Nem az én dolgom!

Mit tekintünk a feladatunknak és mit nem?

"Senki sem tud mindent megcsinálni, de mindenki tud tenni valamit." (Jens Liljestrand)

Erősen szelektálnunk kell, ha nem akarjuk a nap 24 óráját munkákkal tölteni. Vannak kötelezettségeink, önként tett vállalásaink és apró-cseprő, ám az időnkből szintén sokat kiszakító feladataink. Mit tekintünk a saját dolgunknak és mit nem?

Senki többet? A napokban elgondolkodtatott egy történés. Egy iskolai programhoz szükség volt szülői segítségre. Én hónapok óta számoltam ezzel a rendezvénnyel, azonban rajtam kívül álló okok miatt, pár nappal előtte veszélybe került a részvételem. Végtelenül bosszantott, nem szeretem, ha nem tudom tartani az ígéretem. De azért bíztam benne, majd csak lesz valaki, lesznek valakik, akik el tudnak menni. Kiderült, nincs túl nagy tolongás a szülők között. Igaz, hogy a program pénteken kora délután kezdődött, ami még alapjában munkaidő, de azért pár hónapja már lehetett tudni róla. Több mint 20 gyerek, több mint 40 szülője közül senki sem számolt ezzel a jótékonysági rendezvénnyel? Vajon mindenki ennyire elfoglalt vagy egyszerűen ennyire nem fontos senkinek?

Be van írva. Hangsúlyozom, nem kívánok pálcát törni senki felett. Nem is tehetném, mert világ életemben nagy kihúzó voltam. Mindenből kihúztam magam, semmiben nem vettem részt, elsunnyogtam. Most meg igyekszem sok helyen ott lenni. No nem fordultam ki ennyire magamból. Régóta mondogatom, ha összezárnának engem egy hétvégére 6-8 filmmel, én rendkívül jól el lennék. (Ez a mai streaming világban könnyebb, mint valaha.) De az évek során megtanultam, hogy milyen értéke van a részvételnek, a jelenlétnek, az aktivitásnak. Ezért is furcsa, amikor egy közösség közösségi programjai ennyire háttérbe szoruljanak, a tagok nem kalkulálnak vele. Manapság igyekszem a lényeges időpontokat előre bejegyezni a naptáramba. Mert csak így van relevanciájuk, ha be vannak írva. Akkor lehet tervezni velük, igazodni hozzájuk. Különben a felejtésé lesz minden. Beírom a munkákat, a szabadidős elfoglaltságokat és egyéb programokat is. Nem mondom, hogy ezek innentől kőbe vannak vésve, de majdnem. Azzal ugyanis, hogy előjegyeztem, máris időt különítettem el a részükre, kötelezettséget vállaltam. Ott leszek, megcsinálom, elvégzem. Nagyon érzékenyen érint, ha ezek a vállalásaim meghiúsulnak. Ha egy ügyfél nem tartja be a megbeszélt határidőt, akkor neki nem fontos. Nekem onnantól miért lenne az? Ám ami rajtam múlik, az legyen meg.

Nem illegális gyerekmunka. Minden szülői értekezlet után beírom az elkövetkező félév iskolai programjait. Nem azért, mert kiváló szülő vagyok. Egyáltalán nem, ellenkezőleg. Inkább azért, mert az iskola a gyerek munkahelye. Ott tölti a napjai nagy részét, ott vannak kötelezettségei, van elszámoltathatósága. Munkaideje és bére is van, az órarend, a tudása és a jegyei személyében. Amíg kicsi joggal várhatja el, hogy kap némi segítséget a szüleitől a "munkájához". Később majd mindent neki kell fejben tartani és kezelni. Tehát az iskolai programokat egyenrangúként kezelem a munkákkal. A szülőség átka, hogy olykor részt kell vállalni a gyerek iskolai életében. Nem kell túlzásokba esni, de azért hasznos minta, ha látja a gyerek az aktivitást. Mivel csakis létező eseményekhez tudok tervezni, ezért vésem fel őket. Hosszú évekkel ezelőtt megszoktam, hogy hetekre vagy akár hónapokra előre is kerülhetnek időpontok a beosztásomba. Mindig meglep, amikor valaki nem látja át az idejét. Ők azok, akiket megkérdezünk róla, hogy most szombaton ráérnek-e, mire azt válaszolják, nem tudom még mit csinálok. Azért talán, ha vesznek egy Majka koncertjegyet úgy fél évre előre, azt észben tartják, meglehet, piros betűs ünnepként jelölik a naptárjukban. Bizonyára függ az adott eseménytől, mennyire tartjuk számon.

