Kell egy kis átalakítás

2021.01.08

Amikor meg akarjuk változtatni a párunkat

"A házasságban az ellentétek szülik a harmóniát. Mert nem lehet egyetlen hangjeggyel dallamot és egyetlen színnel festményt készíteni." (Arsene Houssaye)

A változást szeretjük másra testálni. Számtalanszor látjuk ennek az ékes példáját az élet különböző területein. A párkapcsolatban, házasságban sincs ez másképp. Persze, azt állítjuk elfogadók vagyunk, nem akarjuk megváltoztatni a másikat, de a tetteink nem ezt tükrözik.

Rossz indítás. A szerelemtől elvakult korai időszakban hajlamosak vagyunk elsiklani a jelek felett, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Vagy egyszerűen csak lesöpörjük ezeket asztalról, mint ebéd után a morzsát. Nem érdekel ez minket, nálunk nem számítanak az eltérések, és egyébként is majd megváltoztatom. Ennek a gondolatfonálnak az utolsó pontja az, ami gubancot okoz aztán. Mert mi az, hogy megváltoztatom? A másik fél is egy ember, nem pedig egy recept, amibe tetszés szerint tehetünk sót, borsot, vagy egyéb fűszert, összetevőt. A kapcsolat elején elültetni magunkba ezt a hozzáállást veszedelmes következményekhez vezet.

Elvárások csapdája. A kimondatlan elvárások csapnivaló tanácsadók. Valószínűleg az imént említett kitételt nem fogjuk a kedvesünk orrára kötni. Nem vagyunk olyan elvetemültek, hogy a második házassági évfordulónkra átnyújtsunk egy szépen becsomagolt listát, azokról a tulajdonságokról, amelyekben szerintünk neki fejlődnie kéne. Vagy nem vagyunk ennyire bátrak és szókimondóak. Ami nem is baj. Nem erről kell szólnia egy viszonynak. Ellenben az probléma, hogy a másik felvilágosítása nélkül, belekezdünk egyfajta manipulatív játszmába. Ennek a célja, hogy formázzuk a társunkat, akár egy új meghajtót a számítógépben.

Nézeteltérések. A viták nagy hányada a különféleségünkből ered. Az egyik lehajtja a wc ülőkét, a másik nem. Az egyik este 10-kor már aludna, a másik hajnalig tv-zik. Az egyik szereti a rendet, a másikat hidegen hagyja a rendezettség. Ezekhez társulnak egyéb elvi, valamint társas differenciák. Ki, mit gondol a pénzről? Verjük el vagy inkább takarítsuk meg? Ki, mennyire bírja elviselni a másik kapcsolatait? Az anyós elég, ha évente egyszer beugrik egy kávéra, vagy jöjjön, ha akar? Leszóljuk és megválogatjuk a párunk barátait vagy megvagyunk velük? Megannyi kínos kérdés. A jó hír, hogy ezek napvilágra kerülnek, ezekről lehet vitatkozni, tehát megoldás is kereshető rájuk. Hogy aztán találunk-e, az már más lapra tartozik. De mindkét fél számára nyilvános és ismert az információ, amely a konfliktust okozza. Kézenfekvő csaták, változó kimenetellel.

Ami nem egyértelmű. A célozgatások, az érzelmi manipuláció, az apró bosszantások, a szájhúzogatás, a mogorva csendesség, mind olyan megnyilvánulások, amelyek pici termeszként rágcsálják a közös életünk fáját. Kívülről minden szépnek és jónak tűnhet, valószínűleg szándékosan nem akarjuk ennek az ellenkezőjét mutatni, így még rá is erősítünk erre a képre. De belül mardos a kétely, hogy miért nem viselkedik már ez a jóember úgy, ahogy mi szeretnénk. Jó ideje együtt vagyunk, és még mindig nem tanulta meg, hogy idomuljon hozzám. És mivel hibás az áru, nem úgy működik, ahogy a mi elképzelésünk szerint kellene, ezért próbáljuk ezt a tudtára adni. Tárházunk igazán választékos. Képesek vagyunk felhúzni az orrunkat és megsértődni, szándékosan bojkottálni a másik számára fontos dolgokat, elvonulni csendes magányunkba a lakás egy eldugott szegletébe, duzzogó hangnemben megszólalni. Beválnak ezek a módszerek? Kétlem. Mert egyik sem őszinte, közvetlen, hanem indirekt és feltételezésre épít. Főként arra a hipotézisre, hogy a társunknak tudnia kéne, milyenné kéne válnia mellettünk.

Kulcsrakészen. Az emberek, nem olyanok, mint egy építés alatt álló ingatlan. Nem lehet őket erőszakkal újratervezni, áthelyezni a falakat, máshova tenni az ajtókat. Az emberek felnőttként kulcsrakészek. Van, aki egy luxusvilla, van, aki csak egy hétvégi ház, de készen vannak. És a találkozáskor ezekkel a befejezett házakkal van dolgunk. Mi pedig mit akarunk? Szétverni a konyhabútort, mert nem tetszik a színe. Lecserélni a kádat egy nagyobbra. Ezt megtehetjük, de a saját kéglinkben. Ezt gyakran elfelejtjük, és a nekiesünk a párunk ingatlanjának. Természetes, hogy mindenkinek a saját háza táján időnként szükség van némi felújításra. Adjuk meg a lehetőséget a társunknak, hogy a számára kényelmes ütemben változzon, ha változni akar. Úgy és abba az irányba formálódjon, ami neki fontos. Mi egyet tehetünk. Élünk az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet jogával és erejével. Ennek nem része inkorrekt viselkedéssel befolyásolni a másikat. Része az elnéző mosoly, a türelem, a megértés, az együttérzés.

Tom Hanks egy séta során, azt mondta Rita Wilsonnak, akivel akkoriban a kapcsolata még csak a bimbózás fázisban volt, hogy: "A kedvemért soha egy kicsit se változtass azon, aki és amilyen vagy." Nem véletlen, hogy a felesége a mai napig élénken emlékszik erre a pillanatra. Bármelyikünk szívesen hallaná ezt a mondatot a társától. És vajon mi képesek lennénk ezt kimondani az életünk legfontosabb embernek? Bátorság kell hozzá és mély elkötelezettség. Hosszútávon pedig jellemesség, hogy ki is tartsunk a kijelentésünk mellett. Akkor is, ha épp legszívesebben egy teljes körű lakásfelújítást kezdeményeznénk a hitvesünknél.



Ha tetszett ez a poszt, akkor a változtatás helyett gondolkodj inkább az elfogadásban... legalábbis párkapcsolati szinten.
Fotó: Roselyn Tirado, Unsplash