Önálló gondolkozás

Vannak saját gondolataink, vagy csak átvesszük másokét?

"Az emberi agy szívesen fogadja, ha kanalanként etetik meg vele mások gondolatait, de ha megfosztjuk ettől a tápláléktól, vonakodva ugyan, de elkezd önállóan gondolkodni - és ez a gondolkodás, hadd emlékeztessem rá, eredeti és ezért értékes eredményeket hozhat."
(Agatha Christie)

Az önálló gondolkodás nagy kincs. Főként egy olyan világban, ahol megmondják, hogy mit gondoljunk, mit tegyünk, mit akarjunk, mit érezzünk. Könnyebb beilleszkedni és sodródni a tömeggel, egyszerűbb kezelni az embereket és helyzeteket, ha előregyártott sablonokkal, megoldásokkal és válaszokkal szolgálhatunk. Korán elkezdenek trenírozni erre a veszélyeket is rejtő viselkedésre.

Minden a szülőkkel kezdődik. A szülői elvárások és követelmények indítják útjára bennünk a kapott gondolatok, vélemények uralkodását felettünk. Ilyen módon a szülő a lehető legrosszabb példakép. Azt próbáljuk a gyermekünknek átadni, hogy legyen önálló, legyen saját véleménye, álláspontja, közben elvárjuk, hogy ezt velünk szemben függessze fel. Velünk értsen egyet, nekünk fogadjon szót. A tanított elv és az otthoni gyakorlat ellenmondásba ütközik. Mit tegyen így szegény gyermek, aki próbálja kiismerni magát a világban?

Filmes lázadók. Két film jut erről eszembe, a Holt költők társasága és a Good Will Hunting. Bár két nagyon különböző közegben játszódnak, az egyik egy elitiskolában, a másik pedig jórészt Boston munkásnegyedében, van bennünk közös vonás. Mindkét film fontos szerepében a tragikus sorsú Robin Williamst láthatjuk, aki mindkettőben hasonló elveket képvisel. Az első filmben tanár, a másodikban pszichológus, és azért küzd, hogy a diákjai vagy épp a páciense, megtalálja a saját hangját és az önazonos céljait. Ne mások irányítsák az életüket, hanem vegyék a kezükbe az irányítást. Hangoztatja ezt akár a tradicionális és keménykalapos rendszer vagy a hagyományos sikerorientált szemlélet ellen. Talán a józan észnek is ellentmond a rebellisnek tűnő szemlélete. Ám a fiatalok, amikor ellenszegülnek a szüleiknek, tulajdonképpen nem tesznek mást, mint lázadnak és önmagukat keresik. Ezen a folyamaton mindannyian keresztül mentünk, megyünk. Ki belül vívódik, ki külső megjelenésében is nagyban tükrözi lázadó mivoltát.

Jönnek a többiek. A szülők mellett idővel megjelennek a pedagógusok. Ha pici tehetség szorult belénk, akkor igyekeznek majd abba az irányba terelgetni, mert az adottságainkat ki kell használnunk. A lehető legkorábban és a lehető legjobban. Ezt gyakran azt jeleni, hogy a felnőttek beosszák az időnket, a tevékenységeinket és elvárják az eredményeket. Utóbbi pedig csak abban a formában elfogadható, ahogy ezt ők előírják. A szabályrendszerek követése valóban elengedhetetlen a társadalmunk gördülékeny és morálisan rendezett működéséhez. De a szabályok nem egyenlőek a szabványosítással. Márpedig, amikor mindet az élére vasalunk, mindent ugyanúgy csinálunk, mint a többiek, akkor fennáll a veszélye, hogy elveszítjük az egyéniségünket. Azt a finom és eredeti vonásunkat, amely megkülönböztet másoktól. Amely valódivá, érzővé, egyedi alkotóvá tesz bennünket.

Egyforma felnőttek. Mire befejezzük az tanulmányainkat készen állunk. Nem biztos, hogy a nagybetűs életre, de a szokványos gondolkodásra mindenképp. Már magunkba szívtunk egy életszemléletet és az egyszerűsítést. Könnyebben fogadjuk el azokat a gondolatokat, amelyek egybeesnek az elképzelésinkkel. Olykor mérlegelés nélkül tesszük ezt, hiszen tudjuk, hogy a mi világképünk szilárd alapokkal rendelkezik, nem szükséges megkérdőjelezni azt, ami elvileg beleillik. A környezetünk alattomosan és észrevétlenül épít a bennünk lévő sztereotípiákra, berögzöttségre. Még rá is játszik. Saját véleményünknek hiszünk olyasmiket, amelyet csak hallottunk, láttunk, olvastunk. Nem teszünk mást, mint jó diákként visszamondjuk a leckét, ahogy azt egész addigi életünkben tanultuk. Csakhogy már nem egy iskolapadban ülünk, hanem elvileg a saját életünket éljük.

Kritikus gondolkodás. Az önálló gondolkozás feltétele a függetlenség. Valószínűleg egyikünk sem független igazán, mert a magunkénak vallott elvek, eszmék, túl mélyen gyökereznek. Az ezektől való elvonatkoztatás viszont elsajátítható. Megtanulhatjuk, hogy a hitünk és meggyőződésünk olykor igazításra szorul. Ahogy a megszerzett ismereteink is. Nem azt mondom, hogy olyanok legyünk, mint egy szélkakas és mindig az aktuális szélirányba forduljunk, de vegyük figyelembe a tényeket. És ha azok csak a szokásjogon, valamint a demagógián alapulnak, akkor gyanakodjunk. Legalább járjunk utána az igazság tartalmuknak. Soha, semmilyen fejlődés nem mehetne végbe, ha nem lennének emberek, akik időnként megkérdőjelezik a fennálló és ismert világunkat. A saját mikrokörnyezetünkben nekünk kell felelős gondolkodóként viselkednünk. Ismernünk kell magunkat, a vágyainkat, az érzéseinket, a lehetőségeinket és korlátainkat. És nem mások fejével kell gondolkodnunk, amikor döntést hozunk valamiben. Figyelhetünk mások tapasztalatára, meghallgathatjuk a véleményüket, de az számít, amit mi akarunk. A megszerzett információk a hatásuk alá vonhatnak, dominálhatnak. De jobb, ha inkább csak mérlegelés tárgyává tesszük őket. Átfolyatjuk magunkon és kialakítjuk belőlük a hozzánk leginkább passzoló változatot.

Az itt leírtakban nem bírálni szerettem volna sem a szülőket, sem a tanárokat vagy edzőket, tehetséggondozókat. Csupán rámutattam arra, hogy amikor valakiben meglátjuk a fantáziát nem elég a képességeiből kihozni a legjobbat. Fontos megmutatni neki, hogy mit érhet el, mire lehet képes. De legalább ennyire fontos megadni számára a lehetőséget az önazonosságra. Hogy a képességei által vagy azon túl, de megtalálja azt, ami örömet okoz. Mindannyian felelünk azért, hogy mit gondolunk és miként cselekszünk. Mások akaratából vagy önszántunkból? Mások érdekében vagy a sajátunkban? Mások gondolatait szajkózzuk vagy megvan a magunk kiforrott véleménye? Ha nem egyszerű és kész válaszokat keresünk az életben, hanem a sajátjainkat, sokkal többet teszünk a világért és magunkért. Walt Whitman soraival: "Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a Nagy Színjáték, s te is hozzáírhatsz egy sort."

Ha tetszett ez a bejegyzés, használd többet a fejed gondolkodásra. Az itt olvasottakat se vedd készpénznek. Emészd meg és a véleményedhez tedd hozzá a saját egyéniséged is.

Ha szeretnéd nyomtatott formában is olvasni a cikkeket, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a válogatás kötetet.

Fotó: stockking, freepik