Ki mit tud?

2025.01.31

Kevesek kiváltsága valóban ismerni minket

"Csak annyiban vagyunk szabadok, amennyiben mi határozzuk meg, mások mit tudnak rólunk, és milyen körülmények között szereznek erről tudomást." (Timothy D. Snyder)

Ismerős, barát, rokon, munkatárs, szomszéd. Megannyi kapcsolat, amiben valamilyen szerepet vállalunk, játszunk. Ki jobban, ki kevésbé ismer minket. Izgalmas belegondolni, kinek, mennyire pontos információi vannak rólunk. Valószínűleg annyira, amennyire mi ezt megengedjük, valamint a köztünk lévő viszony lehetővé teszi.

Az élményember. Mostanában egy Keanu Reeves-ről szóló könyvet lapozgatok, aki a közvélekedés szerint egy végtelen szimpatikus ember. Ahol felbukkan ott segít, játszik, emberségeskedik. Mentes a sztárallűröktől és az életében történt több tragédia ellenére megőrizte kedélyességét, jó szívét. Sok sztori kering róla a neten, milyen sokaknak okozott már feledhetetlen élményt. Róla ez a kép alakult ki az emberek szemében. Rólunk ki és mit tud és ez milyen megítélést jelent?

A nyitott könyvek kora. Alapvetően mindenki, mindent tudhat rólunk. Bár némileg túlzó, de a digitális világban akkora nyomokat hagyunk magunk után, mint egy nagyra nőtt nyálkás csiga. Lekövethetők vagyunk a vásárlásaink, az utazásaink, a telefon használatunk által. Ehhez jön még a jelenlétünk a közösségi médiában. Mit osztunk meg, mihez szólunk hozzá és mit like-olunk? Boldogan pakoljuk ki a sikereinket, a családunk örömteli pillanatait. Az intim szféránkat is feláldozzuk néhány apró szívecske szimbólumért, hangulatjelért, piktogramért. Jó tágra nyitott könyv az életünk. Persze csak bizonyos oldalakat teregetünk ki. (A szennyest sosem.) Mint a könyveknél, amelyek egyből a kedvenc fejezeteinknél nyílnak ki. Mivel a sok olvasottságtól ott vannak megtörve. Válogatott kalandjainkat az online felületeken pár másodperces látszólagos figyelemre váltjuk. A figyelem aprópénzére. Már, ha ez elég. Elég?

Az akkor és most közti különbségek. Ez csupán a felszín. Azok a kívülre sugárzott pillanatképek, amelyek alapján hagyjuk, hogy a környezetünk kiállítson rólunk egy bizonyítványt. Azonban a megismeréséhez nem elég pár fotó vagy futó hozzászólás. Ahhoz jól jön némi beszélgetés, időtöltés a másikkal. A felületes információk alapján alkotott kép sok esetben feltételezésekkel kipótolt mozaik. Ha nem is illik össze, mi azért odapasszítunk bizonyos részleteket. A valódi megismerés alapján alkotott kép pedig olyan, mint egy összeragasztott váza. Az egymáshoz illeszthető részek egységes, hiteles és életszerű formát alkotnak. Hézagok itt is lehetnek, attól függően, mennyire őszinte és nyitott társalgást folytatunk, mégis a valóságnak megfelelőbb képünk lesz. A hetekben történt, hogy egy régi ismerősöm célzottan felhívott, majd megengedte magának, hogy úgy mondjon véleményt velem kapcsolatban, hogy évek óta nem beszélgettünk úgy igazából. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen sokszor fordul elő, hogy régi ismerősről, barátról jelen idejű véleményt formálunk, holott hosszú ideje nem is találkoztunk. Fogalmunk sincs mi van vele, hogyan él, mit csinál. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy megmondjuk ki ő, ha nem tudjuk, ki ő most. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy ki volt ő anno.

Közvetlen információk. Ha beszédbe elegyedünk valakivel biztosak lehetünk benne, hogy változni fog a véleményünk róla. Lehet rosszabb lesz, mint volt, lehet jobb, de nem lesz ugyanaz. A többlet infómorzsák kiegészítik a róla formált véleményünket. És az elhangzottakat tovább árnyalja az illető viselkedése, a gesztikulációja, a hanglejtése. Az elsődleges látszat sekélyes, a mélyebb benyomás realisztikus. Azoknak az embereknek van tényleges fogalma arról, kik vagyunk, akikkel időnként tartalmasan érintkezünk. A többieknek megítélése van, egyszerű, nagyrészt külső jelekből felépített panele.

Mert megengedem. Felmerül az is, mit adunk ki magunkból. Mennyire vagyunk őszinték, mennyire nyílunk meg, milyen témákról tudunk és vagyunk hajlandók fesztelenül beszélgetni. Természetesen a szűkszavúság és a zárkózottság is egy ismérv. Ám a legtöbbünknek vannak olyan kapcsolatai, akikkel közvetlenül tudunk eszmét cserélni. Bennük megbízunk, hiszünk nekik, hiszünk bennük, becsüljük őket és viszont. Ezeken alapul egy egyenes kapcsolat. Tőlük többet elviselünk. Ők azok, akik sértődés nélkül mondhatják meg a velünk kapcsolatos meglátásaikat. Talán ki is kérjük a véleményüket. Tudjuk, nem azért akarnak jót nekünk, mert érdekük fűződik hozzá, hanem mert közel állunk egymáshoz. Megengedőbbek vagyunk velük, így ők szókimondóak lehetnek az irányunkban. Adunk a szavukra, még akkor is, ha ők is tévedhetnek.

A kulcsszó a bensőséges. Attól mert valakinek az ismerősei vagyunk még nem ismerjük egymást. Ahogy elévül a tudás is, amelyet másokról birtoklunk. A friss, naprakész ismeretekhez elengedhetetlen, hogy kapcsolatban legyünk egymással. Bizonyos időközönként találkozzunk, beszélgessünk, első kézből tájékozódjunk. Vagyis ápoljuk a kapcsolatot. Valószínűleg a gondozott kapcsolatainkban alkothatnak rólunk a valósághoz legközelebb álló képet. Külsőségekre épülő világunkban józanítólag hat Gárdonyi Géza gondolata: "Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan."



Ha tetszett ez a bejegyzés, gondold át, milyen képet sugárzol magadról általánosságban és kik azok, akik ismerhetik a valódi lényedet.

Fotó: freepik