Most nincs kedvem

2020.11.04

Miért mondunk bizonyos dolgokra nemet?

"Ne azon gondolkodjon, képes-e rá, inkább azt kérdezze meg magától, van-e hozzá kedve." (Raphaëlle Giordano)

Micsoda mondat ez; "nincs kedvem". És egyszerűségében is milyen sok mindent rejt magában. Furcsa dolog ez a kedv. Néha csak úgy jön és megy. De vajon hova? És miért nincs mindig velünk? Hektikussága az emberi természetben rejlik. Abban, hogy az érzelmeink irányítanak és talán hiányzik néhány dolog az életünkből.

Mihez nincs kedvünk? Van, ami nem kedv kérdése. Mondjuk megtanulni olvasni vagy bejárni egy munkahelyre, esetleg tisztába tenni egy csecsemőt, nem a hajlandóságon múlik. Ezek olyasmik, amelyeknek jól érzékelhető következményei vannak, ha nem tesszük meg. Persze vannak kirívó esetek, kifordult személyiségek, akik alapvető dolgokban is mulasztanak, de a nagy átlagot tekintve megvannak azok az okok, amelyek miatt bizonyos területeket hajlamosak vagyunk hanyagolni. Azokat, amelyek nem igazán a létfenntartásunkhoz tartoznak, de további eredményességre vezethetnének. Miért is nincs kedvünk valamihez?

Nincs sikerélményünk. Bármivel foglalkozunk is, ha nem tapasztalunk benne sikert, akkor elveszítjük a lelkesedésünket. Már, ha volt egyáltalán. Ezért haladjunk kis lépésekben. A klasszikus példa a fogyókúra, amely láss csodás, nem két hét alatt hozza el a megváltást. Lassú, sok változást igénylő procedúra ez, ahol az első látható eredmények nem jönnek könnyen. Ezt a momentumot mindenben felismerhetjük. Legtöbbször a végcélt látjuk, ez tetszik, de távolisága nem tölt el energiával, hogy megmozduljunk. Kisebb célkitűzés, kisebb, de elérhető eredmény, ez képes lökést adni a továbbiakhoz.

Nem a prioritásunk. Vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a számunkra lényeges dolgok közé. Egy zárkózottabb ember nem akar minden nap hangos és zsúfolt bulikban részt venni. Inkább visszautasítja az ilyen irányú meghívásokat. Ettől még nem válik remetévé és a kapcsolatait is ápolhatja, ha ez fontos számára. Ami nem tart számot az érdeklődésünkre, ahhoz egyszerűen nincs kedvünk, ami érthető. Főleg akkor, ha helyette megvan az a terület, ami igényesen kitölti az időnket.

Nincs hitünk. Nem hiszünk benne, hogy képesek vagyunk értéket teremteni. A minap egy Facebook bejegyzés kapcsán a következő gondolat jutott eszembe. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, mert a benne összegződő tudás és tapasztalatok teljesen egyéniek, így minden ember véleménye is páratlan. Tehát, a saját látásmódunkon átszűrve és képünkre formálva a véleményünket, még ha olyan dolgokról nyilatkozunk is, amelyet már rengetegen megtettek előttünk, képes vagyunk értékeset alkotni. Bízzunk a különlegességünkben.

Hiányzik az önbizalmunk. Bizonyára rengeteg indokkal szolgálhatunk, ami csökkenti az önbecsülésünket. Kudarcok, bénázások, leszereplések, hamvába holt ötletek szegélyezik életutunkat. Esetleg másoktól is folyamatosan kapjuk a negatív visszajelzéseket. A múltunk meghatározhatja a jelenünket, de nem kell, hogy a jövőt is uralma alá hajtsa. Dönthetünk felőle és nyithatunk egy új fejezetet. Vegyük elő a pozitív élményeket és ebből merítsünk erőt. Kerítsünk felemelő és építő kapcsolatokat a környezetünkben, amelyből biztatás és támogatást nyerünk.

Besokallunk. Eljöhet az a pont a szakmánkban, a hobbinkban, amikor elegünk lesz. Már nem bírunk többet tenni, túl vagyunk a leterheltségünk maximumán. Ez a kiégés közeli állapot. A jóból is megárt a sok, hát még, a nem jóból. Ha nem tudjuk kipihenni magunkat, ha nem tudunk feltöltekezni, csak az állandó nyomást érezzük, az álom szakmánkat is űzhetjük, de menekülni fogunk előle. Nem tudunk magunkhoz térni. Elhal a magunkkal való jó viszonyunk és másokkal sem ápoljuk a kapcsolatainkat. Ezek az elromló kapcsolatok tovább mélyítik a bizonytalan hangulatunkat és nem lesz kedvünk a cselekvéshez. Ami valamikor örömmel töltött el, ma már kedvünket szegi.

Azért a felsoroltakon túl a megfelelő elhivatottság jól jön. Leginkább mi kényszeríthetjük rá az akaratunkat magunkra. Felismerni, hogy valami kedv vagy nem kedv kérdése, példás képesség. Tenni a fejlődésünkért, az egészségünkért, a környezetünkért, értéket teremteni, olyasmik, amelyek túlmutatnak a napi kötelezőn. Túl a munkán, a pénzkereseten, a szokásos családi életen. A kis többlet, amit rendszeresen beteszünk, óriási tőkét generál életünk számláján. Legyen ez a személyes növekedés, a jobb kapcsolatok, az önkéntes hozzájárulás, vagy bármilyen más betét, nagyszerű kamatozásra számíthatunk. A kedv varázslatosságát Darvasi László találó idézete pompásan ragadja meg: "Akkorák a világ dolgai, mint az ember kedve. És ugyanaz a dolog hol nagy, hol pedig parányi, ahogy nagy vagy kicsi bennünk a kedv. A világ ajándék, és benne az összes dolog ajándék, becsomagolva a kedélyek ezerszínű papírjába."



Ha tetszett ez a cikk, akkor kövesd az új bejegyzéseket itt a blogon, vagy Facebook-on.
Fotó: Priscilla Du Preez, Unsplash