Kibeszélő

2018.08.13

Milyen okai vannak, hogy szeretünk másokról rosszat mondani?

"Amikor kibeszélünk másokat, magunkról beszélünk" (Almási Kitti)

A szabad véleménynyilvánítás idejét éljük. Boldog, boldogtalan ontja magából a megosztásokat, a hozzászólásokat, a megjegyzéseket. Köztük sok olyat találunk, amelynek egyetlen célja van csupán, a rosszindulatú alázás. A troll társadalmunk fő képviselője és hangadója lett. A megbotránkoztatás és az érvek nélküli tömény beszólás a fő fegyvere. A tudálékosabb változat pedig hosszú litániát ír, természetesen a minél mélyrehatóbb lehúzás végett. De ennek a gyökere a valós életünkben is jelen van, mert ugye sokkal könnyebb rosszat mondani valakiről, mint jót. Miért szeretünk másokat lejáratni?

Arctalan arcátlan. Az online világnál maradva, ott szinte súlytalanul kerülhetünk bele ebbe a visszaélésre hajló szerepkörbe. Alkothatunk magunknak fiktív személyiséget, aki büntetlenül küldhet el bárkit a melegebb éghajlatra. Nem kell vállalnunk az arcunkat, a hangunkat, senki sem tudja, kik vagyunk, mit tettünk eddig le az asztalra, és ez az anonimitás feljogosít a bátor és szókimondó beszólásokra. Nem is érdemes túl komolyan venni ezeket a benyögéseket. Sokszor nincs mögötte valódi tartalom, csak egy dühöt kiadó, velős megjegyzés, amelyet bárki más is megkaphatott volna, aki az illető útjába kerül a neten. Szegényes mentális állapot ez, de ugyanazok az okok állnak a háttérben, mint a hús vér világunkban történő véleményezések esetén.

Figyelemfelkeltés. Van valami kellemes mások ekézésében. Fontosságunkat hangsúlyozandó mi most jól megaszondjuk a dolgot ország világ előtt. Egyszerűbb, mint valamit létrehozni, felépíteni, megcsinálni, elérni. Fitogtathatjuk az eszünket, megmutathatjuk, hogy nem is olyan nagy dolog az adott teljesítmény. Míg valójában elérni valamit, hosszas és izzadságos munkát jelent, erről lekicsinylően beszélni lényegesen kevesebb erőfeszítés. És mégis megszerezzük vele a többiek figyelmét. Hallatjuk a hangunkat és mivel az emberek valahogy fogékonyabbak a negatívra, könnyedén találhatunk velünk egyetértőket, bólogatókat. Tehát másokat lehúzni jó móka.

Féltékenység. Az egyik motivációnk, amikor valaki ellen beszélünk, az irigység. Ez alapulhat vélt vagy valós okon, de féltékenyek vagyunk, ez tény. Elért valamit, amit mi nem, megkapott valamit, amit mi nem, de talán nekünk is járhatna. Most azonban csak a szánk jár. És ezzel élünk is. Azzal a belső kellemetlen érzéssel terheljük meg a mondatainkat, hogy mi is meg tudnánk csinálni ezt vagy azt, nem nagy szám. Csak jókor volt, jó helyen a fickó. Bárki lehetne a helyében, akár mi is. De nem vagyunk, és ez bosszant minket. Ez akár egy munkahelyi előléptetés esetében kapcsán is felmerülhet. Így adunk hangot a csalódottságunknak.

Tehetetlenség. Van ambíciónk csak épp nincs elég vér a pucánkba, hogy tegyünk is valamit. Amikor azt látjuk, hogy egy figura vette a fáradtságot és megvalósította a céljait, főleg, ha ezek a mi érdeklődési körünkhöz is közel állnak, akkor mélyen érint a tehetetlenség érzete. Lehetnénk mi is, aki most nyert, de nem dolgoztunk meg érte. Igazából azt sem tudjuk hogyan foghatnánk hozzá és ez megbénít minket a haladásban. Ezt a frusztrációt nyomjuk ki magunkból egy lesajnáló vélekedéssel. Mondjuk egy barátunk sikereit hallva reagálunk kissé vitriolosan. Csoóri Sándor szerint; "Minden tehetetlenség megtalálja a saját mentségeit."

