Kompromisszum vagy együttműködés?

A közös megállapodások valóban nem töltenek el örömmel?

"Nincs olyan az életben, hogy nincs kompromisszum." (Jakupcsek Gabriella)

Naponta kerülünk olyan helyzetbe, ahol valakinek engednie kell a boldogulásért. Kompromisszumot kötünk, alkut ajánlunk, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ideális esetben nem csak mi, hanem minden résztvevő jól jár. De örömet okoznak-e ezek az egyezségek? És tényleg nagyban különbözik ez a megoldás az igazi együttműködéstől?

Boldog, nem boldog. A Stranger Things második évadában mondja Jim Hopper rendőrfőnök, hogy a kompromisszum az, amitől mindenki félig boldog. Hasonlóan vélekedik Moldován András is csak fordítva, hogy a kompromisszumtól senki sem boldog igazán. A félig tele vagy félig üres pohár dilemmája. András szerint, ami előrevisz és ami közös boldogságot hoz, az az együttműködés. De ez utóbbi sem működik mindig, ha egyes "együttműködők" megakasztják a folyamatot. Ha szándékosan nem kívánnak együttműködni. Ezt épp most tapasztalom testközelből egy osztály szülői közösségében, ahol néhány szülő, azért sem kívánja a többség által elfogadott normákat alkalmazni. Ilyen helyzetben már csak a kompromisszum hozhat enyhülést. Legalább a működés bizonyos szintje legyen megoldott, ha már olajozottan nem működhet a gépezet.

A közös cél értéke. Számomra a címben szereplő két fogalom közelebb esik egymáshoz. Sokszor találom úgy, hogy az együttműködések jó részében van kompromisszum is. Enged egy kicsit az egyik is, a másik is, közelednek az álláspontok és így sikerül kialakítani egy virágzó együttműködést. Azt kevésbé értékeltem, hogy a feleknek ez személyesen mennyi boldogságot ad, hiszen a fő boldogságot annak kéne okoznia, hogy amit együtt akarnak csinálni, az jól működik. Az ők és mindenki más örömére is. De társadalmunk nagy hangsúlyt fektet az egyénre, így annak boldogságára is. Ez a kritérium tehát meghatározó. Ám úgy vélem a valódi szándékunk is számít. Csak a saját javunkat nézzük, vagy a közös érdeket? Az egyéni érdekeink felülírják azt, hogy együtt létrehozzunk valami igazán jót? Mert ha nem, akkor boldogok lehetünk attól is, hogy engedmények árán, de alkottunk valamit. Társas lényként szeretünk mások társaságában lenni. És jó velük közösen értékeset, izgalmasat, tartalmasat, maradandót csinálni.

Kompromisszum van, volt, lesz. Az alkotás mindig erőfeszítéssel jár. Küzdéssel, feladással, nélkülözéssel. Árat kell érte fizetni. Aki azt mondja, ez nem igaz, az talán azt gondolja, hogy ő nem adott fel semmit. Nézzük meg! Vajon kevesebbet látták a szerettei, nem töltött annyi időt a családjával, mint ideálisan? Tehát mégiscsak feladott valamit. A családi életét. Hogy az ő részéről ez áldozat volt vagy sem, azt neki kell éreznie. Valószínűleg a szerettei oldaláról az volt. És ez is a kompromisszumok sorát szaporítja. Olykor pedig önmagunkkal kell kompromisszumot kötnünk. Nem érhetünk el vágyott dolgokat, hogy mindent megtartunk az életünkben. Priorizálni kell és ideiglenesen elhagyni azokat a tevékenységeket, amelyek hátráltatnak, elpazarolják az időnket.

Együtt működő család. A család üzemeltetése hasonlít egy céghez. Kell logisztika, pénzügy, menedzsment. A feladatok elosztása gerjeszthet feszültségeket és hozhat kompromisszumokat. Ki vállal többet ebből vagy abból? Hogyan oldható meg, hogy minden beleférjen az időbeosztásba? Hova menjünk szórakozni? Mindez együttműködés kérdése, ám ez nem feltétlenül egyszerű. Nézeteltérések, kedvezőtlen tényezők felüthetik a fejüket. De ha van egy közös cél, hogy jól működjünk családként, párként, akkor ez nem jelent megoldhatatlan problémát, nem hoz magával boldogtalanságot. Ha ugyanis attól boldogtalan vagyok, mert a párom választ programot, mozit, színházat, éttermet, akkor régen rossz. Megtehetem, hogy nem megyek vele, mert utálom a helyet, a színészt, a társaságot vagy megtehetem, hogy elkísérem és legközelebb én választok. Mindkét megoldás jó lehet, ha közben nem érezzük boldogtalannak magunkat. Arra szövetkeztünk, hogy együtt vagyunk jóban-rosszban. Ha más nem, ez örömmel kell eltöltsön.

Szóval kompromisszum vagy együttműködés? Mint említettem, a legtöbb együttműködésben van valamennyi kompromisszum. Ha tetszik, ha nem. Megegyezés nélkül számtalan projekt nem valósulna meg. Ezért a legtöbb esetben nem éri meg boldogtalankodni. Én magam nem minden esetben érzek boldogtalanságot, ha engednem kell. Örülök, ha találunk közös megoldást. Az sokkal jobban feszélyez, ha nem jutunk közös nevezőre. Olyankor kicsit boldogtalan vagyok. Akkor már inkább legyek kicsit boldog, mint kicsit boldogtalan. Amint az Karen Hawkins mondta: "Ha tudtok kompromisszumot kötni, akkor ti nyertek. Az életben gyakran függ az egyik ember a másiktól."

Ha tetszett ez a bejegyzés akkor sorolj fel 5 olyan kompromisszumot, amitől rosszabbul és 5 olyat, amitől jobban érezted magad? Van köztük olyan, amiről azt gondolod, hogy egyformán nyereséges volt mindkettőtöknek?

Fotó: shurkin_son_freepik