Mire adok engedélyt magamnak?

2020.02.10

8 dolog, amiből többet kellene megengednünk magunknak

"Ha egy reggel az ember felébred, és észreveszi, hogy a szívéből eltűnt a düh, eltűnt a sérelem, akkor szerintem hálás lehet. Akkor a világmindenség megengedte, hogy megbocsásson." (Feldmár András)

Életünket írott és íratlan szabályok koordinálják. Ez elengedhetetlen a társadalmilag kulturált együttéléshez. Az viszont nem, hogy még magunkat is szigorúan leszabályozzuk. Bizonyos területeken kifejezetten előnyös, ha engedélyeket adunk magunknak.

Hibázhatok. Sokan félnek a hibáktól, mint a tűztől. Mert ciki, mert égő vagy mert ránk nézve kedvezőtlenek a konzekvenciái. Pedig a tévedés nem üldözendő. Ellenkezőleg. Egy csodálatos dolog. Felismerteti a jelen korlátainkat és lehetőséget ad ledönteni azokat. A világ nem dől össze a bakiktól. Pillanatnyilag megtorpanunk, de kellő önkritikával, illetve önbizalommal karöltve tovább lépünk. Engedjük meg, hogy hibázzunk.

Lehetek fáradt. Az állandó nyomás mellett mindig a legjobb formánkat kell nyújtanunk. Különben gyengének, esendőnek látszunk és a kegyetlen hétköznapok maguk alá gyűrnek. Beszélhetünk itt bármiről és bárkiről. Úgy egy határidős munkahelyi projektről, mint a párunkról vagy a gyerekünkről. Mindenütt a kifogástalant várják tőlünk. Scott Kelly szerint: "Az ember néha nem is érzi, mennyire kimerült, csak akkor veszi észre, amikor a körülmények megengedik, hogy erre is odafigyeljen." Nem baj, ha elfáradunk és ennek hangot is adunk. Nem vagyunk egyedül, és ez szükség esetén segítő kezeket is jelent. Pihenés nélkül a kiégést kockáztatjuk. Vállaljuk fel a fáradtságot őszintén, és bűntudat nélkül regenerálódjunk.

Lehetek dühös. A düh a hat alapérzelmünk egyike. Innen nézve is fontos szerepet játszik a környezetünkre adott reakciónkban. De sokszor elnyomjuk magunkban, nem juttatjuk kifejezésre vagy levezetésre. Ez szorongást és frusztrációt okoz. Nem azt mondom, hogy mindenkivel üvöltözzünk, bár van az a helyzet, személy, aki kihoz a sodrunkból és jogosan emeljük fel a hangunkat. Tudjuk, nem szégyen mérgesnek, idegesnek lenni. Csak tudjuk azt is, hogyan oldhatjuk fel, kezelhetjük ezeket az csípős emóciókat.

Engedhetek az érzéseimnek. Ha már érzéseknél tartunk, van belőlük jócskán, pozitív és negatív is. Jó átadni magunkat nekik. Örülni, ha boldogok vagyunk és szomorkodni, amikor rosszul áll a szénánk. Mindkét érzelmi töltés megélése lényeges az egészséges személyiség számára. Akár a Jin és a Jang, a fent és a lent, az éjszaka és a nappal kettőssége, a kiteljesedett egység elválaszthatatlan részei. Tapasztaljuk meg a jót is, rosszat is, és hagyjuk őket dolgozni a lelkünkben. Jó munkát végeznek.

Vállalhatok felelősséget. Szeretjük lepattintani a felelősséget, legyen másé. Pedig az érett és megbízható ember ismérve, hogy vállalja magáért, a döntéseiért, a tetteiért a kezességet. Ez együtt jár az elszámoltathatósággal, ezért Ijesztő gondolat sokak számára. Mégis több minden érhetünk el, amikor elkezdünk önállóan és felelősen gondolkodni és cselekedni, mert a környezetünk oldaláról emelt szintű bizalmat és belénk vetett hitet kapunk.

Lehetek igényes. Nem feltétlenül kell beállnunk a sorba, ahol emberek csak behúzzák a kötelezőt és kész. Gyorsan ledarálják a melójukat, aztán a földet és/vagy a telefonjukat bámulva hazazötyögnek. Közben morognak párat a közlekedés, az időjárás és az aktuális hírek miatt. Dönthetünk úgy, hogy egy picit több figyelmet szentelünk a körülöttünk élőknek, az elvégzett munkánk minőségének, a szeretteinkkel való törődésnek, önmagunk gondozásának. Az igényesség bármi iránt minőségibb életstílust jelent.

Megbocsáthatok. Számtalan kapcsolatunkat beárnyékolja egy réges-régi incidens. Talán már nem is emlékszünk pontosan a történtekre, vagy éppen, hogy igen, de még ma is gyomorideget okoz a minket ért sérelem. És mit érünk vele? Magunkban őrlődünk, átkozódunk, a saját idegeinken táncolva. Nagy kincs megtanulni elengedni a múlt bántásait, nem annyira a másik miatt, hanem a mi lelki békénk és megnyugvásunk üdvéért. Jobban tudunk koncentrálni a jelen fontosabb dolgaira, ha a molyrágta ügyeket letesszük.

Lehetek önmagam. A tetszetősség és elfogadási vagy megfelelési kényszer nagy úr. Olyan nagy, hogy gyakran képesek vagyunk álarcot hordani a megvalósításukért. Az ár viszont igen magas. Boldogtalanság és örök kétely vajon elég jók vagyunk-e, illetve mi lesz, ha egyszer kiderül, nem azok vagyunk, akiknek mutatjuk magunkat. Sokkal kevesebb energiát emészt fel hosszútávon, ha nem színészkedünk mások kedvéért, hanem önmagunkat adjuk, a magunk kedvéért. Az őszinteség, az egyéniség utat tör azon emberek és lehetőségek felé, amelyek illenek hozzánk.

Amikor a felsoroltakon elmerengünk, akkor valójában az emberi mivoltunkról van szó. Merünk emberek lenni? Úgy igazából. Adni, kapni, átélni, küzdeni, szenvedni, örülni, győzni? Van kockázata mindezeket megengedni magunknak, ez igaz. Ám a jutalom sem csekély, pezsgőbb, energikusabb, emlékezetesebb, sikeresebb és szenvedélyesebb élet. Legyünk engedékenyebbek magunkkal. Ahogy Nora Roberts mondta: "Minden könnyebb, minden jobb, amikor az ember megengedi magának, hogy boldog legyen."



Ha tetszett ez a poszt, akkor légy bizonyos dolgokban engedékenyebb magaddal. És nézz bele még pár cikkbe, hátha azok is elnyerik a tetszésed.
Fotó: Ana Krach, Pixabay