Önigazolás. Felmentést keresünk, miért nem tartunk előrébb. De a felelősség vállalása kemény dió. Ezzel szemben mások érdemeinek kisebbítésével a mi helyzetünket menthetjük. Addig sem a saját házunk táján söprögetünk, amíg valakit bírálunk. Megmagyarázzuk, hogy az ő sikerei miért nem igaziak. Mindent a kapcsolatainak köszönhet, nem is ő maga csinálta, az ő helyzete speciális, neki könnyű, meg ilyenek. Elmondhatjuk mindennek ezt a szerencsés szerencsétlent, az sem fog rajtunk huzamosabb ideig segíteni. Mert hiába próbálunk kapaszkodót keresni a mi élethelyzetünkre is találhatnánk pozitív példákat, ha nem csupán a lustaságunk palástolására gyártanánk a kifogásokat és hangoztatnánk azokat.

Magunk felemelése. Igyekszünk magunkat jobb színben feltüntetni. Amikor másokról véleményt formálunk, akkor is bennünk van ez a hátsó szándék. Ám ha lealacsonyítom az embert, az még nem jelenti automatikusan, hogy mi különbek vagyunk nála. Ez inkább a mi szegénységi bizonyítványunk. Mert ez valóban rólunk fog szólni, csak éppen fordítva sül el. Mások ócsárlása és becsmérlése mindig ránk száll vissza. Amit és ahogyan mondunk, az végeredményben minket minősít majd. A megnyilvánulásunkkal egyben magunkat is értékeljük. Minden alkalommal. Helytelen szemlélettel magunkat degradáljuk le.

Bosszú. Elképzelhető, hogy személyesen érdekeltek vagyunk a történetben. Vagy mi vesztettünk valakivel szemben, vagy korábban már akadt vele összezördülésünk és nem felhőtlen a kapcsolatunk. Ilyenkor kapóra jön bármi, amivel a rossz hírét kelthetjük a másiknak. Abban a pillanatban ez örömteli érzés lesz a számunkra, egy elégtétel. Ám a kicsinyes gondolkodásunk nem sokáig engedi élvezni a káröröm édes ízét. Környezetünk is tisztában van kettőnk viszálykodásával és látva, mennyire nem tudunk veszteni, milyen kétségbeesetten kapaszkodunk minden megragadhatóba, hogy lejárassuk ellenlábasunkat, a mi hitelünk is jócskán leapad. Méltósággal vereséget szenvedni tudni kell, hogy egy következő menetben ugyanolyan vagy jobb esélyekkel mérkőzhessünk meg egymással.

Bármily jó és kényelmes is kibeszélni a többieket, érdemes megfontolni, hogy megtegyük-e. Árthatunk vele annak az adott kapcsolatnak, ha a fülébe jut, mit is mondtunk. Árthatunk vele azoknak a viszonyainknak, akikkel megosztottuk a mondanivalónkat és árthatunk saját magunknak is, mert a rólunk kialakított képet nagy mértékben befolyásolja majd az incidens. Természetesen van helye bíráló beszélgetéseknek, de az sosem az érintett személy háta mögött és tudta nélkül történik. Semmi sem építhet, ami csak rossz szándékból, bűntudatból vagy bosszúból történik. Konfuciusz mondta; "Önmagamat naponta háromféleképpen vizsgálom: vajon tettem-e valamit szívből másokért; vajon barátaimmal való beszélgetés közben voltam-e szavammal hűtlen; vajon én megtartottam-e azt, amit másnak tanítottam."


Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követői közé a hasonló témájú bejegyzésekért.