Motiváció vagy manipuláció?

2017.10.05

6 pontban a meggyőzés formuláiról

"A mások általi kihasználás vagy manipulálás megengedése nem azonos a szeretettel. Inkább elárulása annak a személynek, akinek ezt megengedjük." (Gary Chapman)

A címben szereplő szavak nem csak hangzásukban állnak nagyon közel egymáshoz, hanem tartalmukban is. Igen kicsi mezsgye választja el egymástól ezt a két kifejezést. Nem véletlen, hogy gyakran össze is keverik őket. Mindkét kifejezés azt feltételezi, hogy ráveszünk valamire másokat, olykor olyan dologra is, amelyet ők nem feltétlenül csinálnának meg. A motiváció pozitív, a manipuláció negatív érzelmeket ébreszt bennünk. Pár gondolat arról, mire figyeljünk, és mi segít megkülönböztetni a kettőt egymástól.

Személyes és személytelen. A manipulálás gyakrabban alkalmazza a tudatalatti ráhatást, mint a motiváció. Célzok itt például a boltok burkolt fogásaira, amellyel igyekeznek minket több pénz elköltésére sarkallni. Ezek a marketing ötletek sokszor nem nyilvánvalóak, hanem mentálisan hatnak ránk. Most nem az akciós újságra utalok, hanem a termékelhelyezésekre, a nagyobb bevásárlókocsikra, az andalító zenére és hasonlókra. Számíthatunk rá, hogy a jövőben a technika által még direktebbé és indirektebbé válik majd a nekünk szánt reklám. Ám bármelyikről is legyen szó, a személyes kontaktus eredményesebb. Ilyenkor felhasználhatjuk az ismereteinket a másikról. Motiválás esetén mondjuk tudatosan meggyőzzük a felet a képességeiről, a döntése helyességéről, a munkája értékéről vagy akármi másról.

Kinek az érdekét szolgálja? A fő kérdés az, hogy minek vagy kinek az érdekében cselekszünk? Ez különbözteti meg, hogy az egyikkel vagy a másikkal élünk-e. Amikor a saját önös céljaimat veszem alapul, akkor biztos lehetek benne, hogy manipulálok. Eredményt szeretnék elérni, ezért ráveszek másokat, hogy megtegyenek valamit, ami a számomra előnyös. Nem törődőm azzal a rájuk eső következményekkel, csak az érdekel, ami nekem lényeges. Amikor azért ösztönzünk valakit, mert az ő érdekeit tartjuk szem előtt, és biztosak vagyunk abban, hogy privilégiumokhoz jut általa, akkor motiválunk.

Ki profitál belőle? Akkor beszélhetünk motivációról, ha képesek vagyunk a másiknak hasznot hajtani. De az is előfordul, hogy mindkét fél jól jön ki a dologból. Egyes felvetések szerint ugyan nem létezik a win-win szituáció, mert valaki, mindig jobban fog járni. Ebben van is valami, mégis fontos ismérv, hogy kárt ne okozzunk, ne hozzuk a másikat hátrányos helyzetbe, hanem nyereséget hozzunk annak, akivel boltolunk, dolgozunk, együtt élünk. Ha neki jobb lesz, és ezzel egyenes arányosan nekünk is, akkor volt értelme meggyőznünk. Ha csak mi járunk jól, akkor elgondolkodhatunk, vajon etikus volt-e a tettünk. Amikor elérjük azt, hogy csupán a másik sorsát tartva szem előtt, az önös érdekeinket nem nézve, képesek vagyunk segíteni, akkor beszélhetünk a legmagasabb szintű motivációról. Persze ez nem egyenlő a mártír mentalitással, és azzal, hogy később majd felhánytorgatjuk; "bezzeg én mennyit támogattalak, hogy elérd ezt vagy azt".

A motiváció jövőorientált, a manipuláció a jelennek él. Nem számítanak a kapcsolatok, csupán a végeredmény. Nem fontos ki sérül meg, és milyen áron, csak érjük el a célunkat. Ez a viselkedés hosszútávon kegyetlenül visszaüt, mert a kapcsolatok ilyetén pusztításakor, nem lesz hova visszamennünk. Egyszer rávehetünk embereket dolgokra, de ha csalódnak bennünk, akkor többet nem szavaznak bizalmat, és nem is lesznek segítőkészek. Találjuk meg az okot, nekik miért megérné támogatniuk minket vagy üzletet kötni velünk. Amikor fontosabb az ő pozitív előrejutásuk, még annak az árán is, hogy mi nem járunk olyan jól, akkor elmélyítjük velük a kapcsolatot, kiépítünk egy elkötelezett viszonyt. Talán most nem hoz annyit a konyhánkra ez a kötelék, de a jövőben további együttműködésre lesz módunk, nem vágjuk el magunkat egy egyszeri jutalomért.

A motiváció számon kérhető. A motiváció tisztességes szándékú, ezért felelősségteljes. Vagyis, az előbbi bekezdésben foglaltak folyományaként mondhatjuk, hogy a későbbiekben is elérhető. A manipulátorok általában addig állnak a rendelkezésünkre személyesen, amíg a céljaikat el nem érik. Bizonyára vagyunk néhányan, akik belefutottak már olyan üzletkötőbe, aki mindaddig rendelkezésünkre állt, míg alá nem írtuk a papírokat. Onnantól kezdve azonban bottal üthettük a nyomát. Szükség van a visszacsatolásra és arra, hogy hozzáférhetők legyünk. Felbátorítunk valakit, ez felelősség. Mi adtuk alá a lovat, ha nehézséget okoz, hogy megülje, ott kell lennünk és tovább kell lendítenünk. Megmagyarázni, biztatni, elintézni, elrendezni vagy egyszerűen csak elismeréssel osztozni a sikerben. Mikor mire van szükség.

A motiváció szolgáltat, a manipuláció kiszolgáltat. Amikor valaki javát akarjuk, akkor nagy szolgálatot teszünk az élete szempontjából. Olyan helyekre juttatjuk el, ahova egyedül, önerőből valószínűleg nem jutott volna el. Lev Tolsztoj is említette már; "Ha valakivel találkozol, ne arra gondolj, hogy mit használhatna neked, hanem hogy te mivel lehetnél a szolgálatára." Ellenben 100%-ban manipulatívok vagyunk, amikor csak kihasználunk embereket az elképzeléseink megvalósításához. Élősködünk rajtuk, kiszolgáltatottá tesszük őket. A legegyszerűbb kérdések, amit megválaszolva rögtön képben leszünk, hogy helyesen vagy helytelenül gyakoroltunk hatást valakire, azok a következők; "Jobb lett-e a másik helyzete?" "Adtunk-e értéket az ügyfélnek?" "Tettünk-e érte valamit?"

A motiváció sok esetben válik áldozatává a korábbi rosszindulatú manipulációt megélt tapasztalatoknak. A tisztességes szándék eltörpül, ha a megítélésükre, az élmények rossz fényt vetnek. Rajtunk múlik, az embereket manipuláljuk vagy motiváljuk. Bárhogy döntünk is, tartós benyomást okozunk majd nekik a fellépésünkkel. Törődjünk az emberekkel, álljunk az ő oldalukra és biztosak lehetünk benne, hogy elnyerjük a odaadásukat és a lojalitásukat. Ezzel pedig alkalmunk nyílik motiválni és felemelni őket. Alkalmazzuk John C. Maxwell gondolatát; "Az emberek nem törődnek vele, mennyit tudsz, amíg meg nem tudják, mennyire törődsz velük."


Ha tetszett ez a poszt, oszd meg másokkal is, hogy ők is tájékozottabbak legyenek a témában.