Kis karácsony, nagy karácsony

Gondolatok a szeretet és a szeretteink ünnepéről

"Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom?" Rövidesen elérkezik a várva várt ünnep. Az utolsókat rúgjuk az előkészületekben. Nappal pezseg a város, mindenki siet valahová, este pedig a meleg lakásokban helyezzük nyugovóra magunkat, cikázó gondolatok társaságában, hogy vajon nem felejtettünk-e ki valamit, valakit? Engedtessék meg, hogy ezen meghitt ünnep kapcsán kicsit személyesebb hangvételben elmélkedjek. A következő gondolatokat pár napja egy éjjel írtam le.

"Ha kisült már, ide véle, hadd egyem meg melegében." Hideg téli éjszaka van. Épp csak letettem a könyvem az imént, s leoltottam a fejem melletti olvasólámpát. A feleségem mellettem halkan szuszog, már az igazak álmát alussza. A szomszéd szobában a kislányunk piheni ki egy aktív és játékos nap fáradalmait. Csak én vagyok még ébren ezen a kései órán. A gondolataim nyughatatlanul csaponganak, szárnyalnak, így magamhoz veszem a telefonom, hogy jegyzetelgessek.

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet ünnepe. Vidéki gyermekkorom emlékekénk az maradt meg, hogy ezek az éjjelek a szokásosnál is fagyosabbak és csöndesebbek. Mintha minden elhallgatna, hogy felerősödhessenek a bennünk lévő hangok és érzelmek. A másik meghatározó emlékem régről az ajándékozás szokása. Mint minden gyermek imádtam a meglepetéseket. A családunkban nem volt divat kutakodni eldugott ajándékok után. Csak egyszer fordult elő, hogy idejekorán felfedeztem egy értékesebb ajándékot, ám hallgattam róla. Szörnyű volt. Óriási bűntudatot éreztem, már a várakozás heteiben is, amely csak tovább fokozódott az ünnepek alatt. Egész addig kényelmetlenül éreztem magam, míg karácsony második napján fel nem fedtem a titkom a szüleimnek. Micsoda megkönnyebbülés volt.

"Jaj, de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya." Az év vége közeledtével most is felidéződik a múlt, megszépült emlékek tódulnak fel, erős érzelmi töltést generálva. Mesélek magamnak, hallgatom a gondolataimat és figyelek, írogatok. Szerteágazó asszociatív elme játék ez, ahol összekapcsolódik az, ami elmúlt, azzal, ami van. Például, hogy ma mennyivel másképp értelmezem az ajándékozást. Nem vagyok álszent, mindig lehet örömteli meglepetéssel előrukkolni. Mégis úgy vélem, nem az újabb és újabb tárgyak birtoklása adja a legnagyobb örömet. Sőt, hiszem, hogy a legnagyszerűbb dolgokat már megkaptam.

Vegyük mondjuk a családom, a feleségem. Aki nem csak a párom, hanem egyben a társam, a barátom, a gyermekem anyja. Neki köszönhetem, hogy megismerhettem a család fontosságát és egységét. Első perctől kezdve ámulatba ejtett mennyire prioritásként kezelte a családját. Azt a szerető közeget, amely szilárd hátteret biztosított számára a kibontakozásra. És ezt behozta az én életembe is. Végtelen szerencsésnek érzem magam, hogy igen mondott a lánykérésemnek. Elfogadott minden hibám ellenére, bizalmat szavazott nekem, megosztotta magát velem és feltétel nélkül szeret. Biztos vagyok benne, hogy néha napján megbántom, de olyankor esélyt ad a bocsánatkérésre, és ezáltal arra, hogy jobbá válhassak. Mert a házasság, mint egy életre szóló utazás formálja a feleket. Az egy döntés kérdése, hogy milyen irányba. Úgy vélem kapcsolatunk olyan kincseket hordoz magában, amelyekért érdemes dolgozni, küzdeni, változni. Nem azért mert ő elvárja, hanem mert én akarom. Kapcsolatunk koránt sem tökéletes vagy felhőtlen, ahogy a párkapcsolatok általában nem azok. De felnőni egy párkapcsolathoz, megnyerni egy másik ember szívét, majd méltóvá válni megőrizni ezt a tüzet, csodálatos kaland. Örömömre szolgál, hogy vidám személyében olyan ajándékot kaptam, amely lehetőséget ad rá, hogy jobb férje lehessek. Talán sosem leszek eszmei, de munkálkodom magamon és a házasságunkon.

Vagy ott van a kislányunk, aki nap nap után levesz a lábamról. Azzal mennyire tanulékony, ügyes, értelmes és kedves. Ja, és persze huncut. A minap egy közös reggeli közben, mikor már elég jóllakott volt, az oroszlánt kezdte utánozni. És persze az csak természetes, hogy az oroszlántól, mint rettenetes teremtménytől illendő megijedni. Ezért felváltva fordította a fejét hol az anyukája, hol az apukája felé és "rémisztően" morgott. Minden alkalommal, amikor rám került a sor, eljátszottam, hogy remegek a félelemtől. Közben pedig elnéztem a szemében és a szája szegletében bujkáló csillogó mosolyt, amely a tiszta gyermeki boldogság megtestesülése. Az egyszerű és őszinte örömé. Olyan hétköznapi játszadozás volt, mégis csodálatos élményt jelentett. Mert abban a pillanatban ez a hármunk játékává vált. Nem lehúzott minket egy kisdedes szintre, hanem ártatlan gyermeki tréfájával családdá kovácsolt és felemelt mindannyiunkat. Általa boldoggá lett ő is, és mi is.

"Itt egy szép gömb, ott egy labda, jaj de szép a karácsonyfa." Emlékszem sokat vergődtem korábban, mert bár kellemes családi környezetben nőttem fel, mégsem tartottam sokra, hogy egyszer saját családom legyen. Nem volt fontos. Nem értékeltem a kapcsolatokat, az embereket, miért pont a család intézményével tettem volna kivételt. Eddig leélt éveim alatt voltak mellettem emberek, akiket köszönet illet, hogy gyarló mivoltomban is kitartottak mellettem, amíg csak tudtak. Tanulhattam tőlük, fejlődhettem általuk. De senki sem rövidítheti le az utat, amit meg kell tennie. Át kell mennünk a fájdalmakon, tapasztalásokon, meg kell érnünk, ki kell forrnunk, hogy készen álljunk. Azokra az emberekre, kapcsolatokra, akik kiteljesítenek minket. Mint a család, amely az emberiség legértékesebb egysége. Hálás vagyok, hogy megtanultam megbecsülni a család által nyújtott szépségeket. Még hálásabb azért, hogy van mellettem valaki, valakik, aki naponta emlékeztetnek rá, mi is számít igazán. Megértettem és megéreztem mit is jelent valójában a "mindenütt jó de legjobb otthon" kifejezés. A legmesésebb ajándék a szeretteinkkel töltött idő. Ezt az ajándékot ráadásul időről időre ismételten nekik adhatjuk. Nem avul el, nem jár le a szavatossága, nem válik unalmassá, és nem csak karácsonykor aktuális. Hanem mindig, amíg csak élünk.

Ahogy említettem, ezeket a sorokat alapjaiban egyik éjjel jegyzeteltem le, ma este csak némileg összefésültem őket, hogy fogyaszthatóvá váljanak. Holnap már szent este lesz. Kívánom, hogy mindenki békében, nyugalomban, a legnagyobb örömben és boldogságban töltse majd el szerettei körében a karácsonyi ünnepeket.

Ha megérintett ez a poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz. Persze csak az ajándékok kibontása után.