Kész átverés

8 dolog, amit elvesztünk, ha csalunk

Aki csal, az okkal teszi. Valamilyen előnyt remél tőle. Ha sikerrel jár, akkor ezt valószínűleg meg is kapja. A kérdés az, hogy megéri-e? A mérleg egyik serpenyőjében a győzelem édes gyümölcsei, a másikban a leszakításukhoz szükséges romok hevernek. A letört ágak, gallyak, amelyek már soha többé nem hoznak gyümölcsöt. Mit veszítünk, ha csalásra adjuk a fejünket?

Az etikus döntési képességet. Mondják, hogy elsőre minden nehéz. Másodjára már könnyebb. Aki egyszer félrelép, az küzdelmet vív, amíg eljut a döntéséig. Aztán pedig megharcol tette következményeinek sötét démonaival. De ha megússza, akkor legközelebb már könnyebb lesz ugyanígy döntenie. És minél többször lép erre az útra, annál ismerősebben mozog rajta. Idővel az újabb lehetőség szinte felhívás keringőre. Beletanul, beleszokik az ember.

A realitást. Néha meg kell magyaráznunk vagy ki kell magyaráznunk magunkat. Felépítünk egy párhuzamos valóságot, ahol a hazugságok fedik el az álnokságot. A hazugság pedig ördögi spirál. Az egyik szüli a másikat. Olyan útvesztőt építünk, amelyből azt hisszük kijutunk, de egyre mélyebben belebonyolódunk. Ismerjük a falakat, mert mi húztuk őket, de olyan nyakatekertté válik az útvonal, hogy már képtelenek vagyunk követni a kivezető járatot. Idővel nem tudjuk, kinek mit mondtunk, kivel, mit beszéltünk meg, és elvesztjük a lábunk alól a realitás talaját.

Az igazmondást. A nagyobb hazugságok hálóján kívül is egyszerűbb lesz lódítani. Sokszor jelent ez azonnali megoldást, ezért a kisebb ügyekben is ráfanyalodunk. Ahol kisebb a tét, akár jelentéktelen is, de nekünk nem ez számít, hanem a kényelmesebb végkifejlet. És a játék. Hiszen nem buktunk le nagyobb dolgokban sem, akkor ezt is lazán behúzhatjuk. Miért mondanánk igazat, ha ez így szórakoztatóbb, előnyösebb, kevésbé munkás.

Amit addig felépítettünk. Amíg megőrizzük a látszatot, minden oké. De, ha lelepleződünk, akkor bizony az árvíz mindent magával sodor. Gyakran olyasmit is, amiről azt hisszük, stabilan oda van rögzítve valahova. Barátok, akiket ezer éve ismerünk, a kedvesünk, aki jóban és rosszban mellettünk, de az erkölcstelenség olyan mély gyökértelenség, hogy az emberek elpártolnak tőlünk. Cselekedeteinknek lehet anyagi és jogi konzekvenciája, de nagyban kihatnak a kapcsolatainkra is. Még ha ezek a kötelékek hosszú idő óta a részeink is.

Az ember, emberek bizalmát. A bizalom elvesztése aránylag gyorsan megy. Visszajutni a bizalom csúcsára viszont már meredek kaptatót jelent. Általában megelőlegezzük a bizalmat, míg valaki el nem játssza azt. Ám amikor ez bekövetkezik, ha meg is tűrnek, ki is tartanak mellettünk, lesz bennük fenntartás. Megbocsátani egy dolog. De teljesen más megtartani egy távolságot. A szemük sarkából szemel tartani, gyanúsan méregetni minket. Talán, nem is tudatosan, mégis lesz bennünk egy gát irányunkban.

Esélyt. Akik ismerik a hátterünket nehezebben adnak lehetőséget nekünk. A tapasztalat nagy úr. Bekerülünk egy skatulyába és nem ránk fognak először gondolni, ha megbízható emberre van szükség. Be kell érnünk kisebb, másodlagos feladatokkal, megbízatásokkal. Ahol a rizikó is kisebb. Az ő részükről. Mert kockázati tényező vagyunk. Ha szűkülnek a lehetőségeink vagy beérjük ezekkel vagy pedig elvándorlunk egy olyan helyre, ahol nem ismernek minket. Még nem ismernek. De nem jó újra és újra vándorolni.

A becsületünket. Talán ez a legelcsépeltebb egy ilyen felsorolásban. Ez a tükörbe nézés képessége. Van, akiknek simán megy a legkisebb bűntudat nélkül is. Azonban ez a tükör görbe, nem a valóságot mutatja. Kicsit minden tükör torzít és olyannak láttat, amilyennek látni akarjuk magunkat, de ebben az esetben ez még inkább megtévesztő. És van, aki legszívesebben nem nézne szembe önmagával. Látni sem bírja a képét. Nem önazonos azzal, akivé vált, de a gépszíj behúzta, majd a gép bedarálta. Az a gép, amit ő kapcsolt be.

Valamikori jobbik önmagunkat. Ha átfordulunk nem állít meg senki. Elhisszük magunkról a valótlanságokat. Elhisszük, hogy mi mindenre képesek vagyunk és mennyi minden jár nekünk. Elhisszük, hogy többek, jobbak vagyunk másoknál, még ha ez mások rovására is megy. Talán nem ezzel a mentalitással vágtunk neki az életnek valamikor. De az rég volt, a feledés homályába veszett. Nem emlékszünk rá, nem akarunk emlékezni rá. Mert most megy a szekér. Mindegy milyen áron, de megy. Csak nem mindegy, hogy ha egyszer megáll, akkor hol találjuk magunkat. Egy csodás édenkertben vagy a kietlen sivatagban.

Csalhatunk a karrierünk során vagy megcsalhatjuk a párunkat, minden szélhámosságnak lesz kihatása. Akár kiderül, akár nem, a személyiségünket eltorzítja. Ez pedig hatalmas ár a sikerért, a talmi csillogásért, a futó reflektorfényért, a gyors örömökért. A választás a miénk. Csak számoljunk a következményekkel. Ahogy azt Malcolm Gladwell is mondta: "Bármit megkaphatsz, amit csak akarsz, ha egy kicsit csalsz, ha azt utánzod, ami lenni szeretnél, de aztán sose tudhatod, hogy a személyiséged vagy az a kis csalás vezetett sikerre."

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is.
Fotó: rawpixel, freepik