Nyakig a jóban

2022.01.16

Hogyan állja utunkat a kényelmes életünk?

"A kényelem a mai modern civilizáció legnagyobb drogja." (Simonyi Balázs)

Komfortosak vagyunk. Csücsülünk a saját megszokott életünk rutinjában. Otthonosan mozgunk, lakályosan éldegélünk. Alapjaiban nincs semmi rossz abban, ha jól megvagyunk, de gyakran a kényelmes életmódunk az oka annak, hogy megrekedünk és nem haladunk tovább. Amíg ki nem mozdít valami.

Mihaszna földi paradicsom. El vagyunk látva minden földi jóval, ki sem kell mozdulnunk. (A pandémia erre még rá is tett egy lapáttal.) Mozgásszegényen, kattintásban gazdagon leledzünk. Valamikor kiröhögtek volna, ha arról beszélünk, hogy az emberek egyszer majd azért mennek el otthonról, hogy aztán egy másik épületben egy helyben fussanak. Anno elképzelhetetlen volt, hogy bárkinek is szüksége lesz futópadra. Ma rendkívül sokan járnak edzőterembe mozogni. Ez egyfelől jó, mert a munkák jó része nem igényel nagy fizikai aktivitást. Másfelől vannak, akiknek ez csak egy a művi kihívások közül. Mert nem a stresszfeloldás a cél vagy a jobb közérzet, hanem a teljesítmény. Itt is. Pótcselekvés a javából. De elgondolkodhatunk azon is, hogy 15-20%-kal költünk többet, ha nem készpénzzel fizetünk. Bankkártya, hitelkártya, online vásárlás, házhozszállítás. A kényelmes élet egyben költségesebb is, ha nagy jó dolgunkban nem kontrolláljuk megfelelően.

De tényleg jó. Van a kényelem érzésének pozitív oldala is. Jelentheti azt, hogy valóban jól vagyunk. Megvan a saját magunk diktálta életritmusunk, egy elégedett életstílusunk, rendezett családunk, ahol mindenki teszi a dolgát. Miért változtatnánk azon, ami bevált, amit szeretünk és élvezünk? Teljesen jogos, ha megteremtettük azt, ahol jól érezzük magunkat, megvan az örömünk, a kiegyensúlyozottságunk, akkor miért is bolygatnánk? Érdemes jól átgondolni ezt a helyzetet. Mert igaz lehet és teljesen kielégítő. Ám kialakulhat egyfajta status quo. Alapjaiban minden oké, de ha kilépnénk a komfortunkból, akkor lehetne még jobb is. Találhatunk néhány életszerű kifogást - még kicsi a gyerek; a pénzt a párom keresi, az én dolgom a háztartás -, amelyek ugyan felelős hozzáállást mutatnak, de mégis egyfajta gátjai a továbblépésnek. Van feladatunk, kitöltjük a napunkat és szeretjük is a jelen életünket. De mi van, ha ezt egyben pajzsként is használjuk, hogy ne is kelljen kilépni ebből a kényelmi zónánkból.

Drámai fordulat. A napokban a Cápák között egy epizódjában láttam dr. Mátyás Bencét, akinek álmatlan éjszakákat okozott, hogy évekig nem láthatta a gyermekét. Olyannyira nem tudott mit kezdeni a fájdalommal, hogy az átvirrasztott éjjeleket munkával töltötte, ezzel kötve le a figyelmét. Ennek az eredménye egy hatalmas álom lett a Mars terraformálásáról. A profin felépített pitch erről a végcélról és az oda vezető úton kifejlesztésre kerülő egyéb eszközökről szólt. A befektetőket leginkább ezen utóbbiak érdekelték. Már a felajánlott pénzösszeg mértéke miatt is, hazai szemmel nézve médiatörténelmi esemény volt ez a műsor. Abszolút laikusként nem foglalhatok állást, hogy ez valóban jó üzlet-e vagy sem. De a fiatal tudós öntudatossága, hite és eltökéltsége magával ragadó volt, az biztos. Ahogy az is, hogy ha ennek a fiatalembernek nem történik egy nagy érzelmi törés az életében, akkor talán soha nem ölt testet ez az elképzelés ennyire nagyratörő formában. Talán nekünk nem kell ilyen szélsőséges helyzetbe kerülnünk ahhoz, hogy kimozduljunk a komfortunkból. De valaminek fel kell borítania a nyugalmunkat.