Kinek a dolga? A fő kérdés, hogyan állunk a feladatainkhoz és egyáltalán mit tekintünk annak? Az elmúlt időszak legjobb mondatát egy közeli ismerősömtől hallottam, akinek a vezetője azt mondta, nem adhatok több feladatot az embereimnek, mert akkor felmondanak. Igaza van. Mennyivel jobb, ha a fizetésükért nem sok mindent csinálnak. Megesik egy melóhelyen, hogy abba a kifejezésbe ütközünk egy kollégánktól, hogy ez nem az ő dolga. Sokszor valóban nem. De a jó működés feltétele a gördülékenység. Ennek pedig az alapja, hogy néha megteszünk olyasmit, ami nem feltétlenül a munkakörünk. Nem átvállaljuk egy teljes projekt lebonyolítását, de kisebb szívességeket elvégzünk. Vegyünk egy ennél is triviálisabb példát. Biztosan találkoztunk már azzal, hogy bementünk a raktárba genothermért és egy darabot sem találunk. Valaki elhasználta, de nem szólt róla. Nem az ő dolga beszerezni, miért foglalkozna vele? Mondjuk a folyamatos zavartalan üzemelés érdekében. Az utolsó csomag elvitelekor jelzi ezt az illetékesnek. Ugyanez, amikor a munkatárs használja a fénymásolót, de papírt már nem pótolja belőle. Minek? Ha kell valakinek majd feltölti. Ilyesmire akár az otthonunkban is találhatunk példákat. Ismerős valakinek, hogy kifogy a zsebkendő és ott marad a szekrényen az üres doboza? Említhetnénk a teától kezdve a kávéig vagy a wc papírig számtalan hasonlót. Teljesen hétköznapi eszközök, amelyek létezésére oda sem figyelünk, amíg nem hiányzanak. Vajon észrevesszük ezeket az apróságokat? Feltűnik, hogy tehetünk valamit a családi egységért? Elpakolhatjuk a tiszta ruhát, feltölthetjük a zsebkendő tartót, kivihetjük a koszos tányért a mosogatóba magunk után. Nem biztos, hogy ezek a mi feladataink. De magunkévá tehetjük. Gyerekeknek akár ezerszer is elismételjük, hogy ezt vagy azt csinálják már meg, de hiába, nem történik semmi. Időnként rajta kapom a kislányunkat, hogy valami házimunkát teljesen önszántából elvégzett. Ilyenkor megkérdezem tőle, hogy ez ő volt? Csak úgy eszébe jutott megcsinálni? És megköszönöm, megdicsérem. A feladatok ott vannak előttünk. Kérdés, hogy magunkra vesszük-e a végrehajtásukat.

Nagyon könnyű elfordítani a fejünket a teendőkről. Van belőle elég, minek még több. Könnyű nem beírni azokat a tennivalókat, amelyek egyébként sem kötelező, miért is köteleződnénk el feléjük. És könnyű meghagyni a többieknek a piti dolgokat, az úgysem nagy ügy. De bármelyiket is vesszük a nyakunkba, sokat segítünk vele a környezetünknek. Jó megtalálni az egészséges egyensúlyt, mit vállalhatunk el, mivel tudunk segíteni. Amikor észszerű keretek között terhet veszünk magunkra, egyben valaki mást tehermentesítünk. Ez utóbbi sem elhanyagolható következmény. Van elég dolgunk, és legyen is. És legyenek ezek a dolgok kellően értékesek a mi és a környezetünk számára. Sarah Ivens szerint: "Ne törődjünk vele, ha ítélkeznek felettünk! Ne vegyünk tudomást a bámészkodókról! Csak tegyük a dolgunkat, mert jó, amit teszünk."

Ha tetszett ez a bejegyzés, legközelebb mielőtt valamire rávágnád, hogy nem az én dolgom, fontold meg, tényleg semmi közöd nincs hozzá? Vagy csak meg gyorsan le akarod pattintani.

Fotó: krakenimages.com, freepik