Méregzsák

Mit tegyünk, ha a párunk kiborul és mi isszuk meg a levét?

"Az emberek a legritkább esetben töltik ki a dühüket azon, aki megérdemli, mindig annak jut, aki a legközelebb áll." (Fredrik Backman)

Előfordult már, hogy úgy éreztük, igazságtalanul tölti ki rajtunk valaki a mérgét? Van úgy, hogy tele lesz a hócipó és épp mi vagyunk azok, akikre ráömlik a tartalma. Ez akár otthon a négy fal között is megeshet, ha a párunknál betelik a pohár. Miként reagáljunk ilyen helyzetben?

Kivételek. Tartsuk szem előtt, hogy minden vita kivét a kapcsolatunk bankszámlájáról. Akárhogy csűrjük-csavarjuk mindketten veszítünk. Ha csak szenvedő alanyai vagyunk a másik tombolásának akkor is, ha mi magunk is beszállunk és kölcsönösen birkózunk egymással, akkor is. A konfrontáció negatív érzelmeket szabadít fel, amelyek csökkentik a köztünk lévő bizalmat, megbecsülést, elfogadást, szeretetet. A történésektől függően többé-kevésbé sérülünk. Úgy úszhatjuk meg kisebb lelki horzsolásokkal, ha nem hagyjuk elszabadulni az indulatokat. Legalábbis a mi részünkről nem.

Ahogy a torkunkon kifér? Ha az egyik fél kiabál, akkor a másik ne tegye. Semmi értelme nincs a közös ordibálásnak. A hangnem emelkedése tovább fokozza az amúgy is feszült légkört. Mint egy lufi, amibe csak fújjuk, fújjuk a levegőt, majd egyszer csak kipukkad. Az oda-vissza kiabálással egyre inkább behergeljük egymást és magunkat. És közben akár olyasmi is elhagyhatja a szánkat, amit nagyon nem kellene a másik fejéhez vágni. Egyébként nem is vágnánk, de a felfokozottság, a pengeélen táncoló idegállapot kimondatja velünk. Már nincs vissza út, ezzel új szintre emelhetjük a veszekedést, új témával táplálva azt.

Ő engedje ki a gőzt, mi maradjunk nyugodtak. Valószínűleg ez nem könnyű, de roppant célravezető. Már, ha az a célunk, hogy ne szítsuk tovább a viszályt, és legyünk mielőbb túl ezen az közjátékon. Nem adjuk alá a lovat, de engedjük, hogy kitombolja magát. Nem reagálunk, nem ingereljük, csak hallgatunk nagyokat. Ha képesek vagyunk megállni, és nem szólunk vissza, bármilyen képtelenség és bántó dolog hangzik el, előbb-utóbb kifogy a mondanivalóból. És mivel nincs mibe kapaszkodnia sikeresen kiengedte a gőzt.

Ne vegyük magunkra. Jellemzően nem velünk van baja. Még akkor sem, ha minket hibáztat vagy velünk kapcsolatos dolgokat hoz fel. Most fogyott el a türelme, és mi vagyunk kéznél, így rajtunk csattan az ostor. Logikus, ha kiöntjük magunkat, annak címezzük, aki ott van. Legyünk mi a toleránsabb fél. Jelenleg azt kell megértenünk, hogy a társunknak problémája van, amelyet ebben a formában tud levezetni. Ettől még nem feltétlenül oldódik meg, de ha okosan kezeljük, nem tetézzük ezt egyéb személyeskedéssel. Igen, jogos lenne ezt tenni, és meg is érdemelné, de ne tegyük. Segítsen nekünk az a gondolat, hogy az elfogadhatatlan viselkedése ellenére sem szeret minket kevésbé, csak adott pillanatban a gondjaira fókuszál. Mondhatni gőzerővel.

Jelezzük egyet nem értésünket. Ha befejezte, akkor jövünk mi. Még mindig hidegvérrel és békésen említsük meg, hogy nem igazán korrekt így beszélnie velünk. Megértjük az érzéseit, a fájdalmait, nehézségeit, de akkor sem tisztességes ilyen módon ránk zúdítania. Nem mi bántottuk, mégis minket bánt a szavaival. Ha gondja van, mondja el, meghallgatjuk de kérjük, hogy ezt ne csinálja.

Bocsássunk meg. Nem biztos, hogy a történtek után azonnal elnézést fog kérni tőlünk. De mivel nem támadtunk vissza, ezért később, ha már lenyugodott, értékelni fogja a higgadtságunkat. Megéri nekünk abban a pillanatban megbocsátani, amint vége a mérgelődésének. Mert biztosak lehetünk benne, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott. Nincs mentség rá, hogy a felindultság vezérelte. De ha nagylelkűek vagyunk, akkor nem is kerestetünk vele mentséget. Akár mondhatjuk is, ha utólag bocsánatot kér, hogy semmi gond, nem vettük komolyan, tudtuk, hogy nem nekünk szól a viselkedése, így nem haragszunk rá. Csak legyen szíves és legközelebb jobban gondolja át mielőtt így cselekedne.

És a tüske? Amelyeket általában elrakunk magunkban egy a társunk nevét viselő fiókba, és amikor megtelik, minden addigi sérelmünket kiöntjük elé egy képzeletbeli asztalra. Talán különítsük el a szándékos bántalmakat, a segélykiáltásnak is beillőktől. Nem mindegy, hogy okkal sért minket végig a párunk, vagy csak tehetetlenségében. De még jobb, ha ezt az egész fiókot most azonnal kiürítjük. A benne lévő minden tüskét kiszórjuk a kukába, és a fiókról levesszük a névtáblát. Megszüntetjük a kapcsolat mérgező strigulázást és az egymással felmerülő problémákat mielőbb tisztázzuk. Így nem maradnak tüskék.

Túl idealistának tűnik ez a megoldás, tudom. De nem véletlenül vagyunk együtt. Az is egy döntés, hogy összekötjük az életünket, ahogy a másik szeretete is az. Miért ne dönthetnénk egy viharos szituáció kellős közepén úgy, hogy nem vesszük fel a kesztyűt. Elfogadjuk a felcsattanását, ám nem fogadjuk el, hogy ez szakadékot képezzen köztünk. Már csak a szeretet okán sem. Mert ilyenkor a legnehezebb szeretni a másikat. De ekkor van rá a legnagyobb szüksége. Amint azt Vámos Robi megfogalmazta: "A szeretetben nincs mérleg. Nem billen el semmi attól, hogy valakit szeretünk. És nem billen el semmi attól, hogy szeretnek minket."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor is jusson majd eszedbe, ha a párod kibukik valamin.
Fotó: rawpixel.com, freepik