Kinek van igaza?

Nem mindig minden egyértelműen fekete vagy fehér

"Minden igazságoddal szemben van egy másik igazság: épp az ellenkezője! Nagy merészség kell kimondani azt, hogy nincs igazam!" (Müller Péter)

Az élet állandó harc. Legalábbis erre vagyunk berendezkedve. A gondolkodásunk, a mentalitásunk, egész kis korunktól fogva a neveltetésünk abból áll, hogy az egyiknek igaza van, a másiknak nincs. Valaki nyer és valaki veszít. Naná, hogy mi szeretnénk azok lenni, aki nyer. De valóban minden ennyire egyszerűen felosztható igenre vagy nemre?

A logika az úr. Számok, képletek és szabályok uralják a gondolatainkat. A logikát tekintjük mindenhatónak. Gondoljunk csak a nyelvre, amely megannyi kötöttséget tartalmaz, különben csak beszélnénk a vakvilágba, dobálóznánk a szavakkal aztán majd csak eltalálunk valakit, aki meg is érti mit akarunk. De ez a rengeteg következetesség egyben korlát is. Amit az általunk állított kordonokon belül nem tudunk kifejezni, az mintha nem is létezne.

Fekete vagy fehér. A szigorú keretek közti elmélkedés megköveteli, hogy ragaszkodjunk a megismert, megértett és elfogadott elvekhez. Ezek tesznek minket következetes emberré, ezek a meggyőződések határozzák meg kik vagyunk, miként vélekedünk az élet dolgairól. Ezért tekintjük a velünk ellentétes véleményeket idegennek és viseltetünk velük szemben távolságtartóan. Kisarkítva, aki másként látja a világot, az téved. Így válik a világ feketévé vagy fehérré.

Vitába szállok. Mi pedig hűen az emberiség értékrendjéhez hangot is adunk a mi nézőpontunk igazságának. Vitázunk, győzködünk, nyomjuk az álláspontunkat. Ezt tesszük, ha kell, ha nem, akár a legapróbb dolgokban is. Szinte minden téren képesek vagyunk foggal-körömmel ragaszkodni az általunk helyesnek vélt szokásokhoz, mintázatokhoz. Triviális példa a házaspár esete, akik közül az egyik először beleteszi a kakaót a pohárba, majd ráönti a meleg tejet, a másik pedig éppen fordítva csinálja. Mindkettőnek megvan az érve, hogy miért úgy helyes, ahogy ő teszi. Rosszabb esetben képesek ezen civakodni is, akárcsak más hasonlóan kardinális kérdéseken. A gyerek meg azt a verziót sajátítja el, amelyiket többet látja. Onnantól ő is be lesz programozva a kakaó készítés rejtelmeinek egyetlen elfogadható módjára. Jaj neki, ha felnőve ő is olyan párt talál magának, aki másként oldja meg, vagyis oldja fel, ezt a kérdést.

Jó döntések. Életünk egyéb területei is erre a filozófiára vannak kihegyezve. Nézzük mondjuk a döntéseinket. A döntéssel kiválasztunk egy megoldást, a többit pedig elvetjük. Az általános vélekedés szerint ez az jelenti, hogy a választott a jó, a többi pedig a használhatatlan alternatíva. Ám gyakran a döntés pillanatában nem jósolhatjuk meg előre, hogy jól vagy rosszul döntöttünk. A rendelkezésre álló információk alapján igyekszünk a legoptimálisabban határozni, de ez még nem garancia a sikerre. Ez a vagy-vagy felállás bénít meg sok embert a döntéshozatalban, mert azt hiszik, mindenképp kifogástalanul kell választaniuk. Az elhatározáshoz szükséges bátorság sokkal lényegesebb kell legyen, mint előre látni, hogy ez biztosan jó lesz-e.

Így működik a világ. Érvek és ellenérvek, felvetések és cáfolatok köré építjük a világunkat. A tudományt és a fejlődést ezek a fogalmak mozgatják. Aztán a tapasztalatokat jól megvitatják a megfelelő plénumokon. Nagyon nehezen születnek új ötletek, mert rendszerint a meglévőket rágjuk át újra és újra. Az előttünk lévő adatok kifordítása, megfordítása, átértékelése, apró módosítása szüli az újabb próbálkozásokat. Egyben megszabja az adott feladat irányát is. Nem térhetnek el tőle radikálisan a megoldási lehetőségek, mert arra kell építeni, ami már megvan, ami más működik. Csakhogy előfordulhat, hogy ami bizonyos formában jól funkcionál, azt nem lehetséges átültetni egy másik területre. Időnként szerencsés megszabadulni a béklyóktól és szabadon engedni a gondolatokat, hogy merőben újszerű megfejtések teremtődjenek.

Kommunikációs gát. A beszélgetéseinket is nagyban meghatározza a szemléletünk szerint igaznak vagy hamisnak vélt kifejezés. Biztosan észrevettük már, ha olyasvalami kerül szóba egy társalgás közben, amivel nem értünk egyet, akkor fenntartással fogadjuk az illető szavait, de még a személyét is. Nem illik bele a mi nézőpontunkba, ezért onnantól kezdve a vele kapcsolatos megítélésünk is változik. Nem csupán a témáról alkotunk ítéletet, hanem az emberről is. Ebben a pillanatban emelünk egy gátat, és mindegy egyébként mennyire gondolkodunk hasonlóan, az az egy téma, meghatározóvá válik a kapcsolatunk szorosabbá vagy lazábbá fűzése végett. Ha épp egy problémán dolgozunk közösen, ezzel a saját helyzetünket nehezítjük, mert sokkal kevésbé leszünk tekintettel a másik helyzetére, innentől a mi igazságunk szerint kommunikálunk.

Az életünket körülölelő rengeteg szabály és megtanult berögzöttség nagy hasznunkra van, mert átlátható és kontrollálható kereteket ad. Azonban előfordul, hogy meg kell haladni ezeket a korlátokat, különben nem teszünk szert új kapcsolatokra, nem tudjuk a meglévő kapcsolatainkat minőségileg ápolni, lehetetlenné válik feloldani egy konfliktust, véglegesen elakadunk egy ötlet kidolgozásában. A lista tetszés szerint folytatható, és némi elfogadással, rugalmassággal esetleg a szokásostól eltérő ötletelési módokkal kezelhető is. Tartsuk szem előtt Wolfgang Behringer mondását; "Ami ma igaznak tűnik, holnapra talán már tavalyi hó lesz."

A cikket Dr. Edward de Bono gondolatai és könyvei inspirálták, aki úttörője a gondolkozás megreformálásnak, többek között a laterális és a párhuzamos gondolkozás megismertetésének. Bátran ajánlom munkássága tanulmányozását azoknak, akiket behatóbban érdekel a téma.

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is és csatlakozz az oldal követőihez.
Fotó: Tumisu, Pixabay