Nagy úr a kényszer. Mikor szokunk le a dohányzásról? Ha az orvos szól, gond van az egészségünkkel, álljunk le most. Mikor váltunk munkahelyet? Ha már teljesen kikészültünk az idegőrlő főnökünktől. Mikor nyírjuk le a füvet? Ha már nagyon muszáj, mert a hétvégén vendégek jönnek. A legkisebb dologhoz is a legnagyobb megerőltetésre van szükség, ha be vagyunk kényelmesedve. (És néhányunknak még ez se elég.) Amikor torkig vagyunk valamivel és a tetőfokára hág az elégedetlenségünk, akkor teszünk valamit. Ez nem rossz stratégia csak rengeteg értékes idő megy veszendőbe. És nem lehetünk biztosak benne, hogy kiélezett körülmények között, az átmeneti időkben stabilan helyt állunk-e. Ha nagyon erőlködünk valamin, erőltetünk valamit, mert szükségünk van az eredményre, akkor rágörcsölünk, befeszülünk, és mintha azért se akarna összejönni a dolog. Látszódik, érződik rajtunk a kényszerűség.

Klasszikus akadályok. Vannak igazi régimódi torlaszok is bennünk, mint a félelem, a kishitűség, az önbizalomhiány. Inkább nem teszünk lépéseket csak álmodozunk az egyszer majdról. Közben az ötleteink elavulnak vagy mások csinálják meg helyettünk. Lehet nem lesz olyan tökéletes, és ők maguk sem annyira tehetségesek, mint mi, de az biztos, hogy van vér a pucájukban. Bátrabbak és ez elég is, hogy sikerre vigyék az elképzelésüket. Bocsánat, a mi elképzelésünket. Számunkra marad levonni a tanulságot, hogy erről is lecsúsztunk. Ez öngerjesztő spirálként tovább csökkenti az önbecsülésünket. A kis győzelmek megerősíthetnek. Vágjunk bele apró lépésekkel a terveink megvalósításába. Ne égessünk fel mindent a hátunk mögött, csak csináljunk valamit, ami megindítja az önmagunkba vetett hitet. Nem lesz komfortos? Most sem az. Álkomfortérzet mögé bújunk, ha a gyenge önértékelésünk félelme miatt nem moccanunk semerre.

Mondjuk ki, jól élünk. Általánosságban nézve sokkal jobban, mint pár generációval korábban. Mindenünk megvan, ami csak kell, meg egy csomó olyasmi, ami nem kell. Túl vagyunk csordulva. Minek mozduljunk? Hova? Kinek? Magunkért. Bizonyára van még bennünk valami, amit eddig nem hoztunk a felszínre, de magunk is és a környezetünk is jól járna vele. Ne hagyjuk elenyészni a kiaknázatlan képességeinket, gondolatainkat, affinitásunkat. Képletesen szólva: ne menjünk haza. Hazaérve beleülünk a kényelmes fotelba és átadjuk magunkat az otthon csábító melegének, a megérdemelt lazításnak. Onnan már nehéz kirobbantani magunkat. Nem akaródzik felkelni, újra mozgásba lendülni. Mielőtt hazamennénk végezzük el a dolgokat. Ne csupán a napi sürgető teendőket, hanem a valóban fontos dolgainkat. Amelyek kimozdítanak a komfortzónánkból és egy még jobb és tartalmasabb élet ígéretét hordozzák. Aztán persze, ha végeztünk, menjünk haza. Figyelmeztessen a kényelem veszélyeire Carol Ann Shields gondolata: "Életünk legfőbb magányossága abból fakad, hogy nem szánjuk el magunkat a cselekvésre, nem vágunk bele a dolgokba. Folyton elfojtjuk belső viharainkat, és kényelmesen inkább arra hajlunk, hogy halogassuk, csak próbálgassuk a ránk váró feladatokat.



Ha tetszett ez a poszt, akkor a kényelemnél tartsd többre az igazán jó dolgokat.
Fotó: freepik