Semmi sem természetes
Mindennel törődni kell, nem csak úgy magától vannak a dolgok
"Az egyéni felelősség szempontjából sokkal alaposabban tanulmányozhatjuk életünket, ha törődünk azzal, hogy megértsük." (John Mumford)
A nyaralás mindig segít lelassulni. Ez pedig lehetőséget ad új felismerésekre, meglátásokra, ötletekre. Ilyenkor veszem észre, mennyire gúzsba kötöm az agyam a hétköznapokban. Pedig csak le kéne állni, csendet teremteni és időt és teret engedni a gondolkodásnak. Azonban, ahogy más, ez sem működik tudatosság nélkül.
Véges vakáció. Már az is nagy kegy, ha az ember nyaralhat. Nemrég készült egy felmérés, hogy hazánkban 10-ből 4 család nem engedhet meg magának egy hetes nyaralást. Pedig annyi időre legalább szükség van, hogy kiengedjünk. Az utazás és az az előtti feszültség leeresztése, majd az első napok könnyedsége, hogy még nem érzékeljük a pihenés végét is nagyon kell, hogy aztán a finisbe fordulva az utolsó napokban már megjelenjen bennünk a visszaszámlálás. Egy hosszabb szabadság esetén ez utóbbi is mérsékeltebben érezhető, mert nem marad bennünk akkora hiányérzet. Egy hosszú hétvégés kikapcsolódás túl rövid, mert még annyi mindent tudnánk csinálni. Ellenben egy hetes nyaralással, ahol kiélhetjük magunkat. Bár azért érdekes, mennyit változott ez a nyaralásosdi. Az én gyerekkoromban ez nem volt nagy téma. Aki tudott, akkor is ment a SZOT-üdülőbe, aki meg nem, az nem. Mi speciel nem voltunk nyaralós típusok. Legtöbbször otthon vészeltük át a nyári szünidőt. Most meg gyakran sajnáljuk a gyerekeket, akik egész nyáron otthon kénytelenek dekkolni. Ez régen is túlélhető volt, ma meg jóval több időtöltési lehetőség adódik. Talán túl sok is.
Együtt és egyedül. És a nyaralás sem csak magától alakul a legoptimálisabban. Inkább tőlünk. Ésszel érdemes ezt is kialakítani. Ha minden napunkat betáblázzuk valami programmal, akkor ez az időszak semmivel sem lesz másabb, mint egy melós hét. Csak ott értekezletről eligazításra megyünk és Excel táblákból e-mailekbe ugrálunk. Most meg kilátók, nevezetességek és strandok között rohangálunk fel s alá. Van különbség a helyszínek között, de a túlfeszített ütemterv miatti feszkó az ugyanaz. Így nem lehet regenerálódni. Néhány program jól jön, de érdemes őket rugalmasan kezelni. Hagyni kell időt a lazításra, a semmittevésre is. Én például imádok besétálni a Balatonba s nyakig elmerülni benne. (Ez most a déli parton igazi hosszú sétát jelent.) Naplementekor különösen különleges egyedül lenni, megmártózni a habokban, hallgatni a hullámok loccsanását és bámulni a lemenő nap sugarainak égbolton megjelenő színkavalkádját. Csodálatos élmény. Ezt nem lehet megvalósítani, ha a nyakunkba lóg a gyermekünk. Akkor minden tiszta locs meg pocs, iszappakolás. Természetesen ez utóbbinak is megvan a helye. Egyik nap akkora vízi csatát vívtunk, pár szülő meg gyerek részvételével a hotelünk kinti medencéjében, mintha egy krákennel küzdöttünk volna. Gyermekkorom óta nem pancsoltam ilyen jót! Tuti emlékezni fogok rá! Törődjünk magunkkal és a családunkkal is a pihenés alatt. Adjunk időt mindenkinek. Így lesz kerek és kiegyensúlyozott a világunk.
Környezeti kockázatok. Apropó világunk. Ezekben a hetekben megtapasztalhatjuk a következményét, hogy milyen, ha a környezetünkkel sem igazán törődünk. A tavaink kiszáradnak, a folyóink elapadnak, a hőség elviselhetetlen és fájóan hiányzik a csapadék. Az utazásunk során azt néztem, hogy a fák, milyen szörnyű állapotban vannak. Számos helyen, mintha már ősz lenne, sárgás és rozsdás színeket öltöttek a fák lombjai. Sőt, egyes fákon összeszáradt levelek csüngenek élettelenül. A földön is találkozhatunk lehullott elszáradt levelekkel. Olvastam erről egy cikket pár hete, de a saját szememmel most figyeltem fel rá. Utazás közben általában olvasok, jegyzetelek, de most a pihenésünk alatt csak néztem ki a fejemből és a látvány szemet szúró volt. És mindez az utolsó száz évünk tevékenységének köszönhető. A természet is képes felmelegedéseket és lehűléseket produkálni, csakhogy ezek évezredekig tartó lassú folyamatok. Nekünk sikerült ezt felgyorsítani és gyorsan lepörgetni. Csakhogy ez az életünkbe kerülhet. Dermesztő látni, hogy nincs, vagy csak szegényes stratégiánk van erre az életbevágó problémára. És ami rosszabb, a tettekkel még inkább hadilábon állunk. Szeretünk beszélni és egyeztetni róla jó sokat. A globális vezetők rendszeresen összerepkednek a világ minden részéről a magángépeikkel, hatalmas karbonlábnyomot hagyva maguk után és smúzolnak arról, mit lehet(ne) tenni a környezetvédelméért. Ez igen ironikus. Imádjuk a műanyag világunkat! Odavagyunk minden kényelmünkért! Nem adnánk fel semmi és senki kedvéért! A rossz hír, hogy ez nem lesz mindig választható. Ahogy az életünk sem, úgy a környezetünk sem működik magától. Pontosabban ez utóbbi működik, de ha mi túl természetellenesen viselkedünk, akkor egyszerűen leszámol velünk. Nekünk kellene törekednünk arra, hogy a természettel harmonikusabb életmódot alakítsunk ki.
Amikor kicsit megállunk, kiszállunk a mókuskerékből, olyan apróságokat is meglátunk, amelyeket a rohanás közben nem. Legyen ez a mi személyes lelkivilágunk vagy akár a környezetünk állapota. A felismerés szükséges, különben nem indikálhat bennünk igényt a változtatásra. Figyelmeztessen minket erre Anton Pavlovics Csehov gondolata: "Egyedül a nyaralóknak adta meg az Isten azt a képességet, hogy megértsék a természet szépségét, az emberiség többi része bűnös tudatlansággal van megverve e szépségeket illetően. Nem becsülik az emberek a gazdagságukat. Amink van, nem óvjuk; sőt - amink van, azt nem szeretjük."
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor lassíts le kicsit és jegyzeteld le a közben jött felismeréseid! Van köztük olyan, amelyre jobban oda kellene figyelned?
A fotó a ChatGPT közreműködésével készült.
Amennyiben tetszett a téma, akkor az alábbi cikkek is érintik a világunkat és a törődést. Tehetsz velük egy próbát.
Elhanyagolt szülők - Miért érdemes családosan is törődnünk magunkkal?
Sötét jövő - Jogosan látjuk kilátástalanabbnak a jövőnket?
A Földünk kereksége - A világ egyre jobb vagy rosszabb hely?