Nem rosszak, egyszerűen csak gyerekek

2018.11.05

8 pont, ami segít türelmesebben kezelni a gyerekeket

"Tudod, milyenek a gyerekek. Mindig azt hiszik, hogy ami rossz, arról ők tehetnek. Azt gondolják, ha rosszul érzik magukat, akkor rosszak."
(Feldmár András)

Mindenről van egy kép a fejünkben. A gyerekekről is. Vagyis van egy kép a fejünkben, hogy milyennek kéne lenniük az ideális csemetéknek. Rendszerint ez az illusztráció köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ezért mi minden a bennünk lévő ideáltól való értérés esetén megbélyegezzük a kölyköt, hogy rossz. Nem feltétlenül rossz, de az tény, nem a mi felnőtt elvárásainknak megfelelően viselkedik. Ez viszont természetes. Nekünk pedig meg kellene tanulni gyermekként kezelni őket.

Elvont fogalmazás. A fogalmak viszonylagosak. Kinek mi a határ, amit már nem enged meg egy gyereknek, az teljesen szubjektív. Hol kezdődik a rosszaság, hol végződik a jóság? Ellenben sok esetben a szülő elvontan fogalmaz, konkrétumok nélkül. A "már megint nem tudsz rendesen viselkedni" regulázás, csak egy dühkitörés, amely nem segíts a kicsinek. Mi az, hogy rendesen? Honnan kéne tudnia, hogy mi a rendes, ha mi nem fogalmazunk konkrétan? Ne várjunk tőlük gondolatolvasást. Mondjuk el pontosan, mit szeretnénk tőlük, mit szabad és mit nem.

Ezerszer is. A "ne kelljen megint szólni, már milliószor elmondtam" szintén egy sokat ismételgetett szülői intés. De kelljen. Mondjuk el, magyarázzuk el újra és újra. Ha úgy is tűnik, hiábavalóan mondogatjuk, csak így ültethetünk el benne egy helyes gondolatot, magatartást. Míg egyszer azon kapjuk magunkat, hogy míg teszünk-veszünk a konyhában, ő játék közben kioktatja egy kispajtását, ahogy ezt mi is tettük ezerszer. Vagy visszahalljuk, például az óvónénitől, milyen jól nevelt is ez a gyerek.

A gyermekkor jár. Nem vehetjük el a gyermekkorukat. Micsoda pofátlanság, amikor a szülő megpróbál mindent bepótoltatni a kölökkel, ami neki kimaradt. Így járhat a szerencsétlen a focitól, a néptáncig meg a zongoraoktatásig mindenre. Igazságtalan a gyermekünkben a saját élő reinkarnációnkat látni és ekként kezelni. Gyakorta már a legkisebbeket is kötöttségek terhelik. Persze kössük le a fölös energiáit, amíg ezt ő is élvezi, de hagyjunk időt a felhőtlen játszásra is. Aközben is nagyon sokat lehet tanulni.c

Időben. Ha már az időnél tartunk, nincs diszkont gyereknevelés. A spórolós törődés olyan is. Egyes gyerek kevesebb, másik több időnket igényli. Tartsunk fenn a részükre napi szinten elkülönített időt. Közös tevékenységre, beszélgetésre, játékra, bohóckodásra. Aki vállalta a szülőség feladatait, annak bizony az együtt töltött idő terhével is számolnia kell. Amit most nem adunk oda, azt soha nem fogjuk tudni visszahozni.

Konzekvensen. Mondjuk ugyanazt szülőként, ne zavarjuk össze. És ne adjunk lehetőséget számára, hogy ő összezavarja a köreinket. Amit nem enged anya, azt ne engedje apa se. A "most anya nincs itthon, megeszünk egy tábla csokit, de ne mondjuk el neki" a lehető legrosszabb variáció. Részben, mert a gyermek úgyis elkotyogja részben, mert rájön, hogy a szülei nem egységesek. Kijátszhatók egymás ellen, ami előnyös helyzetet teremthet a részére, de egyben bizonytalansági faktor is. Apa és anya nyilvános egyet nem értése a megosztottságot sugallja, a családi béke és egység törékenységét.

Az ő feladatuk. Kevin Leman szerint; "A gyerekek csak akkor rosszalkodnak, ha okuk van rá, és kifizetődik nekik." Az a dolguk, hogy feszegessék a határokat, nekünk pedig, hogy tűrjünk egy ideig, aztán tereljük, illetve megállítsuk őket, amikor kell. Hogyan másként ismerhetné meg a világot ez az apró felfedező, ha nem a saját tapasztalásain keresztül. Felfedezéseinek időnként a környezete vagy saját maga látja a kárát, de azért van a szülő, hogy közbelépjen, ha szükséges. Ha mindig leoltjuk, mint a villanyt, akkor elvesszük tőle a gyermeki rácsodálkozások és a siker örömét. A próbálkozás, a kísérletezgetés velük született tulajdonság, amely a kreativitás táptalaja. Ne öljük ki ezt idejekorán belőlük.

A mi feladatunk. A feltétel nélküli szeretet. Mint oly sokszor, ez a pont most is előkerül. Mert kimagaslóan fontos. Haragszom, de akkor is szeretem. Ezt tudnia kell. Amint azt is, hogy miért haragszom, miért kap büntetést. Ok nélkül nem küldhetem be a szobájába, meg kell indokolnom. Így kerül tisztába a fejébe, hogy meddig mehet el, és mi az, amit retorzió követ. De mindvégig hangsúlyozzuk, hogy szeretjük őt. Örülök, hogy nálunk már visszahalljuk ezt a mondatot a lányunk szájából, ha felmérgesít minket. "Most be kell mennem 15 percre a szobámba, mert nem fogadtam szót, de tudom, hogy szerettek."

Újra gyerek. Fogjuk fel úgy ezt az egész szülői státuszt, hogy kicsit megint gyerekek lehetünk. Beleképzelhetjük magunkat a bőrükbe, láthatunk a szemükkel, tapinthatunk a kezükkel és megismerhetjük a világot egy friss nézőpontból. Úgyis túl komolyan vesszük magunkat felnőttként. Nem merünk játszani, beszürkítjük a fantáziánkat, elveszítjük felismerésben rejlő erőt. Ciki őszintén azt mondani valamire, hogy nem tudom, ciki nem érteni valamihez. Legyünk újra gyerekek, bújjunk oda gyermekünkhöz és engedjük meg neki, hogy megmutassa a világot. Igazán különleges dolgokkal fogunk találkozni, amint ezt Csukás István is megfogalmazta; "Gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb. Például bele lehet látni a felnőttek orrlyukába."


Ha tetszett ez a poszt, legközelebb gondold meg kétszer is, mielőtt ráripakodnál a csemetédre.
Fotó: Unsplash, Allen Taylor