Kibékülők

2022.07.02

Miként békülhetünk a párunkkal folytatott vitákat követően?

"Az ember, ha veszekszik a feleségével, sok újat tud meg önmagáról." (Somlay Artúr)

Viták időnként felütik a fejüket. Egymás agyára megyünk vagy egy hirtelen felmerült témán szólalkozunk össze, lényegtelen. A kialakult helyzet koordinálása a lényeg. Ha már nem sikerült elkerülni és kirobbant, akkor mivel vehetjük elejét, hogy az utórezgései ne mérgezzék hosszútávon a viszonyunkat.

Valós vagy mondvacsinált indok? Nézzünk a dolgok mögé. Amin összekaptunk az egy létező aktuális probléma vagy valami pitiánerség? Az előbbi könnyen értelmezhető és könnyen kezelhető, mert egy megfogható, konkrét ok miatt történik. Az utóbbi egy útvesztőnek egy szakasza, egyszerű eltévedni benne. A vita nem arról folyik, amiről beszélgetünk, hanem valami egészen másról, ami talán nem is kerül elő nyíltan. Most telt be a pohár a kisebb-nagyobb sértésekkel és bántásokkal. Valójában a jelen pillanat csak olaj volt a tűzre, hogy a párunk kiboruljon. Amíg a felszínen másról van szó, addig lehetetlen rendezni az ügyet. Ha nem találjuk meg mi van a mélyben és nem foglalkozunk vele, akkor ez a vita, csak egy a sok közül és egyikünknek sem hoz igazi feloldozást.

A sértődés nem megoldás. A bedurcizás nem vezet sehova. Nincs benne semmi konstruktív és megoldásra törekvő. Persze, akkor és ott nem is akarunk azok lenni. Csupán vérig sértett szenvedő alanyok, akik várják a kiengesztelést. És erre sokszor még rá is játszunk, kéretjük magukat. Mi a jó ebben? A társunkban felébresztett bűntudat? Hogy végre elértük, hogy felfigyeljen ránk? Ez játszma, trükközés, manipuláció. Ugyan rákényszerítjük, hogy tudatosuljon számára, megbántott minket, de ez is csak egy érzelmi zsarolás, amely szintén nem juttat el az érett, valós megoldáshoz.

Az üvöltözés sem segít. Az ordítás ordítást szül. A hangnem egyre emelkedik, a feszültség fokozódik a végső ütést pedig az viszi be, aki durvább sértést tud a másik fejéhez vágni. Kész, ezzel lefújva a mérkőzés. Ugyan gyorsan levezettük a mérgünket, de sajna a párunkon tesszük egy bokszzsák helyett. Aztán nem győzünk szégyenkezni, hogy bukott ki a szánkon az, ami kibukott, és hogyan viselkedhettünk ennyire vállalhatatlanul. Szóval óvatosan emeljük fel a hangunk, mert a hangerővel egyenesen arányosan az ellenállás is megnő. Egyben annak az esélye is, hogy az indulat hevében csípős megjegyzések hangoznak el, amelyekből nehéz visszatáncolni.

Vegyünk mély levegőt. Ha már megtörtént a baj és összekaptunk ne emeljük tovább a téteket. A vitát követően ne reagáljunk elhamarkodottan. A légzőgyakorlat megbízható támaszunk lesz. Lélegezzünk mélyeket aztán fújjuk ki a levegőt. Majd még egyszer és még egyszer. Közben gondolkodjunk. Nyugodjunk le és vegyük végig a megélteket, még ha kényelmetlen is. A negatívumokból, a kudarcokból sokat tanulhatunk, ha hajlandóak vagyunk okulni belőlük. Veszekedésekből is tanulhatunk és rájöhetünk hiányosságokra, ha nem vakít el a másik iránti düh. Tegyük ezt le, tiszta fejjel mérlegeljünk.

