Perfekcionizmus

2016.11.13

Legyünk tökéletesek? Vagy a tökéletlenségnek is van varázsa?

"A tökéletesség nem az, amihez nincs mit hozzátenni, hanem amiből nincs mit elvenni." (Antoine de Saint-Exupéry)

Soha be nem tartott határidők, soha el nem készült munkák, soha meg nem valósított tervek, vagy egy színházi előadás előtt a fürdőszobából soha ki nem jövő férj, feleség. Ismerősnek hat valamelyik? Vagyunk páran, akiknek soha semmi sem elég jó. Nem csak másokban találjuk meg a hiányosságokat, hanem a magunk dolgait is kritikusan szemléljük. A tökéletesre törekvés képes arra, hogy leblokkoljon, hosszabb időre megállítson vagy akár az alkotó szellemet és tenni akarást is elpusztítsa. Ha ezzel a "szindrómával" küzdünk, tehetünk-e ellene valamit?

Nagyon is sokat. Ez is, mint oly sok személyiségünkben rejlő masszív tulajdonság, tudatosan formálható, lazítható. Természetesen, ha vérünkben van ez a jellemvonás nem könnyű változtatnunk, elszakadunk a tökéletesség megvalósításától. Nézzünk néhány gondolatot, ami segítségünkre lehet.

Időzítés. Nincs megfelelő időszak. Sosem lesz olyan, hogy minden összeáll és mindenre lesz elég időnk. Valami hiányozni fog akkor is. Ha csak várunk az ideális időpontra, elszaladnak mellettünk az évek. A baj csak az, hogy velünk együtt rohannak és egyszer csak azt vesszük észre, hoppá kifutottunk az időnkből. Nincs túl korán vagy túl későn. A most és itt van, éljünk a mai nappal okosan és bátran.

Körülmények. Ez teljesen megegyezik az időtényezőről alkotott szemlélettel. Sosem lesz tökéletes a helyzet. Még kicsi a gyerek, majd ha megnő. Vagy ha majd nagyobb lakásba költözünk. Vagy ha előléptetnek. Ha mindig valamitől függővé tesszük és a jelen állapotunkat okoljuk a mozdulatlanságunkért, akkor sosem jön el a mi lehetőségünk. Használjuk azokat a kereteket, amelyekkel rendelkezünk. Hozzuk ki azokból a képességünk szerinti legtöbbet és majd útközben változtassunk, korrigáljunk, pótoljuk a hiányzó alkatrészeket. Ne várjunk, mert tökéletlenül is többet érhetünk el, mint a tökéletességre várva.

Információ hiány vagy információ túltengés. Vikram Seth regényíró a függetlenné vált Indiában játszódó regénye papírra vetése közben elakadt, és képtelen volt folytatni az alkotást. Hosszas töprengést követően ráébredt, nem tud eleget az ország történelméről ahhoz, hogy továbbgörgesse a szálakat. Belevetette magát a kutatómunkába, olvasott, szakértőkkel beszélgetett, gyűjtötte a történelmi tudnivalókat. Ismeretei kibővítésével ihlete is újra megérkezett és befejezte, az akkor már nagyregénnyé duzzadt művét, amely nem csak rekordösszegű jogdíjelőleget jelentett a számára, hanem az irodalmi élet elitjébe való belépést is. Legyen szó akár alkotó folyamatról akár valamilyen döntésről, a kellő információk hiányában tanácstalanok vagyunk. Szerezzük be a szükséges ismereteket és haladjunk tovább. Arra ügyeljünk, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Van az a pont, amikor rendelkezünk az elegendő adattal, ténnyel, tudással. Ne halmozzuk tovább az elméletet, lépjünk a tettek mezejére. Vegyük észre, ahogy az idő esetében is, amikor már csak kifogásokat gyártunk a halogatásunk igazolására.

Mennyiség kontra minőség. Nem adunk ki bármit a kezünkből és ez rendjén is van. A klasszikus közmondásunkat azért érdemes szem előtt tartani, miszerint a gyakorlat teszi a mestert. Bármibe vágunk bele, az elején suták leszünk. Ne várjunk magunktól azonnal világbajnok szintet. Adjunk időt megszerezni a megfelelő tapasztalatot. Legyünk türelmesek. A mennyiségen keresztül vezet az út a nívó felé. Amit leteszünk az asztalra, aközött egyre több lesz a kiemelkedő munka. Ezért gyakoroljunk sokat. A nagy számok törvénye nekünk és a minőségnek dolgozik. Jártasságot szerezvén a minőség is evidenssé válik.

Koncentráció. Ha belemerülünk valamibe, ne hagyjuk elterelni a figyelmünket. Fókuszáljunk arra, amivel épp akkor foglalkozunk. Adjuk át magunkat a tevékenységünknek és zárjuk ki a külvilágot. Ha folyton kizökkentenek, újra és újra vissza kell rázódnunk, fel kell vennünk a fonalat, ami részben időveszteség, részben a dolgunk összeszedettségét is szétforgácsolhatja. Ne telefonáljunk, beszélgessünk, e-mailezzünk, hanem a teendőnkre összpontosítsunk. Ezzel hatékonyabbá válunk, és a figyelmünk optimalizálásával a végtermék is egységesebb, teljesebb lesz.

Elégedettség, elengedés. Nem dolgozhatunk örökké az adott feladatunkon. Valahol határt kell szabnunk. Tökéletesíthetjük, de ismerjük fel, mikor jön el az a pillanat, amikor lezártnak tekintjük a dolgot. Felesleges még egyszer átírni, áttervezni, átgondolni. Tekintsük befejezettnek, és legyünk elég érettek, hogy elengedjük, nem agyalunk rajta tovább. Bízzunk a kvalitásunkban és abban, hogy ha nem is tökéleteset, de elég jót, igazán igényeset, magas színvonalút alkottunk, és töltsön el minket az egészséges büszkeség.

Egy maximalistának nem könnyű a felsoroltakat alkalmazni. Azt pedig végképp nem, amivel zárni szeretném soraimat. Fogadjuk el, hogy nem létezik tökéletes. Nem volt, nincs és soha nem is lesz. Ha ebbe belenyugszunk, rengeteg stressztől, idegességtől kíméljük meg önmagunkat. Nem kell többé hajkurászni egy nem létező ideált, csak a legjobbat kell nyújtanunk magunkból. Higgyük el, ez így elég tökéletes lesz. Az emberek úgy is annyi félék, annyira különböző szubjektív látásmóddal, hogy mindig lesz valaki, aki a kákán is csomót fog találni. Tökéletesedhetünk, de törődjünk bele, ha nem érjük el. Goethe szavaival élve: "Tökéletesség az ég mértéke; tökéletességre törni: az emberé.".


Ha tetszett ez a nem tökéletes poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz.