíthatjuk azt, ami különlegesen kedves a számunkra, a kettőnk közötti bensőséges és örömteli kapcsolatot. Emlékeztessen erre Epiktétosz gondolata: "Ne törődj semmivel, ami független a te akaratodtól, de igyekezzél megjavítani minden dolgokat, amik rajtad állnak."

Ha tetszett ez a poszt, akkor legyen kéznél egy "szerszámkészleted", hogy javíthass a párkapcsolatodon. Tartsatok bárhol, mindig lehet min igazítani egy kicsit.
Fotó: gpointstudio, freepik