Biztos én is hibás vagyok. A vita hevében csakis a másik igazságtalan bírálatait érzékeljük. A támadás során hirtelen szentté válunk, akit minden durva szó éles késként sebez meg. Mindezért és mindenért a társunk a felelős. De egyszer minden civakodásnak vége lesz. És akkor magunkba mélyedve beismerhetjük, hogy talán mi is hibásak voltunk, vagyunk. Ha másban nem, abban mindenképp, hogy megengedhetetlen stílusban kommunikáltunk, és hagytuk elfajulni az indulatokat. Nincs mentség rá, hogy azzal harcolunk, aki fontos nekünk. De rendszerint másban is hibáztunk. Ismerjük fel, ismerjük be, hogy így van. Legalább magunknak. Először. Aztán merjük felvállalni.

Kérjünk mi bocsánatot először. Nem mindenért vagy nem csak úgy általánosságban, hanem a mi részünkért. Amint rájöttünk a sarunkra, álljunk a sarunkra és ismerjük be. Feltör az őszinteség, és a légkör is megváltozik. A nyílt kezdeményezőkészség békülékenységet eredményez. Nem küzdeni akarunk, hanem visszatalálni egymáshoz. Ennek első lépése a saját tévedésünk bevallása. Valószínűleg hasonló viselkedést váltunk ki a párunkból is. Kiderül, hogy valahol középen van az igazság. Egyikünk sem tökéletes, mindketten túl lőttünk a célon és rosszul kezeltük a szituációt. Már inkább megoldani akarunk, mint bántani. Lassan oszlásnak indul a felhőzet és jöhet borúra a derű.

A végső megoldás. Nem vagyunk egyformák. Érthető, hogy eltérő módon dolgozzuk fel az atrocitást. Nálunk például én vagyok a lobbanékonyabb, aki könnyen felcsattan, aztán ugyanolyan gyorsan túl is van az egészen. A feleségem ezzel szemben lassabban békül meg. Ő érzékenyebb, neki tovább tart letenni a történteket. De ha a fentiek nem válnak be, akkor még mindig ott van a szeretet. Mondhatjuk a társunknak, hogy: "Akkor is szeretlek, ha vitatkozunk.". Vagy azt, hogy: "Még, ha bosszantani is akarsz, akkor is szeretlek és ezen nem tudsz változtatni. És tudom, hogy te is szeretsz. Túl leszünk ezen, és te is így fogod látni.". A tartós kapcsolatokban a szeretet erősebb a konfliktusoknál. (Persze ez egészséges párkapcsolatokban igaz. A mérgező, bántalmazó kapcsolatokban, ahol a társfüggőség mellett mindennapos a verbális vagy testi agresszió, az említett mondatok egészen más színezetet kapnak.)

Mindig működik? Ugyan, dehogy. Ám ha csak a vitáink egy részében sikerrel alkalmazzuk a fentieket, máris nagyban javítottunk a kommunikációnkon. A szeretet kifejezésének pedig akkor is van helye egy kapcsolatban, ha problémák merülnek fel vagy, ha úgy véljük a másik érzelmileg akar befolyásolni. Mindig jobb a szeretetet felhozni, mint újabb vitába beleállni. Kissé idealista? Az. Na és? Remélhetőleg a párkapcsolatunk általában boldog és kiegyensúlyozott, ahol csak ritkán fordul elő összekülönbözés. Azon ritka alkalmakkor meg miért ne tegyük túl magunkat a nehezén mihamarabb és minél kevesebb sérüléssel? Ahogy azt Susanna Tamaro megfogalmazta: "A házasságban olykor hatalmas sziklákat látsz magad előtt tornyosulni, rájuk nézel, és legyőzhetetlen akadályoknak véled őket. Viszont erőt kell venned magadon, és túl kell rajtuk lépned. Visszatekintve, az oly magasan tornyosuló sziklákat már észre sem veszed, csak gyönyörű, sima, virágos mezőként látod a múltadat."



Ha tetszett ez a poszt, a vitákat követően békülj, enyhülj, engesztelődj és engesztelj minél hamarabb. És olvass bele hasonló témájú cikkekbe az oldalon.
Fotó: artursafronovvvv, freepik